Geodézia és kartográfia 1990 (42. évfolyam, 1-6. szám)

1990 / 2. szám - SZEMLE - Büttner György: A távérzékelés Finnországban - tanulmányúti beszámoló

munkatársa október 16. és 20. között a geodéziai feladatok sze­mélyi számítógépen történő számításának lehetőségeit tanul­mányozta az MTA GGKI-ben. Október 25-én a Grazi Műszaki Egyetemről két oktató, B. Hofmann- Wellenhof professzor és dr. H. Lichtenegger kíséreté­vel 25 egyetemi hallgató látogatott a Budapesti Műszaki Egye­tem Geodéziai Intézetébe. A látogatókat dr. Detrekői Ákos, az Építőmérnöki Kar dékánja fogadta. Dr. Bíró Péter akadémikus, intézeti igazgató tájékoztató előadást tartott az okleveles föld­­mérnök-képzésről. A két oktató és a hallgatók megtekintették a Geodéziai Intézet Laboratóriumát. * Z. D. Kalensky, az ENSZ FAO Távérzékelési Központjának vezetője október 27. és 30. között látogatást tett a FÖMI Távér­zékelési Központban, ahol előadást tartott. Dr. Remetey F. Gábor programkoordinátorral a FÖMI vezetőségének és a MÉM FAO bizottságának bevonásával új együttműködési ter­vet készítettek elő. A Flarkovi Mezőgazdasági Egyetem oktatói delegációja Stan Viktor Joszifovics rektorhelyettes vezetésével a földrende­zői képzéssel kapcsolatos tapasztalatokat tanulmányozta októ­ber 30-án az EFE FFFK-án. •­ A brünni Purkyne Műszaki Egyetem meghívására dr. Már­kus Béla, a BME egyetemi docense és Békefi Elemér, a BME tudományos munkatársa november 10-15. között a Földrajzi Információs Rendszerek (FIR) fejlesztésével kapcsolatos tapasztalatcserén vettek részt.* Dr. Biró Péter akadémikus november 14-én előadást tartott a müncheni „Universität der Bundeswehr”-ben ”4-dimenziós, integrált geodéziai modell geodinamikai kutatásokhoz” cím­mel. Ezt követően november 15-17-én levelező tagként részt vett a Bajor Tudományos Akadémián a Német Geodéziai Bizottság évi rendes ülésén.* Láng Tamásné dr. Varga Márta tudományos munkatárs az European Center for Geodynamics and Seismology meghívá­sára november 20-22. között részt vett a Luxemburgban, Wal­­ferdange-ban rendezett workshop-ülésen, amelynek témája „GPS a geodéziában és a geodinamikában” volt. A munkacso­port ülésén magyar részről egy előadás hangzott el: Varga- Láng M.-Tóth L: A GPS-eljárás alkalmazása kéregmozgás-vizs­gálati hálózati mérésekre Magyarországon. Összesen kb. 40 előadás foglalkozott a legújabb GPS-eredményekkel (szoftver­­fejlesztések, geoidmeghatározás, kéregmozgási vizsgálatok). Az előadások anyagát könyv alakban is kiadják, amelynek meg­jelenését 1990 tavaszára tervezték. •k November 20-25. között H.­J. Dittfeld (NDK), a Zentralins­titut für Physik der Erde, Akademie der Wissenschaften pots­dami intézetének kutatója a graviméter továbbfejlesztése ügyében megbeszéléseket folytatott, és próbaméréseket vég­zett az MTA GGKI-ban.* November 20-25. között S. E. Kuznyecova, M. E. Szoloma­­tyin és A. M. Dinkin, a moszkvai „PRIRODA” Állami Központ munkatársai a FÖMI és a PRIRODA közötti kétoldalú műszaki együttműködés keretében a FÖMI távérzékelési főosztályán megvitatták a további együttműködés lehetőségeit. * December 2. és 10. között Winkler Péter osztályvezető, Büttner György tudományos munkatárs, a FÖMI dolgozói, továbbá dr. Juhász István, a Környezetvédelmi és Vízgazdálko­dási Minisztérium főmunkatársa a kanadai Torontóban közre­működtek a nyári MONITED expedíció által a Szigetközre készített nyolc­sávos digitális légifelvételek kiértékelésében. * December 4. és 8. között Szófiában ülést tartottak a Szocia­lista Országok Geodéziai Szolgálatainak kozmikus geodéziá­val, doppleres műholdészleléssel foglalkozó nemzeti bizottsá­gai. A magyar küldöttséget dr. Mihály Szabolcs, a FÖMI tudo­mányos igazgatóhelyettese vezette, a küldöttség tagjai voltak: dr. Soha Gábor (HM Térképész Szolgálatfőnökség) és Bence István, az FTH főelőadója. A tanácskozáson a bolgár, a német, a lengyel, a csehszlovák és szovjet küldöttség vett részt. A tanácskozáson előadások hangzottak el a nemzeti doppleres hálózatok létesítéséről, a közös, 1987-es Doppler-észlelési kampány kiegyenlítéséről, a további együttműködés lehetősé­geiről és az egységes asztrogeodéziai hálózat GPS-szel történő korszerűsítéséről. A közös program résztvevői megállapodtak abban, hogy minden, az észleléssel, illetve a közös hálózattal kapcsolatos adatot egymás rendelkezésére bocsátanak, és az év végéig összeállítják a programot lezáró dokumentumot. •­ Dr. Ádám József, a FÖMI tudományos főmunkatársa december 4-8. között az Ohioi Állami Egyetem kiküldetésében részt vett az Amerikai Geofizikai Unió (AGU,American Geophysical Union) őszi tudományos munkatalálkozóján San Franciscó­ban (Kalifornia állam). A geodéziai tagozat „VLBI és mestersé­ges holdra vonatkozó lézeres távolságmérés” elnevezésű szek­cióülésének keretében előadást is tartott Ádám J.­­ Mueller I.­­.: „Űr-VLBI a geodézia és geodinamika céljára” címmel. December 6-án E. Gorab, L. Sítek és W. Jankowski, a Len­gyel Tudományos Akadémia Földrajzi Intézet kartográfiai osz­tályának munkatársai a FÖMI távérzékelési főosztályán a távérzékelés mezőgazdasági alkalmazásainak legújabb ered­ményeivel ismerkedtek. Hazai események hírei 1989. szeptember 1-jétől - az Országos Mérésügyi Hivatal feljogosítása alapján - a FÖMI-KGO vállalkozási munkában végzi a távmérők kalibrálását. ■k A FÖMI Kozmikus Geodéziai Obszervatóriuma szeptem­ber 14-től kezdődően háromnapos önköltséges tanfolyamot rendezett, „Bevezetés a GPS- technikába” címmel. A tanfo­lyam célja az volt, hogy a potenciális felhasználók a leghatéko­nyabb módon juthassanak e korszerű navigációs és geodéziai technikával kapcsolatos információkhoz. A tanfolyam első napja teljes keresztmetszetet adott a GPS-technikáról, de az alaposabb megismerés igénye nélkül. A második napon a téma jelentősebb elemeit kiemelve azok részletesebb tárgyalására került sor. A harmadik nap pedig kifejezetten geodéziai szem­pontokkal foglalkozott. Az előadásokat a KGO, a BME Geodé­ziai Intézet, valamint a BME mikrohullámú híradás tanszéke és az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézet (MTA GGKI) szakemberei tartották. A résztvevők 17 különböző intézménytől jelentkeztek, a legnagyobb számban a MALÉV és a BGTV képviseltette magát. •­ Szeptember 18-án az MTA 10. Osztálya ülést tartott, melyen megvitatták az MTA-ra vonatkozó törvénytervezetet, valamint az MTA alapszabály-tervezetét. * Szeptember 27-én az Interkozmosz Kozmikus Távközlési Szakbizottsága Taliándörögdön ülést tartott, melynek során a kozmikus távközlési kutatások és fejlesztések legújabb ered­ményeit ismertették. A FÖMI részéről Apagyi Géza igazgató, dr. Mihály Szabolcs tudományos igazgatóhelyettes és Zsám­boki Sándor főosztályvezető vettek részt az ülésen. * Október 2-án az MTA Geodéziai Tudományos Bizottsága a FÖMI tanácstermében ülést tartott. Ezen meghallgatták Mihály Szabolcs tájékoztatóját az első magyarországi GPS hálózati mérésről. A bizottság véleménye szerint örvendetes, hogy az új tech­nikát kísérleti szinten Magyarországon is kipróbálták, s ezzel az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) által támoga­tott témánk egyik célkitűzése teljesült. A bizottság megnyugta­tónak tartja, hogy a kísérletek pontossága a külföldi eredmé­nyeket itthon is igazolta, és javasolja a kísérletek folytatását nagyobb hálózatban. A bizottság a gyakorlati alkalmazhatóság több szempontból történő vizsgálatát javasolja a főhatóságnak. Támogatja a GPS beszerzésére irányuló javaslatokat, de indo­koltnak tartja a többirányú beszerzésének koordinálását. A következő napirendi pontban Somogyi József, az MTA GGKI igazgatója beszámolt az IAG edinburgh-i üléséről, az­után Csornai Gábornak a FÖMI tudományos osztályvezetőjé­nek kutatói beszámolója következett a „Távérzékelésen ala­puló országos haszonnövény információs rendszer modelljé­vel kapcsolatos eredmények”-ről, végül a bizottság megvitatta az 1989/1990. évi munkatervét. ■k Kalmár János, MTA GGKI tudományos munkatársa a Bolyai János Matematikai Társulat matematikai alkalmazási szakosztálya rendezte „XIX. magyar operációkutatási konfe­rencián” (Miskolc okt. 9-13.) Mészáros Károllyal közösen „Monte-Carlo szimuláció az erdőértékszámításban” címmel előadást tartott. 151

Next