Geodézia és kartográfia 1994 (46. évfolyam, 1-6. szám)

1994 / 3. szám - Dr. Paskó József: A magyar katonai térképészet a hazai tudomány szolgálatában

A magyar és benne a katonai térképezés fejlődésének zálogát a hazai térképkultúra fejlesztésében, a térképé­szet eredményeinek közkinccsé tételében látták. Ez a három fő terület képezte a törekvések irányát. S ezen a téren vehetjük számba az 1945-ig működött inté­zet legfőbb eredményeit is. A katonai térképezési felada­tokra kidolgozott koncepció - amely a bécsi hagyatékból származó 1:25 000 ma. szelvények helyszíni helyesbíté­sét tűzte célul, az 1:75 000 ma. térképek revízióját pedig a réznyomó lemezeken átvezetett javításokkal kívánta megoldani - rövid távon, 10-15 év alatt kívánta a hazai térképezés gondjait megoldani. Már ennél a feladatnál is felhasználták - ha csupán kézi szerkesztés eszközeivel is - a légifényképek információtartalmát. A későbbiekben­­ éppen a koncepció gyakorlati meg­valósításának nehézségei (elavult alapanyag, hiányos ka­taszteri térképek stb.)­­ tették sürgetővé a fotogrammet­riai eljárások megismerését. A hazai műszaki tudományos élet legszebb lapjaira kívánkoznak azok a céltudatos, szervezett kísérletek, amelyek révén az intézet szakem­berei a megfelelő tapasztalatokhoz jutottak. A fotogram­metriai fejlesztésben az intézet szakemberei jó partnerei lettek az Oltay Károly professzor irányította Budapesti József Nádor Műszaki Egyetem Geodéziai Intézetnek. A Rédey István és Hankó Géza által, a tapasztalt Gerő Lász­ló közreműködésével 1923-1928 között végrehajtott munkálatok eredményeként kialakultak azok a módsze­rek, amelyek alapján a fototérképezés egyre tágabb teret nyert a felmérési munkálatokban. Múzeumokban őrizzük az első kísérletek emlékeit (az óbudai téglagyár környékének 1:5000 ma. térképét, az első transzformátumokat és 1927-ben készült első fotó­térképet). A vázolt eredmények helyezték előtérbe 1927-től az 1:25 000 ma. felmérés - mint hosszabb távon megvaló­sítandó cél - ismételt kitűzését, gyakorlati megkezdését. A gyakorlati munkálkodás mellett a katonatérképészek a szakterület elméleti kérdéseinek is tág teret szenteltek Gerő László 1923-ban megjelent cikke (Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye), Rédey István tanulmányai (1924-1928 között 12 db), Hankó Géza cikkei (ugyan­ezen időben 5 db), Medvey Aurél írásai (2 db) igazolják az elmondottakat. Ebben az időszakkban jelent meg Kurtz Sándor ezds. ’’Fotogrammetria” c. kétkötetes összeállítása is. Az intézet szakemberei külföldi példák nyomán kez­deményezték a Magyar Fotogrammetriai Társaság meg­alakítását 1929-ben. A társaság vezetésében és választ­mányában mindvégig meghatározó szerep jutott a kato­náknak. Az intézetből választott főtitkárok (Rédey István 1929-1937, Csiszár Sándor 1938-1944) szerkesztették a társaság színvonalas évkönyveit. A Magyar Fotogrammetriai Társaság már 1930-ban a Nemzetközi Fotogrammetriai Társaság tagszervezeteként bekapcsolódott az európai tudományos életbe. A nemzet­közi rendezvényeken, bizottságok munkájában az intézet szakemberei kiterjedt munkálkodást folytattak. Ennek ke­retében számos kiadványt, értékelést, elemzést készítet­tek szerzőink. Több cikk jelent meg ismert külföldi szak­lapokban is. Fotogrammetriai Szakszótár, Német-francia szakszótár, bibliográfia fémjelzi tevékenységüket. Összefoglalásul elfogultság nélkül elmondható, hogy a fotogrammetriai ismeretek, eljárások meghonosításában meghatározó szerep jutott intézetünk szakembereinek. Hasonló módon a térképnyomtatás terén is számos kezdeményezésre került sor. Ezek eredményeként jelen­tek meg a felújított térképek színes nyomatai. Az erőfe­szítések nyomán fokozatosan alakították ki az 1:75 000 ma. részletes térképek négy és ötszínes nyomatait, illetve színfokozatos változatait. A kiadott térképek színgazdag­sága, jó olvashatósága igen népszerűvé tette az intézet termékeit. Az előzőekben említettem, hogy a katonai térképezés egyik legnagyobb gondja a megfelelő felkészültségű szakemberek biztosítása volt. Már Kirchlechner Károly ezds., az MKTCs első pa­rancsnoka a megalakulást követően (1919. márciusában) javaslatot terjesztett fel ’’térképész sarjadék” képzésére. Hajts Lajos ezds. hivatalba lépését követően azonnal szorgalmazta ’’egyeztető” (térképhelyesbítő) tanfolyam megindítását. Ezt követően 1944-ig szinte folyamatossá vált az intézetben a szakemberek képzése, továbbképzé­se, átképzése. 11 topográfiai tanfolyam mellett geodéziai, fotogrammetriai, kartográfiai, térképműmesteri, katona­földrajzi, szakmatörténeti képzést is folytattak. A képzés döntő többségében saját oktatókkal, az inté­zetben kidolgozott, összeállított tematikák, oktatási se­gédletek alapján történt. A két világháború közötti idő­szakban többszáz szakember szerzett képesítést a térké­pészet szakterületeiről. Úgy véljük, hogy a megszerzett ismeretek az intézet eredményeiben realizálódtak, a kiművelt emberfők a ha­zai műszaki tudományos élet nyereségei is lettek. A Magyar Királyi Állami Térképészeti Intézet néven működő intézmény csakhamar bekapcsolódott a hazai tu­dományos életbe. A vezetők már 1922-től részt vettek a Magyar Mérnök és Építész Egylet geodéziai szakosztá­lyának munkájába, ahol előadásokon és cikkekben ismer­tették a katonai térképészet problémáit, eredményeit. 1926-tól Rédey István és Szaltzer Sándor a szakosztály intézőbizottságának tagjai lettek, ami feltétlenül elisme­rést jelentett a nagymúltú egylet részéről. A Magyar Földrajzi Társaság - amelynek Tóth Ágos­ton alapító alelnöke volt - választmányában 1944-ig fo­lyamatosan szerephez jutottak a katonák. Szakembereink (Medvey, Szűts, Horváth B.) a társaság megbízásából több külföldi kongresszuson, kiállításon képviselték a magyar térképészetet (1931. Párizs, 1938. Amszterdam). A Magyar Földrajzi Társaság folyóirataiban számos cikk, tanulmány olvasható katonatérképészek tollából. Kiemelkedő jelentőségű a térképek névrajzának magya­rítása terén betöltött szerepük. Az egységes értelmezés

Next