Geodézia és kartográfia 1990 (42. évfolyam, 1-6. szám)

1990 / 2. szám - Nagy Sándor: A stelláris háromszögelés eddigi eredményei Magyarországon

galmazta. Megerősítette ebben a látogatóként nálunk járt geodéta, J. Kakkuri véleménye is. A stelláris háromszögelés finnországi megvalósításá­ban vezető szerepet játszó kutató hasznos tanácso­kat adott az időzítési hiba (timing error) kiküszö­bölésére. Időközben e sorok íróját a téma vezetőjévé nevezték ki, és így az 1986-os mérési kampány megszervezése már az ő feladata lett. Idegtépő munka volt tárgyalni, alkudozni, szervezni pénz nélkül, mindenfajta aláírási jog hiányában. A cél: a keleti országrész négy állomása között elvégezni a hiányzó méréseket. Az első mérési ciklusban Balástyahalmon az MTA Csillagászati Kutató Intézet Bajai Obszervatóriumának munkatársaiból alakult gmk dolgozott (utána az állomást leszerel­ték). Pencen és Frankhegyen a KGO, Leponya­­halmon a BGTV mért. Frankhegy és Balástya­­halom telepítésében készségesen segített az MH 2130 szakcsoportja (Soha Gábor, Bajáki Elemér, Neubauer Jenő, Pálmai István és kollégáik). A koor­dináció és a ballonfelbocsátás felelősségteljes munkáját a BGTV szakemberei végezték: Hör­­csöki Ferenc, Wágner Győző, Honfi Jenő, Nagy Imre. A korábbi kampányokkal ellentétben 1986-ban az első mérési ciklus (ápr. 28.-máj. 15.) volt a legsike­resebb. Később a kedvezőtlen időjárás és a villa­nóegység rövid idejű működése erősen hátráltatta a munkát. Szakmai vita alakult ki a BGTV és a KGO között, hogy a szonda és a ballon közül melyik okozza a hibát. Ennek ellenére a program végére (júl. 10.) 200 darab szinkronfelvétel gyűlt össze. Megoszlásuk azonban nem kedvező, s így bizonyos pótmérések igénye még fennmaradt. A nagyszámú felvétel feldolgozása közvetlenül a mérés befejezése után megkezdődött. A húrok meghatározására 1987-ben került sor. Összegyűjtöttük a terepi munka tapasztalatait, és felkészültünk a további mérésre. A tervezett tizenkettőből az eddigi kampányok során tíz húrt már lemértünk. Hátra maradt még Szállás-tető bekötése. A pont helyszínelését még 1986 októbe­rében elvégeztük. Terveztük, hogy az erősen megdrágult terepi munka idejének csökkentésével fogjuk a következő mérést gazdaságosabbá tenni. Nagyobb teherbírású meteorológiai ballonok után néztünk, és az Akadimpexen keresztül felvettük a kapcsolatot néhány neves forgalmazóval és gyártó­val. Kaptunk árlistát és próbadarabot, és kaptunk ajánlatot díjmentes tesztballonokra is. Ám törek­véseink meghiúsultak, mert az FTH a szükséges pénzt nem tudta biztosítani, noha a program terv szerinti befejezésével szakmai szempontból egyet­értett. Közben a KGO átszerveződött, és olyan új vezetést kapott, amely nem támogatja a stelláris háromszögelés további munkálatait. 2. A mérési anyag feldolgozásának koncepciója A húr számítása A stelláris háromszögelés a finn Väisälä nevé­hez fűződik, aki a második világháború idején a világítórakétákat figyelve jutott a geodéziai alkal­mazás gondolatára. Két alkalmas térbeli sík kimetszi az állomások közötti húrt. Ha a síkokat normálisakkal jellemez­zük (rTj és Hj), akkor az állomások közötti egység­vektor vektoriális szorzással nyerhető. Több sík összemetsződése esetén statisztikai megoldást alkalmazunk. Ehhez először G. Weis nyomárasegéd koordinátarendszert (со) vezettünk be: gT IT g3 [4]. A három kölcsönösen merőleges egységvektor közül g1 az állomásokra előzetesen fölvett (köze­lítő) irányba mutat; & nagyjából merőleges a föld­felszínre, pedig az előzőekkel jobb rendszert alkot. A szigorú definíció a 2. ábrán látható, ahol 3. ábra. Az omega sík a pozíciós vonalakkal kiindulásként szerepel cT és 5”, az állomásokra mutató két geocentrikus vektor. A gT és g( vekto­­ n,x n2 e ~i~+ I |n,x n21 2. ábra. A húr meghatározásának elve és az omega segédkoordináta-rendszer definíciója

Next