Mezőgazdasági Mérnök, 1975 (16. évfolyam, 1-19. szám)
1975-08-01 / 12. szám
A kistarcsai dombon Vasárnap este felhúzták a zászlót Gödöllőn. A tizenkettedik alkalommal megnyíló Páter Károly önkéntes Ifjúsági Építőtábor első turnusának szovjet, lengyel és magyar résztvevői, akkor még nem tudták, hogy „hol” kell megfogni a lapát végét. Aztán július 21-én reggel már elindultak a nemzetközi brigádok a kijelölt munkakörzetekbe. A legtöbben Kistarcsára, fel a dombra, ahol jókora területen megbolydult a föld. Hetvennyolc tavaszára 580 ágyas kórház áll majd itt. Hol lesz már akkorra a puszta, ahol a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat építőmunkásai és gépei mellett a lett, az olsztyni, a szegedi és a gödöllői egyetemisták is jócskán belecsíptek az alapozásba! Addig még a HÉV egyik reggeli járata megállt, mielőtt berázkódott volna Cinkotára, s a feltételes megállóban kiadta magából az önkéntes földalakítókat. Ásó, kapa és a nyelv A hatalmas gödrök, sóder- és homokhegyek belemerengtek a kora délutáni napsütésbe, hogy mi újság a felhők alvégén, de nem történt semmi, csak volt vagy harminc fok. A sátrak, a tábori konyha, a gerendákból összehozott étkezde és a vízmelegítő kondérok között lányok tették tisztába a gyakran éhes had kihelyezett étkészleteit. Igaz, az egyenjogúságból kifolyólag a mosogatást ők sem csípték, inkább száz méterrel arrább nekiestek volna a munkaszerszámoknak. Ott, ahol egy földgyalu hámozta a talajt. Ott, ahol a többiek közül jónéhányan a munkaruháról megfeledkezve sima furdadresszben egyre jobban bámulták. Csak az tett a fejére egy kendőszerűséget, aki fiú volt és kiskorában hallott valamit a hőgutáról. Közben árkok születtek, s a markosabb fiúk jóvoltából egy-két megtermett cölöppel is történt némi helyváltozás. A hang terjedési sebességével szoros kapcsolatban orosz társalgási mondatfoszlányok járkáltak a fülekbe ki-be. Aztán valaki megszólalt magyarul. Azt mondta, hogy a gépész első évfolyama színe-java itt nyüzsög. Erre egy csákány önkéntelenül lehuppant a földre, s Lázár László brigádvezető körüli kupakét perc kezdődött. Норка Pál és Nyéki Zoltán, a két beszédszárnysegéd, Horváth Klára és Gyula Ágnes a szegedi lányok képviseletében, na meg a magyar szavakat érlelgető lengyelek: Krysztof Szymanski, Halina Pazio, Judwiga Kwasnodgiska — kiejtést elkerülendő becenevén Áfolya — és Janusz Paystalski. És a másik öt brigád távolabb. Reggel héttől délután négyig egyfolytában. Azután is persze, mert a brigádversenyben nemcsak a munka frontján kellett bizonyítani, hanem a kollégium környékén a sportban, kulturális vetélkedőben, a kiírt pályázatokon. Közben, a hét végén az egész társaság hajóra ült és irány Visegrád ... Szóval, Lázár Laci vitte a szót. Márhogy miért is lennének ők munka végeztével fáradtak, amikor bent a klubban működik a közkedvelt disco és néhány üveg sör is előkerül éjfélig. Reggel csipetnyi tömény ébresztő, amelyet először a lengyelek vezettek be vodkával, most a honiak dobtak fel egy kis barackot, ami túl paprikás a más nyelven beszélő torkoknak. De talán nem is ez a lényeg. A kaja olyan sok és jó, hogy el sem hiszik, hogy volt egyszer egy menza a világon. A reggelenként kijelölt munkafeladatokat viszont maradéktalanul elhiszik, s meg is eszik az utolsó falásig. Állítólag a mieink egy ingyenes nyelvtanfolyamot is beindítottak, amelyet a lengyelek munka közben szorgosan hallgatnak, azután jót nevetnek a stílusproblémákon. „Visszaadhatatlan” sztorik A hangulatot nem lehetett kettévágni lézersugárral sem. A negyedosztályú réteges talaj — az építésvezető mondott néha ilyeneket — nekti tudta betenni lábát a lányok és a fiúk lelkivilágába. Talán majd, ha kidugják fejüket az első vízhólyagok a tenyereken. Akkor esetleg a lányok is szívesebben forgolódnak a mosogatós dézsák körül. Kiderült, hogy a fiúk néha lány ruhában járnak. Valakire még egy bikini is felkerült. Valószínűleg almával. Ez vicc. A táborszervezők gondos előrelátását dicséri, hogy a brigádok a nemzetközi öszszetétel mellett koedukáltak is. Szó ami szó, ez jól bejött. Ez nem vicc. Horváth Klári megjegyezte lapátjára támaszkodva, hogy a sztorikat nem lehet itt öt perc alatt, meg egyébként sem visszaadni. Át kell élni őket! Aha. Az arcokon bújkáló mosolymorzsák azt jelezték, hogy átéltek már egyet-kettőt. Néhány tapasztaltabb építőtáboros szent esküt tett, hogy régebbi építőtáborozásuk idején sohasem érezték ilyen jól magukat. Ez komplex dolog. Egy-egy nap mindenkinek más-más örömet hozott. Volt, aki a kollégiumi zuhanyozóban érezte a legjobban magát. Más meg itt kint a gödrök és árkok között végzett egy vizes kannával ámokfutást. A gyanútlant nyakon öntötte. És szinte minden órára jutott egy kis munka közti csemege. Amikor elfelejtették, hogy a csákányvágásokra rápottyant egy izzadságcsepp. És négy óra felé véget ért a kistarcsai dombon egy munkanap. Augusztus másodikén itthagyják a stafétabotot a következő turnusnak... Tormai László Fotó: Slufferstein József üdvözlet a Balatonról Szerencsésen megérkeztünk a sztrádán autóstoppal, így megspóroltuk a vonatjegy árát, amin rögtön vettünk nyolc spray szúnyogirtót. Ezek a dögök ugyanis ezt eszik. Közben csípnek is akkorát, mint egy kisnövésű sárgabarack. Persze, valami rendkívül büdös ködfelhővel is irtják őket, amitől a kombinált vegyszerre érzékeny üdülők azonnal feldobják a kanalat. A kanálról jut eszembe! A szempingfőzőt, a zseblámpát és a vadonatúj kisbaltát otthon felejtettük. De még mindig jobb, mint tavaly, amikor a nyaralási pénzt hagytuk otthon! A sátor jól szuperál, csak az a baj, hogy fordítva állítottuk fel. Ezért egyelőre az előtér a hálófülkébe nyílik, míg a zsebek a sátor külső oldalán helyezkednek el. Nagyobb esőzések idején most azokban gyűjtjük az égi nedűt a reggeli mosakodáshoz. A kempingdíj idén egy kicsit emelkedett. Tartalmazza a friss levegővételi hozzájárulást és az üdülőhelyi napfénytarifát. Azért, ha jól beosztjuk, valahogy majdcsak kijövünk a zsebpénzből. Kár, hogy az egyetem nem folyósít nyáron nyaralási ösztöndíjat. Ez biztosan elegendő lenne egy Piroschka-partyra, amit hatalmas táblákon hirdetnek szerte a környéken. Igaz, elsősorban külföldieknek, akik talán nem is olvasták gyerekkorukban a „Piroska és a farkas”-t. Magyar diáknak jó szórakozási lehetőséget ígérnek a koktélhajók, amelyek ha esik, ha túl belecsorognak a nagysötét vízi későestébe, hátukon egy élelmes vízilólovassal, aki a beatvilág és a popzene egyik hazai rekedt apostola, s ebből kifolyólag addig rakosgatja a lemezeket, amíg felrecsegnek a honi rovarirtószerekről elnevezett együttesek erősítői. A koktélhajókon honos hangorkánon és fénymotoszkán csak a hajóra zsúfolódó, estélyi farmerszerelésbe öltözött tömeg tesz túl ritmikus csürdöngölőjével, amelytől még az a kicsiny tábla is meglazul, hogy: 80 ülőhely, 143 állóhely. A többlet bizonyára a földön fekszik. Bár a hajón egy üveg import sör ára 23 forint 60 fillér, talán abból a meggondolásból, hogy a diák ettől egyből hányat dobja magát. A beugró csak harminc. Mi ezért inkább a romantikát keressük. A régi idők emlékét, amikor még keszeget faltak a tóparti longobárdok és nem dörzs vagy mi a csudának nevezett sült élőlényt. Azokban az időkben talán a Baricska-csárdában sem került egy reggeli bicskástól kilencven forint valahány fillérbe! Közületeknek természetesen több bicskával. Itt a kempingben különben nagy divat a Kossuth-szakáll, a fekete lábú indiánmente, a végvári fürdőnadrág, a sósavban öblögetett porszívónadrág és a lyukas tornacipő. Sajnos én az eredeti hálózsákból készült kaftánommal és a farmer lábszárvédőmmel nem keltek túl nagy feltűnést, mert van itt egy srác, aki tejeszacskó ingben és műanyag tapéta csokornyakkendővel járkál. Azt hiszem, jövőre mégis előveszem a padlásról nagymama nyúlszőr muffját. Mellettünk egy francia házaspár lakik lakókocsival, kerti fürdőkáddal, légfrissítővel, hordozható artézi kúttal, motorcsónakkal, automata bárszekrénnyel, légkondicionált zsebgolfpályával, fotocellás műnapfényontóval, Citroennel, jégkészítő robotgéppel, önjáró horgászbottal és mifenével. A múltkor kölcsönkérték tőlünk a konzervnyitót. Először a biciklipumpát adtam oda nekik, mert azért a nyelvi kollégiumban még nem ragadt rám minden mondatkezdő fordulat. Sokáig bajlódtak vele, csodálva technikánkat. Aztán megértettem, hogy mit akarnak és a konyhakéssel kinyitottam félkész sóletjukat. Cserében megkínáltak felfújható légyfogóval, amit én kis ideig rágóguminak hittem. Persze, amondó vagyok, hogy kár az embernek ennyi cuccot magával cipelnie, mint ők, hiszen itt a Balcsinál minden kapható és bérelhető. Az ABC- ben van például szilvalekvár köcsögben, szilvórium hordóban és hajháló tucat csomagolásban. Mi inkább a kockasajtot és a kétkilós kenyeret vesszük, ha van. A parton bérelhető motorcsónak egy napra egy évi ösztöndíjért és az összegyűjtött szociális segély is igen praktikusan hasznosítható, ha benevez a nyaraló egyetemista lovastúrára. Persze, ha dollárban kaptam volna az egyetemtől anyagi ösztönzőmet és nem költöttem volna el, akkor a külföldiek részére felállított souvenir boltban vehettem volna egy zenélő hamutárcát, vagy szalonnázáshoz egy aranytőrt. Ennek hiányában csak a helyi bazárok egyikében költöttem régi vágyamra, a balatoni nyaraláshoz elengedhetetlen hegymászó fokosra. Ja, és hogy a kirándulásról el ne feledkezzek! Voltunk Badacsonyban a Bormúzeumban. Ittunk egy üveg hatvanhármas évjáratú badacsonyi aszút hatszázért. Kicsit később elhatároztuk, hogy a halászlé helyett joghurtot, a szokásos esti Sobri Jóska kedvence helyett pedig zsírosdeszkát eszünk. Szerencsére az időnk jó, a hat nap alatt csak nyolcszor volt vihar. A napolaj sajna csónakázás közben beleesett a vízbe, de a strandpapucsomat is elhagytam. A víz remek, van benne almacsutka, kukoricacsutka, konzervdoboz, cigarettavég, meg amit akartok. Ettől a tó néha elzöldül dühében. Valószínűleg olyan, mint az üdülők, akiknek a pihenés minden idegeskedésnél többet ér. Mindenkit csókolok! Pénzt küldhettek. — tormai — G JENCSIK GÁBOR: Vers a hét minden napjára Szerdára: így lesz! Csütörtökre: Biztosan így lesz! Péntekre: Azt hiszem, így lesz. Szombatra: Bízom benne, hogy így lesz. Vasárnapra: Remélem, így lesz. Hétfőre: Talán így lesz. Keddre: Pedig hogy szerettem volna. Fotó: Bajusz Károly