Geodézia és kartográfia 2013 (65. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 1-2. szám - RENDEZVÉNYEK

Rendezvények A meghívottakat és érdeklődőket Sajó Andrea, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója köszöntötte, majd a rendezvényt a levezető elnök, Klinghammer István akadémikus nyi­totta meg. A 10-15 perces előadások nem egyszerűen csak a gömböt mutat­ták be. A konferencia első részében megismerhettük azt a kort, amelyben Perczel László dolgozott, átéltük a föld­gömb bemutatásának 19. századi sike­rét, későbbi szomorú sorsát, majd 20. század végi felfedezését. A továbbiak­ban a gömb térképi tartalmának rög­zítését és digitális feldolgozását ismer­tették a tanszéki kollégák, valamint az egykori és mostani térképész szakos hallgatók, akik részt vettek a nagysza­bású feladat sikeres megvalósításában. Végül már inkább a jövőképet felvil­lantó technikai megoldások bemuta­tása következett. A rendezvény csattanója természe­tesen az eredeti Perczel-gömb és a hasonmás szelvények kiállítása volt. Köszönet illeti Pászti Lászlót, a tér­képtár vezetőjét, valamint munkatár­sait, amiért megszervezték és lehetővé tették ezek bemutatást. A gömb mel­lett lehetett látni a digitális feldolgo­zás hengerre szerelt nyomatait (egy­­egy gömbkétszög magassága 2 méter­nél is nagyobb), valamint számítógé­pen lehetett elemezni a digitális korhű fakszimilét, amelyen már a felfrissített domborzatárnyékolás is megjelent. Ezt az aprólékos és precíz munkát Sziládi József kartográfus végezte el. Klinghammer István zárszavában meleg szavakkal méltatta a kezdemé­nyezők, a közreműködők és szerve­zők érdemeit. Büszkén hangsúlyozta: a rendezvény is igazolta, hogy az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszékének munkatársai évtizedek óta kiváló, és meggyőződése szerint a nemzetközi mezőnyben is helytálló kartográfusokat nevelnek. A szakmai élményről azonban az sem maradt le, aki nem volt ott a könyv­tári bemutatón, ugyanis Márton Mátyás irányításával a tanszék egy (2007-ben elnyert OTKA-pályázat támogatásá­val) virtuális földgömbmúzeumot hozott létre, amely magyar vonatko­zású glóbuszokat tartalmaz (http:// terkeptar.elte.hu/vgm/). Az immár száznál is több föld- vagy éggömböt felsorakoztató gyűjtemény egyik leg­érdekesebb darabja természetesen a Perczel-gömb. Hosszabb távon a térképnyomatok és a virtuális glóbusz felhasználásával mód lehet az eredeti hasonmásának az elkészítésére is. Ehhez azonban még támogatókat és kivitelezőt kell találni. Szép vállalás és felajánlás lenne ez olyan cégektől, amelyek kiemelke­dően fontosnak tartják a magyar kul­turális örökség e kincsének a megmen­tését. A konferencián időrendben az alábbi előadások hangzottak el (http:// lazarus.elte.hu/hun/buszke/2012- perczel/perczel.htm): Gercsák Gábor: Perczel László kora Loviter Lilla: A földgömbkészítő Perczel László Plihál Katalin: Amit az eredeti Perczel­glóbuszról ma tudni lehet Márton Mátyás: A Perczel-glóbusz újra­alkotásáról Gede Mátyás: A virtuális Perczel-glóbu­­szok - eredeti és korabeli hasonmás Nemes Zoltán: A glóbuszfényképezés problémái Kirisics Judit: Az Észak-Amerikát tartal­mazó első gömbnegyed Zubán Diána: A névrajzi rekonstrukció kérdései Kacsándi László: A teljes glóbusz előállí­tása az elkészült munkarészek integ­rálásával Ungvári Zsuzsanna: Névrajzi kere­sőrendszer kialakítása a Perczel­­glóbuszokhoz Szeklencei Tamás: A nyomatok szín­vesztésének kérdései és az időtál­ló megoldás (Canon Image Program IPF 8300) Lente Zsuzsanna: Restaurátori munka a Perczel-glóbusz újraalkotásában Gercsák Gábor ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék •к 'к­­к­А ВМЕ Építőmérnöki Kar 2012. évi Tudományos Diákköri Konferenciája 2012. november 14-én rendezték meg a BME Építőmérnöki Kar 2012. évi Tudományos Diákköri Konferenciáját. A Földmérő és térinformatikai szek­ció ülésének - az elmúlt évek gyakor­latának megfelelően - az Általános- és Felsőgeodézia Tanszék Oltay-terme adott otthont. A konferencia elnöki teendőit dr. Barsi Árpád egyetemi tanár a Foto­grammetria és Térinformatika Tanszék vezetője látta el. A TDK konferencián elhangzott elő­adások: 1. Bükkös-patak felmérése Szerző: Simon Tamás (3. helyezés) Konzulens: dr. Takács Bence, egyetemi docens, Általános- és Felsőgeodézia Tanszék A patak felmérése alkalmas volt külön­böző mérési módszerek összehasonlí­tására. Egy bizonyos szakaszt csak RTK GPS-mérésekkel lehetett felmérni, egy Márton Mátyás tanítványai (ifjú szakemberek) között (Fotó: Nemes Zoltán) 2013/1-2 (65. évf.) GEODÉZIA ÉS KARTOGRÁFIA

Next