Geodézia és kartográfia 2017 (69. évfolyam, 1-6. szám)
2017 / 1. szám - Horváth Gábor István - Ádám József: Eredmények és feladatok
Horváth Gábor István - Ádám József: Eredmények és feladatok megszületett az ország INSPIRE portálja, ahol az előírt szintű metaadatkeresési szolgáltatások már minden vonatkozó adatkör tekintetében elérhetők. Ezzel jelentős előrelépés történt az INSPIRE-feladatok megvalósulása tekintetében, amivel eddig lemaradásban volt az ország. A feladatok végrehajtása 2017-ben is folytatódik a különböző érintett szervezetek bevonásával. Az újabb mérföldkőhöz tartozó feladatok befejezésének határideje: 2017. március vége. Kiemelt kormányzati cél az egyes közigazgatási, államigazgatási szervek közötti adatszolgáltatás költséghatékonnyá és könnyen elérhetővé tétele. A földügyi adatpolitika kialakítása - különösen a szervezeti integrációt követően - nem kizárólag szakmai kérdés, figyelembe kell venni, hogy a kormányhivatalok bevételének jelentős része (ismereteink szerint 60%-a) a földügyi bevételekből származik. A díjmentességi körök kiterjesztése esetén a kieső bevételek pótlása mind a szakterületi feladatellátás, mind pedig a kormányhivatalok működése vonatkozásában szükséges, emiatt az adatpolitika kialakítása érdekében a tavalyi év folyamán több egyeztetést kezdeményeztünk. Az adatpolitika sarokpontjainak meghatározása kormányzati szintű döntést igényel, így ez a feladat ebben az évben is folytatódni fog. Korszakos jelentőséggel bír a 2014 folyamán hatályba lépett a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013 évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Földforgalmi tv), amely az elmúlt évek talán egyik legfontosabb jogszabálya. Magyarországnak az Európai Uniós tagságából eredő kötelezettsége volt, hogy a hazai termőföldpiacot megnyissa a tagállamok földművesei előtt. Európa egyik legszigorúbb és leginkább gazdabarát földtörvénye garancia arra, hogy e nemzeti kincs hazai kézben marad. Az új Földforgalmi tv. és a hozzá kapcsolódó jogszabályok alapjaiban változtatták meg a hazai földügyi szabályozást. Egyrészről a garanciális jogelemei - nevezetesen az elővásárlási és elő-haszonbérleti sorrend újraszabályozása, a megállapodások kötelező nyilvánosságra hozása, a földszerzésnek hatósági engedélyezéshez és, a művelési kötelezettséghez kötése, valamint földszerzés esetén az állam által előállított biztonsági jellel rendelkező okmányok kötelező használata révén a földspekuláció elleni harc hatékony és eredményes eszközének bizonyult, másrészről a preambulumában is kifejezésre juttatott agrárpolitikai célkitűzésekkel összhangban befolyásolta a földforgalmat. Az új földforgalmi szabályozás részeként felállításra került a közhiteles földműves-nyilvántartás, amelybe 2016. december 31-ig 143 126 földműves, 4486 mezőgazdasági termelőszervezet és 748 újonnan alapított mezőgazdasági termelőszervezet, azaz összesen 148 360 természetes és jogi személy felvétele történt meg. Emellett bevezetésre került a földszerzések hatósági jóváhagyása, és ezen új földforgalmi hatósági feladatok rendkívüli nagyságrendjét mutatják az országos adatok: 2014. május és 2016. december 31. között a földtulajdonszerzés hatósági jóváhagyása iránt 167 750 eljárás, a föld használati jogosultságának megszerzése iránt 289 148 eljárás indult. A 2012. évi kormánydöntés alapján elindított, a részaránykiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetését célzó programban, a 2013-2016 közötti időszakban, a megosztási kérelemmel érintett 57 000 földrészletnek a 42%-án elindult a megosztási eljárás. Ezen eljárásoknak 2016. év végéig mintegy 18%-a lezárult, vagyis a kérelmezők részére kialakításra került az önálló tulajdonú földrészlet. 2015 májusában a program I. ütemében minden megye egy-egy járásában, összesen 7948 földrészletet érintően elindultak az osztatlan közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos eljárások, amely eljárások 68%ában 2016-ban megtörtént az új, önálló földrészletek kitűzése és bemutatása a tulajdonosok részére. 2015 októberében 8072 földrészletet érintően, szintén országos kiterjesztéssel elindult a projekt II. üteme is, amelyben szintén jelentős előrehaladás történt, hiszen 2016-ban a földrészletek 42%-a megosztásra került. 2016 júniusában 5979 földrészleten elindult a projekt III. üteme is, de 2016 végéig az új földrészletek kitűzésének fázisába még nem jutottak el ezek az eljárások. A program az idén is folytatódik, és megvalósítását fel kell gyorsítani. A külterületi térképek műszaki értéke a részarány-földkiadás során osztatlan közös tulajdonba került földrészletek megosztásával jelentősen javul, mivel a kérelemmel érintett ingatlanok megosztásához a műszaki munkarészek kizárólag numerikus eljárással készülnek. Az új, az ingatlan-nyilvántartási célú földmérési és térképészeti tevékenységről szóló miniszteri rendeletben kerülnek majd meghatározásra a gyenge műszaki paraméterekkel rendelkező belterületi térképek felújításának szabályai is. Az ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisok felújítása, új térképek készítése a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló törvény alapján állami feladat, amelybe beletartozik a források biztosítása is, amelyet eddig a Nemzeti Kataszteri Program (a továbbiakban: NKP) végrehajtásához felvett kölcsön visszafizetésére kellett fordítani. Az 1981/2015. (XII. 23.) Korm.határozattal döntés született az NKP-hitel azonnali viszszafizetésére, így a bevételek új állami alapadatok előállítására használhatók fel. A 2016. évi bevételekből az NKP Nkft. megkezdte három Pest megyei település új felmérésének előkészítését, amely felmérések ez évben valósulnak meg. Emellett folyik annak vizsgálata is, hogy a korszerű technológiák miként alkalmazhatók az ingatlan-nyilvántartási célú térképezésben. Évek óta folyamatosan nő az elektronikus földhivatali szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek száma, de korábban a szolgáltatásokat az állampolgárok nem tudták közvetlenül igénybe venni. 2011-ben indult a Földhivatal Online elnevezésű rendszer, amely bankkártyás díjfizetés mellett, ügyfélkapu-regisztrációval biztosítja, hogy az állampolgárok az interneten keresztül a hét minden napján 0-24 órában közvetlenül is elérhessék a földhivatali elektronikus szolgáltatásokat. A tulajdonilap- és térképmásolat-lekérdezések száma 2016-ban meghaladta a 1,5 milliót, a TAKARNET rendszerén keresztül pedig eléri a 2,8 milliót. Az elmúlt évben az összes tulajdoni lapmásolatigénylés tekintetében a papíralapú szolgáltatás mindössze 6% volt. GEODÉZIA ÉS KARTOGRÁFIA 2017/1 (69. évf.)