Katolikus gimnázium, Gödöllő, 1920

B) AZ INTÉZET MŰKÖDÉSE. 1. Valláserkölcsi nevelés. A tanulók az elmúlt évben pontosan eleget tettek vallási kötelmeiknek. E tekintetben nem merültek fel ellenük komolyabb panaszok. Ez évben már a róm­. kath. tanulóifjúság a váczi megyéspüspök úrnál kieszközölt intézkedés folytán külön diákmiséken vett részt, melyeken a szintén folyó tanévben létesített ifjúsági egyházi ének­kar énekelt. Megszűnt tehát a régi állapot, mikor a gimnáziumi ifjúság a szent­miséken a templom hajójának hátsó részében szo­rongott, mialatt az elemi iskolák tanulói énekeltek. A vasár- és ünnepnapi exhortatiókat a hittanár az intézet helyiségeiben tar­totta, külön az alsó és külön a felső osztályok tanulóinak. A lefolyt évben a tanulók négy ízben gyóntak és áldoztak, február 9-én részt vettek a ham­vazásban, március 18—20-án pedig a húsvéti lelki­­gyakorlatokon, melyeket a váczi megyés püspök úr kiküldötte, Kovács Sándor udvari káplán úr tartott. Az úrnapi körmeneten intézetünk testületileg vett részt. A vallásos érzület ápolására az elmúlt tanévben is megalakult Prause József hittanár vezetése mellett a Mária Kongregáció, mely­ben a rendes tagok száma eleinte 8, a jelölteké pedig 24 volt. Az utóbbiak felavatását május hó 5-én Podhorányi József váczi prelá­­tus-kanonok úr végezte. Ez úton is köszönetet mondunk neki a lélekemelő felavató-ünnepségért, melynek tanúi lehettünk. Pünkösd második napján községünkbe érkezett a váczi megyés püspök úr hogy a bérmálás szentségét kiossza. Fogadására az egész intézet kivonult és mind a tanártestület, mind a tanulóifjúság küldöttség utján üdvözölte az egyházfejedelmet. A bérmálás szentségét ez alkalommal 115 tanuló vette fel. A többi felekezethez tartozó tanulók hitoktatóik vezetése és utasításai szerint szintén megfelelő buzgósággal tettek eleget val­lási kötelezettségeiknek. A lefolyt tanévben történt gondoskodás az evangélikus vallástan tanításáról is, melyet a múltban kényszerű­ségből a református hitoktató végezett. 2. Fegyelemtartás. Az intézet fegyelmi állapota általában meg­nyugtató volt. Súlyosabb jellem­bevágó hibák és vétségek nem igen fordultak elő, legfeljebb kisebb fegyelmet sértő kihágásokról lehe­tett szó. Ezeknek kiirtására a rendtartásban előírt fegyelmi foko­zatokat használtuk. Hisszük, hogy következetes munkával és a szülői ház elkerülhetetlenül szükséges, de a lefolyt tanévijén még mindig nélkülözött támogatásával példás fegyelmi állapotot te­remthetünk. 3. Oktatás, a) A tanítás menete általában. A tanítás meneté­ben az év folyamán akadályok nem merültek fel, mert hosszas utánjárás után sikerült iskolánk részére annyi szenet biztosítani, amennyire a télen szükség volt. Intézetünk tehát kényszerszünetet nem tartott. A nm. V. K. M.-től elrendelt négy hetes karácsonyi szü­neten kívül a tanítás az előírt szünnapokat leszámítva, megszakí­

Next