Geodézia és kartográfia 1992 (44. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 4. szám - Deme Gyula: A földmérési és ingatlankataszteri törvény tézisei és szakmai visszhangjuk
mert adott esetben nem tisztázható az ’’egyenjogú és egyenlő védelem” tárgya. Jogos igény tehát az alaptörvény betarthatóságához közvetlenül hozzájáruló jogokat, kötelességeket, feltételeket és főbb szabályokat törvényben rögzíteni. Az Alkotmány továbbá kimondja, hogy az állam kizárólagos tulajdonának, valamint kizárólagos gazdasági tevékenységének körét törvényben kell meghatározni (10. § 2.), vagyis törvényben kell rögzíteni azokat az állami tulajdonokat, amelyek privatizáció tárgyát nem képezhetik, véleményünk szerint ide kell tartoznia az állami térképeknek és az állami ingatlan-nyilvántartásnak is (ami elvben nem zárja ki az állami tulajdonjog fenntartása mellett a különböző - elsősorban finanszírozási vagy fejlesztési célú - időleges koncessziók engedélyezését). Az egységes törvényt elsősorban az egységes irányítás és rendszerelmélet oldaláról lehet indokolni. Amint az egyik hozzászóló megjegyzi: az ingatlankatasztert mint a földmérés-térképészet egyik speciális alkalmazási területét (más szóval: az ilyen célú földmérési-térképészeti adatok jogokkal-tényekkel kompletté tett megjelenítő rendszerét) kell tárgyalni. A hozzászólók közül 21 intézmény vagy szakember (mintegy 40 %) foglalt állást a kérdésben. Az állást foglalók közül 17 (köztük 8 földhivatal) az egységes törvényi szabályozást határozottan szükségesnek tartja, részben észrevétel nélkül elfogadva a fenti indoklást, részben nyomatékosítva azokat, pl.: - Az egységes törvényi szabályozás társadalmi igényként már korábban is felvetődött, az eddigi jogalkotás során sajnos még nem realizálódott. - Nagyon időszerű, hogy a teljes földügyi szakterületet egységes törvény szabályozza. A törvényre, különösen a földmérés vonatkozásában, amely eddig ilyen szinten szabályozatlan volt, mindenképpen szükség van; egyet kell érteni azzal is, hogy a már kialakult földügyi nyilvántartás egységes szerkezetét és irányítását fenn kell tartani, ezt a célt pedig egy egységes törvényi szabályozás szolgálhatja és garantálhatja a legjobban. A törvény kidolgozása szükséges és időszerű; fontos azonban a számokkal való alátámasztás is, annak kiemelésére, hogy kataszter és térkép nélkül milyen veszteség érheti a társadalmat és nemzetgazdaságot. A támogató hozzászólók közül három - egyetértve az egységes törvénnyel - más indoklást tart szükségesnek. Ezek szerint az egységes törvényt - a földmérési, térképészeti és ingatlan-nyivántartási adatbázisok egységes, közös információs rendszerbe való foglalása, valamint a tulajdoni viszonyok változása (a magántulajdon erősítése és fenntartása) jobban indokolják. Véleményem szerint ezek az indokok nem zárják ki az alaptörvényen nyugvó indoklást sem, másrészről a második indok (súlypontja ugyan eltérő, de) bizonyos mértékű átfedésben van a köz- és magántulajdon védelmének alkotmányos elvével. A négy ellenvélemény közül az egyik (földhivatali vélemény) szerint a köz- és magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelméhez elsősorban az ingatlan-nyilvántartás jogi szabályozása és a megváltozott politikai viszonyokhoz való igazítása szükséges. A földmérési törvény szabályozását csak korlátozottan tartja szükségesnek, csak annyiban, amennyiben az ingatlan-nyilvántartáshoz hatósági tevékenységként kapcsolódik (mindez csak részben tekinthető ellenvéleménynek). A másik két ellenvélemény indokai közel állnak egymáshoz, annyiban, hogy a törvény kampányszerű kidolgozásának időleges lassítását, sőt elhalasztását javasolják, nem tartva szerencsésnek, hogy az egységes törvény bevezetését más nagy terhet jelentő feladatokkal (gépesítés, a térképek tartalmában beálló nagy mennyiségű változás átvezetése stb.) egyidejűleg vállaljuk fel. A másik ellenvélemény szerint a fentieken túlmenően még azért is célszerű várni, mert az ingatlan-nyilvántartást mint telekkönyvi hatóságot, ki is vonhatják az államigazgatás hatásköréből és a bírósághoz rendelhetik hozzá. A fenti két ellenérv elgondolkodtató - de meg is fordítható. Kissé bizakodóbb szemlélettel a földmérési és ingatlankataszteri törvényt (a kapcsolódó részletes szabályozásokkal) fokozatosan - kampány mellőzésével - az említett nagy feladatok jogi eszközévé lehet tenni. A törvény - szemben a hosszú kivárási politikával - az egységes szakágazati irányítás stabilitását is biztosíthatja. Végül a negyedik (földmérő) recenzor jóindulattal kevéssé jellemezhető ellenvéleményének úgy ad hangot, hogy célzást tesz hozzászólásában ’’pártpolitikai és személyi hatalmi követelmények érvényesítésére”. Ezt a patyolattisztának nem nevezhető inget még egy említés erejéig sem kellene magamra vennem. Mégis azért veszem, hogy akik ismerik a téziseket, maguk is megítélhessék a célzás ’’találatértékét”. Két kivétellel az összes hozzászóló megjegyzés nélkül veszi át a ’’kataszter” szó használatát, ebből a szóhasználat általános elfogadására következtetek. A hozzászólók egy csoportja kifejezetten szerencsésnek tartja a patinás ’’kataszter” szó hivatalos használatának visszaállítását. A két ellenvélemény szerint, az ’’ingatlan-nyilvántartás” elnevezést kellene megtartani (egyébként a tézisekhez tartozó tervezetben az ingatlan-nyivántartást egyik variáns szerint az ingatlankataszter részének, egy másik variáns szerint az ingatlankataszterrel azonos fogalomnak tekintjük: igaza van annak a hozzászólónak, aki a fogalmak pontosítását kéri. Az első tézis bevezető megjegyzései között néhány módszertani célkitűzés is szerepel. Ezek közül a legfontosabb az, hogy a földmérési és ingatlankataszteri tér