Mezőgazdasági Mérnök, 1982 (23. évfolyam, 1-18. szám)
1982-02-15 / 1. szám
A GÖDÖLLŐI RTE LAPJA XXIII. ÉVF., 1. SZÁM 1982. II. 15. ÁRA: 1,20 FT MEZŐGAZDASÁGI Az egyetemi tanács határozatai Az egyetemi tanács december 18-i ülésén módosította az egyetem tanulmányi és vizsgaszabályzatát. A módosítást a MÉM szakoktatási és kutatási főosztályának vezetője jóváhagyta. Eddig a rektor tanévenként 4, a dékán 2 munkanap szünetet engedélyezhetett. A módosított rendelkezés szerint ezután 6 napos tavaszi oktatási szünetet kapnak a hallgatók, amelynek időpontját, a KISZ- bizottsággal egyetértésben, a rektor állapítja meg. A rektor ezen túlmenően, indokolt esetben, a KISZ-bizottsággal egyetértésben, tanévenként legfeljebb 3 munkanap oktatási szünetet engedélyezhet. A karok tanévi időbeosztására аг egyetemi tanács a következő határozatot hozta: A szorgalmi időszak a nappali tagozatokon félévenként, az őszi betakarítási gyakorlatot is figyelembe véve, legfeljebb 15 hét lehet. A vizsgaidőszakot a tantervnek megfelelően félévenként általában 6-7 hétben kell meghatározni. A december 27-től 31-ig terjedő időszakban vizsganapot kijelölni csak akkor lehet, ha az érintett évfolyam illetékes képviselői ezt kérik. Az egyetemi tanács elfogadta a mezőgazdasági gépesítési műszaki-fejlesztő szakmérnökképzés tantervi irányelveit és tantervét. Köszönetét és elismerését fejezte, ki Tomory László egyetemi docensnek a mezőgazdasági építészeti tanszék vezetésében, valamint a mezőgazdasági gépészmérnök- és agrárrmérnökképzés területén végzett csaknem két évtizedes tevékenységéért. Az M. T. dr. Mikecz István egyetemi tanárt, a mezőgazdaság villamosítása és állattenyésztés gépei tanszék vezetőjét, jelenlegi tanszékvezetői megbízásának érintetlenül hagyásával, az 1982. június 30-ig terjedő időszakra, megbízta a mezőgazdasági építészeti tanszék vezetésével. Fácán sori lakótelep: Idén már épül Egyetemünk (mint megrendelő és a Vácszentlászlói Zöldmező Mgtsz (mint kivitelező) között együttműködési szerződés született, az 1982— 1990. közötti időszakra. Eszerint a Zöldmező Termelőszövetkezet vállalja az egyetem épületei, illetve az egyetem kezelésében levő lakások felújítási és korszerűsítési munkálatait, valamint az ezekhez kapcsolódó kisebb szabadáras beruházások megvalósítását. Vállalja továbbá az egyetem dolgozói részére az OTP Pest megyei Igazgatósága szervezésében a Fácán soron épülő 124 társasházlakás kivitelezését. Az egyetem a kivitelező részére a tanév folyamán, illetve a nyári építőtábor idején hallgatói munkaerőt biztosít. A 9 évre szóló együttműködési szerződés alapján az 1982-es évben mintegy 8 millió forint értékű felújítási munkára, a Fácán soron pedig mintegy 10 millió forint beépítésére született megállapodás. Létrejött a megállapodás egyetemünk és az OTP Pest megyei igazgatósága között is, a Fácán sori lakások építését illetően. Ennek tartalmát a városi tanáccsal megkötendő szerződés megszületése után, azzal együtt ismertetjük — várhatóan 3. számunkban. . Lapzártakor történt Lapzártánk napján, február 5-én együttes ülést tartott az egyetemi tanács és a szakszervezeti bizalmi küldött testület. Megtárgyalták az egyetem jutalmazási alapelveinek módosítására készített javaslatot, valamint azt a tervezetet, amely az egyetemi tanács és a szakszervezeti tanács között a szakszervezeti jogok gyakorlásáról 1978-ban létrejött megállapodás módosítását tartalmazza. Az „egyebek” között az ülés résztvevői megvitatták azt a javaslatot, amely a létszám-megtakarítás anyagi ösztönzésére született. Ugyanezen a napon került sor az egyetemi tanács e tanévi negyedik rendes ülésére, amelynek napirendjén a következők szerepeltek: javaslat az egyetem 1982. évi költségvetési kereteinek gazdálkodó egységek közötti felosztására; jelentés intéményünk 1981. évi nemzetközi kapcsolatairól; jelentés az egyetemünkön folyó szakfordítóképzés eddigi tapasztalatairól, a hallgatók idegennyelv-tanulásának helyzetéről; javaslat címzetes egyetemi és főiskolai tanári, docensi címek adományozására. Parlamentek után összegzés, de nem utószó! Mögöttünk egy eredményes parlamenttel elérkezett az idő, hogy összegzést készítsünk azoknak, akik nem követhették végig az eseményeket, de kollégiumi estéken értékes óráikat fordították küldöttjeik fölkészítésére és magunknak is, akik számban egyre fogyatkozva jutottunk el a felsőoktatásban tanuló fiatalok országos fórumára. Országos parlamenten persze országos léptékű dolgokról esik szó, de ettől még az „itthon maradók” jogosan várhatják el a tájékoztatást. Az eredményességet persze bárki vitathatja, mérték kérdése csupán. Ha eredménynek csak gondjaink gyors „megszűnését” tartjuk, akkor jogos a kézlegyintés. Az ilyen álláspont azonban felületes. Naivitás azt hinni, hogy hónapok, évek alatt felgyülemlő vélt vagy valóságos ellentmondások feloldása néhány óra kérdése. Oktatási reform előtt Mi hát a parlament feladata? Eszembe jut egy lelkes másodéves hallgatótársam, aki a kari parlamenten szavazás közben fölpattanva számon kérte összes elhangzott javaslatunk „törvénybe iktatását”. Ez hangos derültséget keltett. Mégis, észre kell vennünk valamit! Felszólalása arra figyelmeztet, hogy a hallgatók sokszor úgy érzik: egyetemi közéletünkben csak a parlamenti pillanatoknak lehet súlya, azután hónapokra beáll a szélcsend. (Hasonlót tapasztaltam az országos parlamenten is, ahol a végrehajtás diákellenőrzése körül támadt élénk vita.) Pedig volna jobb megoldás, folyamatos, elvszerű vita, saját munkánk felelős elemzése. Ez bizony mindnyájunktól plusz erőfeszítést követel, de javíthatja munkánk eredményességét, közérzetünket. Ezért szeretnék most a „parlamentközi időszak” lehetőségeivel élve egy elemző folyamat megindításához hozzájárulni. Hogy ez mennyire időszerű, azt bizonyítja, hogy oktatási reform előtt állunk. A reform nemcsak jelentős változtatás, hanem értékmegőrzés is. Nem hibakeresés, hanem értelmes válasz a gazdaság és a társadalom új kérdéseire. Jó reform csak a valóság pontos ismeretén alapulhat. Anélkül, hogy túlértékelném magunkat, az a véleményem, hogy e valóságfeltárásban a diákság illetékessége nem vitatható. Az egyetemi társadalom szerkezete roppant bonyolult, a hagyományos tanár-diák felosztás is inkább formai, mint lényegi jelentőségű. Vannak, akik számítanak a diákok véleményére, és vannak, akik minden diákvéleményben csak az iskolakerülő huncutságot keresik. Igaz, akadnak olyan hallgatók, akik életmódjukkal, munkastílusukkal jogos kételyt ébresztenek az oktatás progresszióját igénylő mindenfajta megnyilvánulásunk iránt, de a hallgatóság jelentős részében szerintem tudatosodott, hogy valódi eredményt elérni csak becsületes munkával lehet, hogy jó szakemberré válni egyén és társadalom közös érdeke. Az érdek nem szégyen És itt lássuk be végre: az egyetemi társadalmat, mint a „nagy” társadalmat is, érdekek mozgatják. Bármilyen küzdelmes is legyen, érdemi elemzést csak az érdekek feltárásával és szembesítésével végezhetünk. Az érdek nem szégyen, hanem természetes jelenség, mint ahogy az is természetes, ha gyakran nem azonos másokéval. Az egyetemi jelenségek okait az érdekek fonalán az egyéntől a társadalomig vizsgálhatjuk. Ezek után könnyen érthető hogy miért húzódoznak sokan a nyilvános megszólalástól. Mert bár véleményük, sőt jó véleményük sokaknak lehet, de a legapróbb konfliktusok lehetősége is hallgatásra ösztönöz. A hallgatás azonban feszültséget, rossz közérzetet eredményezhet, sőt a semmiségeket haisztifikálva kimondottan káros. Választ szeretnék itt adni arra a kritikára is, mely szerint parlamentünkön túl sok volt az általánosítás. Lehetséges, csakhogy a problémák jó része maga is általános. Méltatlan és erkölcstelen magatartás volna egyénektől számonkérni, azt, ami az oktatási rendszer egészéből fakad. Hogy ezek az „általánosítások” mennyire időszerűek, azt legjobban a parlamenten fölcsattanó taps bizonyította. Kétségtelen azonban, hogy a diákság véleménye leginkább az „egyetem belterületén”, például az oktatási integráció kialakításában lehet igen hasznos, hiszen a hallgató öt év alatt szükségszerűen áttekinti az egészet, míg mások csak a részben dolgoznak. Még egy észrevétel: a parlament nemcsak a diákoké. Mennyire hiányoltuk — tisztelet a kivételnek — tapasztalt tanáraink saját véleményét! Nem tudjuk, hogy ennek hiánya a diákokkal vagy a kollégákkal szembeni elzárkózás vagy pusztán az időhiány következménye volt-e? Nagyobb önállóságot, nagyobb felelősséget! Most rátérnék a felsőoktatási ifjúsági parlamenten elhangzott álláspontunk összefoglalására. Az oktatási rendszer korszerűségén túl a benne dolgozó emberek , tanárok, a diákok munkája is meghatározza az oktatás milyenségét. Az agrármérnök társadalmi megítélése még ma is igen felemás, olykor felületes, s ez hamis pályakép lehet egyes felvételizők számára. Ezek az emberek csak az egyetemen ébrednek rá választásuk esetleges irreális voltára. Mivel az átlagoktatás jelenlegi gyakorlata az, hogy lehetőleg minden résztvevőt „mérnöki szintre” emeljen, a diploma felé andalgók csoportja az egész rendszert szellemi ácsorgásra kárhoztatja. A végzés után pedig sokan igazolják életvitelükkel, munkájukkal a társadalmi előítéleteket. Van-e kiút ebből a körből? Több ponton is be lehet, be kell avatkozni: munkánkról objektív képet adni a társadalomnak, a gyakorló mérnökök elismerése a valódi teljesítmény alapján történjék, és amiért a legtöbbet tehetjük: emeljük az oktatás színvonalát lehetőségeink szintjére! Értelmiségi-e mind, aki agrármérnök? Képes-e a kultúra „bővített újratermelésére” és közvetítésére? Ez ima, sajnos, inkább az egyér szívósságán, mint az oktatáson múlik! A közművelődést nem lehet az oktatáson kívüli körökbe szorítani, az oktatás maga legyen a legfőbb közművelődési tényező! Végzősök mondják: „A szakmával kisebb gond lesz, mint az emberekkel”. Ezek az emberek érzik, hogy a „szakma” nem elég a társadalmi beilleszkedéshez. És mit várjunk a leendő munkahelytől? Mindent meg lehet-e fizetni? Diplomásaink „földrajzi eloszlása” bizonyítja, hogy a vidéki elszigeteltség nem mindenkinek elégíti ki a szükségleteit. A mi munkahelyünk lényegéből fakadóan „vidéki”, de ezt nem nagyon akarjuk tudomásul venni. A beilleszkedés egy falusi társadalomba erős érték- és életmódváltásra kényszerít. Aggasztó, hogy ez nem „téma”. A többi küldöttet hallgatva feltűnt az agráregyetemek hallgatóinak egységes véleménye az oktatás extenzív fejlesztését illetően. Azt hiszem, kevesebbbaj volna a beilleszkedéssel és a hivatástudattal, ha az egyetemen jobban „megtanulnánk” a felelősségvállalást. Ma az átlagoktatás biztonsága eltompítja az egyénnek még a saját maga iránt érzett felelősségét is. A heti 35-40 órás kötelező, s nagyobbrészt passzív jelenlét mellett az egyéni kezdeményezés és kibontakozás számára nem nagy mozgástér marad, „cserébe” a felelősség is csekély. Kinek jó ez? A „minimális programmal" hajókázó egyetemisták és az oktatói rutinmunka híveinek körén kívül senkinek. A kölcsönös bizalom jegyében Az ismeretszerzés - átadás folyamata sokkal hatékonyabb is lehetne, mint az anyag egyszerű „leadása” és „hallgatása”. Átlaghallgató nincs. Mindenkinek magának kellene megkeresnie azt az ismeretszerzési csatornát, amelyen keresztül erejét próbára tehetné, képességeit kibontakoztathatná. A jelenlegi nagy kötelező óraszám nem szolgálja a leghatékonyabb ismeretszerzést. Ha az egyénnek a 35-40 kötelező órából mondjuk tízet odaadnánk, és segítenénk, ösztönöznénk abban, hogy ezt képzettsége érdekében ott kamatoztassa, ahol a legnagyobb szüksége van rá, akkor nemcsak szakmailag művelhetné magát hatékonyabban, hanem növekedne magabiztossága és felelősségérzete is. A hallgatókat rá kell „szoktatni” arra, hogy — a tömegsporttal ellentétben — az eredmény a fontos, nem a részvétel, hiszen a társadalom is elsőként ezt várja el. Mindez csak a jelenleginél nagyobb intézményi és egyéni önállóság mellett érhető el. A kép ezzel sem teljes még, sőt erősen szubjektív: így látjuk néhányan öt év múltán. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem minden nehézség okát kell az egyetemen keresni, és arról egyáltalán nincs szó, hogy valami „nagy baj” volna. A nehézségeket meg tudjuk szüntetni, de ahhoz előbb meg kell nevezni őket. Mindez bizalom kérdése. A hallgatók jobban bíznak egy olyan oktatási rendszerben, amely kisebb súlyt helyez a kötelező óralátogatásra és nagyobbat a szakmai színvonalra, nem ismer „kényes témákat” a gyakorlat és az elmélet közti ellentmondások feloldásában, és nem feledkezik meg az oktatói munka emberi hitelességéről sem. • Kuslits Károly Váncsa Jenő egyetemünkön Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter január 22-én látogatást tett egyetemünkön. Kíséretében tartózkodott dr. Dénes Lajos miniszterhelyettes, dr. Gősi Sándor, a MÉM pártbizottságának titkára és Szabó Gyula, a MÉM szakoktatási és kutatási főosztályának vezetőhelyettese. A miniszter meglátogatta a növénytermesztési tanszéket, a mezőgazdasági gépjavítási tanszéket és az állattenyésztési tanszék szarvasmarha-kísérleti telepét, majd kötetlen beszélgetés keretében cserélt véleményt az egyetem állami, párt- és társadalmi vezetőivel az oktatás, nevelés, kutatás időszerű kérdéseiről. Fotó: Hudetz József Munkásőreink kitüntetése A munkásőrség ezekben a hetekben ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját. A gödöllői járás és Gödöllő város munkásőreit tömörítő Kolzi János zászlóalj január 22-én tartotta ünnepélyes zászlóaljgyűlését egyetemünk aulájában. A zászlóalj az ünnepi alkalomból elnyerte „A haza szolgálatáért” érdemérem arany fokozatát. Személy szerinti kitüntetésben is sokan részesültek, köztük egyetemünk több dolgozója is. Dr. Böle Jenőt „25 éves szolgálatért” érdeméremmel és jubileumi emlékjelvénnyel, dr. Héjjá Sándort és dr. Vincze Lászlót 25 éves jubileumi emlékjelvénnyel, dr. Balogh Jánost és Berze Istvánt „15 éves szolgálatért” érdeméremmel, Sziráki Mihályt „10 éves szolgálatért” érdeméremmel, dr. Sassy Lászlót kiváló munkásőr jelvénnyel, a leszerelő dr. Vozik Andrást és Herczeg Jenőt munkásőr emlékjelvénnyel és emléklappal tüntették ki. Képünkön Fehér Béla, a munkásőrség Pest megyei parancsnoka gratulál a kitüntetett dr. Vincze Lászlónak. Fotó: Bánkúti Péter