Mezőgazdasági Mérnök, 1964 (5. évfolyam, 1-21. szám)
1964-10-14 / 16. szám
SZÓFIÁTÓL - VÁRNÁIG REGGELI UTÁN alig vártuk, hogy a partra megleshessünk és megízlelhessük a hatalmas víz első, eléggé sós ízű csókját. Miután mindenki megmártotta magát a cápák elemében, rettenetes kagylószedési és napozási kampány kezdődött. Kagylót a későbbiekben soha nem szedtünk és megfigyeltük, hogy mindenki csak az első nap adja rá fejét a szép mintázatú és alakú mészházacskák összeszedésére. EBÉDRE MÁR majdnem mindenki kimerült és a csoport zöme otthon töltötte a délutánt. Újból a toll és papír harca kezdődött a tábori asztal körül, sőt néhány kolléga az ágyat választotta a tenger helyett. Este egységesen megnéztük Primorszkót és erősen fellendítettük a képeslap- és bélyegárusok forgalmát. A sétálás nem tartott hosszú ideig és mire a nap utolsó sugarai is eltűntek a hegyek mögött, táborunkból csak az egészséges alvás idegnyugtató muzsikája szűrődött ki. 1964. AUGUSZTUS 12. Ébresztő 6 órakor. Társaságunk az alkalomhoz ülő keserves képet vágva, kászálódott ki a sátrakból. A kakasok, orfeuszok és egyéb napfelkeltét elősegítő személyek alapos bírálatban részesültek. Mindenki hozott magával valami roszszabb ruhát, számítva a munkára, így most ezekben pompáztunk. Végre nagy keservesen elkészültünk (csak a lányokra kellett várni) és elcsoszogtunk az étkezdébe. Reggeli után az út mellé keveredve vártuk az értünk küldött gépkocsit 8 órakor meg is érkezett egy teherautó. A sofőr már tőlünk 100 méterre a lépcsőre állva irányította a kocsit és szédületes fordulatokkal tarkított útvonal után megállt előttünk. Utána kedvesen mosolyogva leugrott a lépcsőről és kezet rázott velünk Felszálláskor nem egy hajszál meredt az égnek az előttünk álló útra gondolva. Mintegy 10 kilométeres ,,kocsikázás” után megérkeztünk egy zöldségkertészetbe. A kölcsönös üdvözlések után, nem kis meglepetésünkre, mindenki kapott egy vadonatúj munkaruhát. Miután kiörvendeztük magunkat, elvonultunk egy paprikaföldre és megkezdtük a munkát. Dicséretünkre legyen mondva, nem vallottunk szégyent, mert 12 órára már mindenki megkeresett 1 munkaegységet. Közben tízóraira kaptunk 5 sárgadinnye nagyságú őszibarackot, hogy éhen ne haljunk. A gépkocsi egy órakor jött értünk és újabb bravúros út után hazaérkeztünk. Gyors átöltözés és irány az ebédlő. Mindenki étvágya a csúcspontra hágott, mire hozzájutottunk a taratorhoz. (Volt, aki mindezek ellenére sem tudta elfogyasztani). Az ebédet kollektív fürdés követte. Két fürdőhelyünk is volt. A csoport zöme a déli strandot szerette, a randevúzók viszont az északira esküdtek. A délután napozással, fürdéssel és labdajátékkal telt el. Hét órakor vacsoráztunk, majd mindenki saját ügyét intézte. Vásároltunk, táncolni jártunk, sétáltunk. Tíz órára lefeküdtünk és egy jól sikerült nap kellemes emlékein gondolkodva aludtunk el. ÍGY TELTEK A NAPOK Primorszkóban. Bár mindig volt valami érdekesség. (Például teknősbékafogás). Minden szabad percet igyekeztünk a tengerparton tölteni és ha a sok só, ami ránk rakódott, tartósítana bennünket, kivétel nélkül matuzsálemi kort érnénk meg. Kiemelkedő eseményszámba ment augusztus 20. megünneplése. Erre az estére vendégül láttuk bolgár barátainkat is. Az est fénypontja a kollektív szalonnasütés volt. Később magyar nótákat énekeltünk és volt, aki megtanította csárdásozni a jelenlevő bolgár leányokat. Kár, hogy mi nem láthattuk, mert túlságosan sötét volt. Augusztus 23-án meghívott a nemzetközi tábor vezetősége, hogy nézzük meg a Neptun tiszteletére rendezett műsoros estjüket. Mindenki izgatottan készült, sokan férfiúi mivoltukat meghazudtolva, úgy mostak és vasaltak, mint egy szakképzett bejárónő. Végül sikerült elkészülni, (kivéve a lányokat), és elindultunk a táborba. Érkezésünk után, még elég sokáig vártunk a műsor kezdésére, közben megnéztük magát a tábort. Sajnos, magyar diákokat nem találtunk a lakók között, így csak aránylag gyér idegen nyelvtudásunkra szorítkozva, próbáltunk beszélgetni a sok külföldi diákkal. Már besötétedett, amikor megkezdődött a műsor. Állítólag nagyon jó volt, én sajnos, az előttem ülők jóvoltából semmit nem láttam belőle. A műsort tánc követte, de csak rövid ideig lehetett szórakozni, mert sietni kellett haza. Ezek voltak primorszkói tartózkodásunk nevezetesebb élményei, a naponta adódó sok apró esemény mellett. Augusztus 25-én elbúcsúztunk a gazdaság vezetőitől, és dolgozóitól, utoljára néztünk körül. Délután már mindannyian csomagoltunk, és az ismerősöktől búcsúzkodtunk. Még egyszer megnéztünk minden helyet, ami a szívünkhöz nőtt. Mondhatom, nagyon nehéz szívvel aludtunk el ezen az estén. A következő két hét eseményei szinte összefolytak előttünk. Annyi új és érdekes látnivaló került elénk, hogy nagyon nehéz rendszerem. AUGUSZTUS 26. VÁRNA. Megnéztük a híres Aranyhomokot. Bizony az volt a véleményünk, hogy a primorszkói tengerpart minden szempontból jobb volt. Bár az Aranyhomok nagyon szépen kiépült, csodálatos luxusszállodákat és szórakozóhelyeket láttunk, maga a tengerpart nem a legjobb. A homok túlságosan nagyszemű, durva, a víz pedig hirtelen mélyül és nem annyira tiszta, mint másutt. Esti programunk: a Tenge- részpark. Mint minden Bulgá- riában látott park, ez is gyön nyörű és gondozott. Külön él-ményt nyújtott a dokk előtt kivilágítva várakozó hajók lát- 1 ványa. Másnap megnéztük a mólót és a híres várnai aktiváriumot. E napon láttuk utol- jára a tengert. Mindenki igye-1 kezett beszerezni tengervíz- szükségletét, és még egyszeri végigsétálni a mólón. § Augusztus 28. Timovó: A török dúlás előtt Bulgária fővárosa volt. Hegyek övezik és so- как szerint egyike a legszebb a bolgár városoknak. Minden helye a történelem egy-egy ha-gyatéka. Házai úgy épültek dombokon, mintha egy szeszélyes szobrászkéz mozaikból rakta volna össze. Másnap megnéztük a híres Sipka-szorost. Itt mértek dönttő csapást a törökökre a bol-gár önkéntesek, és az orosz csapatok. A nagy csata emlékét hatalmas emlékmű őrzi. Benz ínünket még az 1017 lépcsős megmászása sem tartott viszsza attól, hogy megnézzük a hősi küzdelem színhelyét. | AUGUSZTUS 30. PLEVEN. | Ebben a városban van a Bai-1 kán legnagyobb szőlészeti Su-1tatóintézete. Sok új szőlőfajtát | mutattak és ismertették el.Bál- I Írásuk történetét. Nagyon büszkék voltunk, hogy milyen | gyakran szerepel a Csaba-1 gyöngye az új fajták őseként. A városnak a törökök elleni | harcokban rendkívül nagy | stratégiai jelentősége volt. Fel-szabadításakor 30 ezer orosz | katona esett el vagy sebesült meg, bár a város akkori, lé lekszáma alig haladta meg a 11 ezret. Mindenütt múzeumok és templomok hirdetik a nagy harcok emlékét. Másnap megnéztük a kutatóintézet kísérleti telepeit és megkóstoltuk az új szőlőfajtákból előállított borokat. Meglehetősen jó hangulatban szálltunk autóbuszba és irány Szófia. Szeptember 1. Szófia. Mindenkit elkapott a vásárlási láz. A hatalmas CUM-áruházban mindenfelől magyar szó ütötte meg a fülem. Délután még nem látott nevezetességeket néztünk meg, és este a Budapest Étterembe mentünk. Hogy milyen hatást gyakoroltak ránk a magyar nóták, ezt csak az tudja megérteni, aki legalább egy hónapot idegen földön töltött. Későn mentünk haza és a zuhogó eső sem tudta megzavarni jókedvünket Szeptember 2. Rila. Reggel korán indultunk a híres zarándokhelyre. Magasan a hegyek között találhatók a rilai kolostor épületei. A bolgár történelem egyik nevezetes fellegvára volt ez a hely, olyannyira, hogy még a török szultánok is fermánba biztosították sértetlenségét. Egyszerűen leírhatatlan az égigérő komor hegyek által közrefogott sok kupolájú épület szépsége. A templom gyönyörű freskói híven tükrözik a bolgár művészek tehetségét. Érdekesek voltak a különböző tájegységek népművészetével díszített szobák is. Szófiába való visszatérésünk után a Sport Étteremben tartottuk a búcsúestet. Elbúcsúztunk bolgár vezetőinktől és útitársainktól. Jókedvünk egyre nőtt. Olyannyira, hogy a Felszabadulási parkban éjfél körül mindannyian elénekeltük a gazdászhimnuszt, majd gyalog vonultunk a mintegy négy kilométerre levő kollégiumba. A következő nap csomagolással telt el. Az idő rossz volt, ezért senkinek sem volt kedve a városban sétálni. Gondolataink már otthon jártak, mindenki az előttünk álló útra gondolt. SZEPTEMBER 4-ÉN már a vonat indulása előtt másfél órával az állomáson voltunk. Megreggeliztünk és vonatra szálltunk. Valamennyiünknek elszorult a szíve a búcsúzásnál, hiszen nagyon megszerettük ezt a földet, ezeket az embereket. Mindannyian ott tolongtunk a vonat ablakánál. Még egy utolsó kézszorítás, még egy búcsúcsók és a vonat lassan kigördül az állomásról. Sokáig integettünk, még csak el nem tűnt szemünk elől az ismerős vidék. Gondolatban még egyszer visszakiálltottuk: Viszontlátásra kedves barátaink! Viszontlátásra Bulgária! H. M. Az EBIE humorából — Mit olvasott utoljára? — hangzik a kérdés. — P. Howardtól a Tizennégykarátos autót, Rejtő Jenő fordításában. ★ Arany balladáival kapcsolatban a következőt olvastuk: „Az állandó véres lepedőmosás már a giccsesség határát súrolja’’. * — Dante megírta a II. világháború történetét. — De kérem! — Szól közbe a vizsgáztató. — Bocsánat, nem a II., hanem az első világháború történetét írta meg. it „Petőfi mikor szerelmes volt, mindig reszketett a bokor”. ■k — Mit tud Komjáth Aladárról? — Komjáth Aladárról csak annyit tudok, hogy ő csinálta Karikás Frigyest. CmLepeL és LiLométerköveL ÚTBAN LONDON FELE . Fortuna bárjában az éjlszakai fülledt meleg ellenére is kellemes, hús a levegő. — Rendben van — mondja Mr. M., miközben kiissza maradék cseresznyepálinkáját — elviszem magát Bécsig, ott én úgyis leadom a Volkswagent, mert mi géppel megyünk tovább. Van még két hely a kocsiban. You know, az édesanyám magyar és autóból akarta viszontlátni hazáját. Vele majd beszélhet magyarul. Szóval holnapután reggel 8-kor találkozunk a Royal halljában... A. K.? — Yes... All right. Mrs. M. már 19 éve nem járt Magyarországon, a fia meg most volt itt először. A bécsi múút aszfaltján jól fut a kocsi, csak Győrben állunk meg tankolni. Egész úton beszélgetünk. A mama leánykori emlékeit idézi, a fia meg az újakat sorolja. Beszéd közben megjegyzi: — You know, a maguk Árpádja átkozott szép helyre hozta magukat. Egyetlen fővárosnak sincs ilyen csodálatos fekvése Európában mint Budapestnek, csak este ne lenne olyan sötét__ Mit lehet erre válaszolni? — Hát lassan-lassan világosodunk — vetem közbe semmitmondóan.Győr után már gyorsan jönnek az állomások. Magyaróvár, majd Hegyeshalom határállomás. Gyors útlevél- és vámvizsgálat, aztán rohanunk tovább. A határ. Az útfelező fehér szaggatott vonala sárgára változik, ez már Ausztria. Nickeldorfban az osztrákok is beütik a pecsétet az útlevélbe. A falu harmadik házán feltűnik a Coca-Cola — képekről jól ismert — piros korongalakú reklámja. Szóval ez már Nyugat. Még néhány falu, Schwechat, azután Bécs. A belvárosban, a Stephanskirche előtt megállunk. Kiszállunk és elbúcsúzunk egymástól. — Köszönöm, és a viszontlátásra! — Good look! Jó utat! persze, neked Rómába, nekem Londonba. Innen már nincs messze. 1700 kilométer ... mindössze. A téren megszólítom rögtön az első embert. — Bitte schön, who is Jugendherberge? — Ja, Jugendherberge! Menjen jobbra, aztán megint jobbra a Backerstrassén. — Danke schön — mondom és ezzel ki is merül német nyelvtudásom. A Herbergét tényleg hamar megtalálom. Egy hatalmas üzlethelyiség öbb teremre osztva, komforttal, hideg-meleg vízzel és egy hűtőszekrényre való Coca-Colával. Mindez nagyon olcsón. A Jugendherberge szervezet, vagy angolul Youth Hostels Association, átszövi az egész nyugati világot, ezenkívül Lengyelországot és Jugoszláviát. Tulajdonképpen nemzetközi ifjúsági turistaházak ezek, kitűnően felszerelve és megtalálhatók minden városban vagy a jelentősebb idegenforgalommal rendelkező nagyobb falvakban, 9—10 schillngért ágyat, fürdési-főzési és étkezési lehetőségeket adnak. Minden ilyen ház esténként megfelel egy kisebbfajta VIT-nek. És talán ebben van a legnagyobb vonzóereje. Egyetlen hálóteremben minimum 6—7 nemzet fiai töltik együtt az éjszakát. Esténként, az éjfélig tartó beszélgetéseknek — főleg angolul — csak a házvezető erélyes hangja tud véget vetni. A bejelentkezést hamar elintézzük. Az itteni házvezető, Friedrich — nyelvszakos egyetemi hallgató — elég jól töri a magyart, kedves és jópofa, megmutatja az ágyamat és megmondja, hogy másnap délelőtt 10-ig el kell hagyni a házat. Rendben van, reggel úgyis megyek tovább. Körülnézek. Hálótársaim, úgymond, vegyes társaság. Fölöttem — hiába otthonról nehéz elszakadni — egy idén végzett agrárgépész. Balra egymás fölött két amerikai diák, Michiganből. Egy vajszínű Citroennel vannak. Svájcban vették és mielőtt hazamennek, majd újból eladják. Jobbra egy német cserkész Hamburgból, fölötte egy grenoblei egyetemi hallgató. Rajtuk kívül még van egy magyar a sarokban. Már két hete itt lakik. Fagylaltot kever egy cégnél. Este kimegyek várost, illetve belvárost nézni. Rám szakadnak az autók és a fényreklámok. Tobzódik a gép és a neon. Orgiát ill a márvány, az arany és az üveg. Az Operával szemben jut eszembe, hogy ma utoljára Budapesten ettem. Lemegyek az aluljáróba. Mozgólépcső. Lent hatalmas terem. Körben üvegfalú üzletek. Középen köralakú ivó-étkező bár. A higanygőz kékes fényében csillog az üveg és az alumínium. Szép aluljáró. Felülök a bár egyik magas székére és megiszom életem első Coca- Coláját. Hát... Hát... Jéghideg, tehát a szomjat kitűnően oltja. Az íze azonban olyan, mint a magyar Vita-Coláé, azé pedig kísértetiesen hasonlít a Fagifer ízéhez. Lehet, hogy ez az utolsó Coca-Colám?! Hazafelé végigmegyek Opernringen. Az Opera, azután hatalmas autószalonok egymás után. Ford, Simka és Mercedes, bársonnyal tapétázott drink-bárok, csodálatos mozgó szökőkút a Stadtparkban és autók-autók-autók. Szép. Impozánsom dinamikus. Jó lenne néhány napot itt tölteni, de sietni kell Londonba. A Herbergében B., az agrárgépész, kérdéssel fogad: — Elutazol holnap? — El. — Hová? — Münchenbe. Ott van az unokatestvérem. — Esküszöm, te burokban születtél. Az amik holnap mennek Stuttgartba, velük megyek Salzburgig és neked is van még egy hely. Nekem sajnos, nincs német vízumom. Szóval reggel hétkor indulunk — mondja, azután sietve elköszön. Fél kilenckor randevúja van a Grabenen. Három napja van itt. Hiába, aki már elég jól tud németül... Közvetlen hálótársaimmal hamar összeismerkedem. Az amiknak előre megköszönöm a holnapi utat. Szabadkoznak. Mindketten típusok. Rövidre nyírt haj, csont színű cowboy nadrág, mokkaszín. Húskonzervet esznek kenyérrel és hozzá tejet. Amikor befejezték, javaslom, hogy makaózzunk. Helyeselnek. A német és a francia is beszáll. Jó,énen játszva, a legérdekesebb kártyaparti. Közben beszélgetünk. Egy ácsit szégyellem magam, mert én beszélek a leggyengébben angolul. Nekik persze könnyebb. A német meg a francia már kétszer töltöttek is 6 hetet Chambridgeben nyelvtanfolyamán. Nagyon türelmesek, megmagyaráznak egy-egy szót, amit nem értek. Karel, a német, mérnökhallgató Hamburgban. Árva, az apja Monte-Cassionál halt meg. Guy, a francia, nem beszél a családjáról, csak a nőkről. Állandóan. Őh, azok a grenoblei, meg Saint-tropezi lányok. Társaságában az ember kedvet kap, hogy megnézze őket, de Saint-Tropez sajnos, messze van. Lloyd, az egyik amerikai, kitesz egy üveget. Az alján van még úgy négy ujjnyi konyak. Még Svájcból hozták. Gyorsan megisszuk. Eszembe jut, hogy viszek az unokatestvérem férjének két savasüveg cseresznyét meg barackot. A cseresznyét föláldozom. Nagy tetszésnyilvánítás. Friedrich, a házvezető bejön, hogy ágyba zavarjon minket. Megkínáljuk, azután beáll hatodiknak. Érdekes, most veszem észre, hogy nincs is vasfüggöny. Elkérem Guy táskarádióját. Kossuth. Tánczene. Éppen lehet a Németh, de gyorsan átcsavarom Luxembourgra. Beatles — A hard day’s night — egy kemény пар éjszakája. — Igaz, hogy már sokkal jobban éltek? — kérdezi Karel, a cserkész. — Igaz. — És ti, diákok? — Talán mi élünk a legjobban, legalábbis a mi egyetemünkön. Nanáyon jól élünk. — Hová jársz? — Agricultural University. — Aztán dicsekvésképpen még hozzáteszem németül — Landwirtschaft. — És ti? — kérdezem. — Hát... Wirtschaftwunder — gazdasági csoda és ez bizonyos értelemben ránk is vonatkozik. Van egy csomó szociális juttatás, meg nyáronis jól lehet keresni, de azért jó, ha a papa meg a mama mögöttünk áll. — Na persze, ez nálunk sem árt, de határozottan jól mennek a dolgok. A környv, mozi, színház különösen olcsó. Ezek biztosan olcsóbbak, mint nálatok, tán gyors pénz- és árszámítást s mindannyian igazat adnak nekem. A cseresznyésüveg már régen üres és az osztás újra Friedrichre kerül. De ő most már hajthatatlan és ragaszkodik a lefekvéshez. Fogmosás, majd bebújunk a lepedőzsákba, ami a pokróc és a matrac között van, Friedrich eloltja a villanyt. Mielőtt elalszom, furcsa dolgok járnak az eszemben. Feltételezzünk egy háborút, tegyük fel, hogy bekövetkezik. Eszünkbe jutnának-e akkor ezek az apró barátságok és fenénkre egymásra? Mi lenne erősebb, hűségünk-e a pénzhez, az eszméhez vagy a részvénytársasághoz, vagy nagyobb lenne-e hűségünk egymáshoz? Vajon számolnak-e a politikusok az ifjúsági találkozókkal, meg a jugendherbergékkel? Kérdésvariánsok tömkelege ... Sok volt a konyak meg a cseresznye ... Legjobb lesz sürgősen elaludni... VARGA TAMÁS Turistaként Lengyelországban Csehszlovákián át haza I A vámvizsgálat és a formaságok „űrgyorsasággal” zaj- I lottak és máris Csehszlovákia- I ban voltunk. Buszunk, festői tá- I jakon cammogott velünk — ez I esetben örömünkre — ugyanis I egész éjjel esett az eső és ez I síkossá tette az utat. De így legalább élvezhettük a környékét, ameddig csak szemünk ellátott. I Poprádon kiszálltunk, első I utunk a büfébe vezetett, mert I roppant éhesek voltunk. Sajnos, I csak kaszinótojás volt, de I mind elpusztítottuk mielőtt I még „szavatossági ideje” le- I járt volna. Majd lanovkával I felmentünk „Start” állomásig, I innen aztán igazi turistaként, I föl a csúcsnak! Enciáon, a I lanovka második állomásán, I láttuk az utolsó „európait”, I innen feljebb ugyanis már I csak kevesen mentek. (Itt I jegyzem meg a csúcsig közlekedő egyszemélyes sí-lanovka nem működött ezidőben.) Délután öt órakor vertük fel sátrunkat 2240 méter magasságban. Tüzet raktunk és I vacsorakészítéshez láttunk. Az étlapon főleg konzerv, szafonna, tojás és gyümölcs szerepelt. Rádióztunk, beszélgettünk, majd korán nyugovóra tértünk. (Mert mindenünk nem I lehet, elemlámpánkat — kettőt I is — elhagytuk lengyel hon- I ban.) I Viszont korán ébredtünk, I Nylon zacskóban és kulacs- ban felszállított vízzel nem rendezhettünk valami nagy mosdást. Sátrunkat felszedve, nyomban útnak eredtünk. Tíz órakor a csúcson voltunk, 2650 méter magasságban. Itt elénekeltük a gazdásznótát, hogy a hegyeknek, hogy tetszett, ariról a krónika nem beszélt. Ebéd után útnak eredtünk a s tarpataki vízeséshez, ahová I alkonyattájban meg is érkez-tünk. Rengeteget fotóztunk s a lenyugvó nap vörösen íz- szó fénye mellett, aztán sátor- | verés, vacsorakészítés, alvás. Másnap vízbőségben pótol-tuk az előző nap vízhiányát, majd elindultunk a Csorba-tó- hoz. Közben ketten, a pihené- e sek alkalmával, feltöltöttük a herbáriumunk lapjait értékes | kárpáti specialitásokkal. | Azt a látványt, ami a' né- szelődő turistát a Csorba-tónál | fogadja, elmondani nem lehet,| ezt filmezni és látni kell! Kü- | lönböző járművek igénybevé-| telével jutottunk el a Szepesiségbe, ahol volt még egy szép, | egyben utolsó túránk, amikor | is megmászták az 1318 méter | magas Arany-asztalt (de már hátizsák nélkül). Augusztus 25-én, délutáni | órákban Kassán szálltunk fel a menetrendszerinti gyorsvonatra, amely csehszlovák te- | rületen, még nevéhez illően | jött, de mihelyt a határt átlép- |ük, mintha személyvonattá változott volna ... jó nagy késdéssel érkeztünk a Keletibe. ! Szóla ! TUDOD-E? .. . hogy a világon a legtöbb sört — évenként és fejenként 114,75 litert — a belgák iszszák. ... hogy a földkerekségen a legtöbb csapadék Paraguayban, a brazil határ közelében esik, ahol a Parana-folyó 21 ágra szakad. Ezen a vidéken állandó az esőzés. Az emberek nem is emlékeznek rá, hogy valaha is elállt volna. ... hogy a fiatal amerikai négerek 25 százaléka munkanélküli. ... hogy Moszkva lakóinak száma 6 354 000. A szovjet fővárosban 260 metróvonal működik, 9141 taxi közlekedik, 90 mozi, 25 színház, és 3000 könyvtár gondoskodik a lakosság kulturális igényeiről, és 288 kórház 72 ezer ággyal áll a betegek rendelkezésére. ... hogy az Egyesült Államokban új módszert alkalmaznak a gyulladásos garatmandulák műtéti kezelésére. Lényege, hogy a megbetegedett szöveteket nem vágják ki a testből, hanem rendkívül erős hűtéssel „elölik” őket.