Geodézia és kartográfia 2004 (56. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7. szám - Mihályi Balázs: A térképek szerepe a hadszíntéren: Katonai baklövések (1914-18)

A másik rendelkezésre álló térkép a haditengerészet tisztjei által készített 1:250 000 méretarányú áttekintő térkép, mely már a századforduló környékén készült. De ennek pontossága is erősen megkérdőjelezhető volt. Ugyanis a térképet a tengerről történt megfigye­lések alapján rajzolták, terepi helyszínelésre nem volt lehetőség. A másik oldalon a törökök hamar értesültek az an­golok tervéről, és a németektől csapaterősítéseket kaptak, a félsziget védelmének megszervezését és a vezetését pedig Simon von Sanders tábornokra bízták. A meglepetés előnyét máris elvesztették az angolok. A hadműveleteket további szerencsétlen döntések soro­zata kísérte. Az angolok részéről azt tekintették irány­elvnek, hogy minden minimális tapasztalattal rendel­kező tisztet és csapatot, mind a tengerészetnél, mind a hadseregnél a Nyugati Fronton, illetve az Északi­­tengeren kell bevetni. Ezért a Gallipoli hadműveletek tervezését és végrehajtását csupa másod­vonalbeli, zömmel tapasztalatlan tisztre bízták. A régi és pontatlan térképeket és a tapasztalatlan irányítást a hírszerzés nemtörődömsége tetézte be. A partraszállás megtervezésénél az angolok hírszerzési információkkal próbálták pótolni a hiányos térképi forrásokat. Ám a hírszerzés - máig tisztázatlan módon - a török haderőről és a félsziget erődítéseiről egy 1912. évi katonai almanach Törökországra vonatko­zó részét másolta ki, és adta át, holott az isztambuli katonai attasé rendszeresen küldte jelentéseit London­ba, de ezek sose jutottak el a megfelelő helyre. Ilyen előzményekkel indult több tízezer ember part­raszállásának megtervezése. A gyenge térképi forrá­sok, az elavult hírszerzési információk és a csapatok ta­pasztalatlan tisztek általi vezetése előre vetítették a ku­darcot. A hadművelet tervezői is érezték, hogy a régi és pontatlan térképekre támaszkodni veszélyes, ezért Franciaországból egy felderítő repülőrajt a térségbe ve­zényeltek. A felderítő gépek összesen 60 db légifelvételt készítettek a területről, melyet ugyan felhasználtak, de az eredeti terveket már nem módosították. A kidolgozott terv pedig sok elemében fikciókra épült. A tervezéshez rendelkezésre álló két térkép kö­zül az Admiralitás az 1:250 000 méretarányút gon­dolta jobbnak, főleg azért, mert ez sokkal újabb volt, mint a francia térkép. Ám az 1:250 000 méretarányú térkép is sok pontatlanságot tartalmazott, melynek fő oka a készítésben keresendő. A térkép domborzatáb­rázolása vázlatos volt. Szintvonalakat nem tartalma­zott, csak sötétebb színnel jelölte a magasabb terüle­teket, de a pontos lejtési viszonyokról nem adott mér­hető információt. Továbbá több kilométer hosszú vízmosások, utak, hiányoztak a térképről, amik léteztek a valóságban. A tengerparton található időszakos sós tavakat szintén nem jelölte a térkép, ezzel szemben jelölt olyan utat, mely közvetlenül a partról a hegygerincre vezet. Ez vi­szont a valóságban nem létezett. A terv, mely erre a térképre alapozott, katasztrofális következményekkel járt. A hadműveletek tervezésénél figyelembe vették azt az utat, mely a tengerpartról ve­zetett a gerincre, de a valóságban nyoma sem volt, ugyanakkor a partraszállási zónákban a terep rendkí­vül meredek volt. Ám ez a 1 :250 000 méretarányú térkép domborzatábrázolásából nem derült ki. Egy másik partraszállási zóna sávjába pedig azok az idő­szakos sós tavak estek, melyeket nem jelölt a térkép. Az 1915 áprilisában végrehajtott partraszállásban sok ezer ausztrál és új-zélandi katona vett részt, zöm­mel angol tisztek irányítása alatt. A törökök már jóval a partraszállás előtt értesültek az angol tervekről, és felkészültek német segítséggel a védelemre. A hibá­san kijelölt partraszállási zónák pedig végleg kudarc­ra ítélték a hadműveletet. Az első hullám hatalmas veszteségeket szenvedett. A partraszállók helyzetét borzasztóan nehezítette, hogy sok esetben szinte füg­gőleges sziklafalat kellet megmászniuk, hogy feljussa­nak a félszigeten áthúzódó hegy gerincére. A katonák helyzetét súlyosbította, hogy a térképen lévő part menti út, mely a gerincre vezetett, a valóságban nem létezett. Viszont az időszakos sós tavak nagyon is va­lósak voltak, és a part menti terület talaját vizenyőssé változtatták, ami viszont megnehezítette a sok felsze­reléssel partot érő katonák mozgását, kitéve őket ez­zel a törökök gyilkos géppuskatüzének. A hibás térképek alapján megtervezett hadművele­tet csak az angol csatahajó tüzének támogatása tud­ta megmenteni a teljes kudarctól. A partot érő csapa­tok maradványai, elérve az első védettebb vízmosáso­kat (melyeket szintén nem jelölt az 1:250 000 méret­arányú térkép), beásták magukat. A csatahajók tüzér­ségének támogatása nélkül biztos megsemmisülés várt volna rájuk. Így is voltak alakulatok, melyek közel 100 %-os veszteséget szenvedtek. Több ezren estek el azon a napon. A nagy veszte­ségek elborzasztották az Admiralitást is, és a hídfő ki­építése után nekiláttak, hogy a félszigetről pontos tér­képeket készítsenek. Csakhogy mindezt még a partra­szállás előtt kellett volna megtenni. A félszigeten a partot érés után kialakult az állóháború, majd közel egy évnyi sikertelen hadművelet után feladták azt a tervet, hogy áttörjenek Isztambul felé, és kiürítették a félszigetet. A 259 napig tartó hadműveletben angol részről összesen 500 000 katona vett részt, és ebből 300 000 esett el, vagy sebesült meg. A partraszállás felesleges veszteségei elkerülhetők lettek volna gon­dosabb tervezéssel és jó térképekkel.

Next