Gépészek Országos Szövetsége - Hivatalos Lap, 1938 (44. évfolyam, 2-12. szám)

1938-02-01 / 2. szám

Gépészek Országos Szövetsége tudja védelmezni és a hatalom birtokosai előtt be tudja igazolni azt a százszázalékos igazságot, hogy az ipari készültséghez legalább is annyi tanulás és törekvés szükséges, mint egy kis hivatalnoki munkálkodáshoz. Reparáltatni kell azon kartársak sérelmeit, akiket az államnál, később ,Szegeden, majd a fővárosban is eddigi tisztviselői minősítésből al­tisztekké minősíttettek, dacára annak, hogy év­tizedeken át tisztviselő státusba voltak sorozva, legutóbb pedig egy kegyetlen tollvonással altisz­tekké lettek minősítve. Várjon miért? Hiszen a gépészek az iparosok javaiból lesznek tovább­képezve. Azon iparos társadalmi osztályhoz tar­toznak, akiknek habár az anyaggal való érint­kezés következtében sokszor nem tiszta, de becsületes és értékes munkájuk nélkül a technika fejlődése bizony nehezen menne előre. Keresnünk kell, hogy miért értékelték le kollégáinknál az ipari készültséget? Hiszen azzal még az ipari pályára készülő intelligensebb ifjúságnak is el­veszik a kedvét az ipari pályától. Az ipari továbbképzésnek is sokat ártottak, mert az em­beri törekvéseket elbénítja a munka leértékelése. Különösen nálunk az ipari készültséget értékeln­i kellene annál is inkább, mivel lépcsőzetesen van az emberiség a társadalomba sorozva. Minekünk össze kell fogni a tespedésben lévő, sorsukkal nem törődőket fel kell világosí­tani. Meg kell velük értetni, hogy tömörülés nélkül a társadalmi lépcsőzetes beosztáson a legalsók között maradunk. Azok, akik meg nem értik azt, hogy tömörülésben rejlik az erő, azok elősegítik a régi kartársak által szerzett köz­­megbecsülés elvesztését. Kartársak! Értsük és becsüljük meg egy­mást, hozzuk táborunkba a távollévőket, tegyük elődeinkhez méltóvá magunkat. Tartsuk meg és fejlesszük nagggyá szövetségünket, az utánunk következők részére. Sarkady Sándor, Központi Választmány 19­18. január hó 21-én tartotta rendes havi választmányi ülését Csizmarek elnök vezetése mellett, amelyen a vá­lasztmányi tagok szokatlan nagy számban megjelen­tek. Elnök: Őszinte szeretettel üdvözli a megjelenteket, kiemeli, hogy nézete szerint azért jelentek meg a vá­lasztmányi tagok ilyen szokatlan nagy számban, mi­vel érdeklődést mutatnak a központ tevékenysége iránt és ebben a munkájában igyekeznek segédkezet nyúj­tani. Az 1938. év első választmányi ülése alkalmából ism­ételten arra kéri a választmányt, hogy támogassa az elnökséget nehéz és felelősségteljes munkájában. Megállapítja a határozatképességet és az ülést meg­nyitja. A jegyzőkönyv vezetésére és a múlt havi ülés jegyzőkönyvének felolvasására felkéri Blazsek István jegyzőt, hitelesítésére pedig Novota Dezső és Keller Imre kartársakat. Miután a jegyzőkönyv ellen észrevétel nem létezett, így elnök annak hitelesítését elrendeli. Ezután felkéri Kovács pénztárnokot a pénztári je­lentés felolvasására és a múlt évi zárszámadás ismer­tetésére. A p­énztári jelentéshez hozzászólás nem történt, így az elnök azt elfogadottnak nyilvánítja. Kovács pén­ztárnok továbbá jelenti, hogy a zár­számadás elkészült, am­­ely a múlt évihez képest ismétel­ten örvendetes bevételt mutat fel, sőt a tagsági díjak befizetése majdnem 1000 pengővel több, mint az előző évben. A választmány örömmel veszi tudomásul. Elnök felkéri Katona Béla titkárt, jelentésének megtételére. Titkár 9 k­j tag belépését jelenti, akik fel­vételüket kérték a Szövetség tagjai sorába, névszerint: Kovács István, Szilágyi­­József, Scherer Károly, Kor­­csik Péter Budapest. Taníts .János a hódmezővásár­helyi fióktól. Varga József, Márton István és Forrai Lajos a szegedi fióktól, Keisner Willibáld Budapest­ről, mint pártoló tag. Miután az ú­j tagok személye élén észrevétel nem létetett, így elnök a hagyományos felállással üdvözölte az új tagokat és tagjaink sorába iktatta. Elnök felkéri Katona Béla titkárt a szegedi fiók­tól érkezett levél felolvasására és előre kijelenti, hogy ›OOí‡ ·00 00^-­as-( OOt——— oo‡ 00--0›ea=›0‹ n 100· Minden öntudatos gépész saját érdekében cselekszik, ha üzemben, üzembiztonság szempontjából, önkénő eredeti BUDAPEST. V., KRESZ GÉZA­ UTCA 45. tOOí -n t) j (00-^0^00) k­r .■ i '00^0^^40^s^0^·sS3(00 TELEFON 2­908-70. i­ tt lOO -^0^00»^S·^0)I -=- tO»q EUROMANN TÖMÍTÉST Magyar gyártmány ! hasznit, mely minden másfajta tömítés élettartamát felülmúlja. Ki­, , , próbálásra mintával, árajánlattal szívesen szolgál vezérképviselőnk APOR LEÓ FÉM- ÉS MŰSZAKI VÁLLALAT

Next