Mezőgazdasági Mérnök, 1983 (24. évfolyam, 1-19. szám)
1983-10-10 / 14. szám
Vendégül ez IzEU-ból és az NSZK-ból Szeptember 29-én magas szintű NDK-delegációt fogadott egyetemünk. A küldöttséget Bruno Lietz mező-, erdő- és élelmiszer-gazdasági miniszter vezette, tagjai voltak dr. Erwin Neu miniszterhelyettes, Schmidt professzor, az Agrárközgazdasági Intézet igazgatója, dr. Frank professzor, az Iparszerű Állattenyésztő Kombinát vezérigazgatója és dr. Bieter Budruss, a miniszteri titkárság vezetője. A delegációt elkísérte Kovács Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes. A rektorral történt eszmecsere után Bruno Lietz és kísérete megtekintette a gépjavítási tanszék műhelyeit, a babali lúdnemesítő telepet, valamint az állatélettani és állategészségtani tanszéket. Képünk a tanszék hallgatói laboratóriumában készült (a miniszter jobbról a második) Hudetz József felvételei Még egy illusztris vendége volt szeptember 29-én egyetemünknek, dr. Konrad Jakob szenátornak, a Német Mezőgazdasági Társaság (a MAE nyugatnémet megfelelője) elnökének személyében. A szenátort dr. Burján Ambrus, a mezőgazdaságtudományi kar dékánja tájékoztatta az egyetemen folyó munkáról. További programjában a vadbiológiai állomás fácántenyészetének megtekintése mellett ugyancsak szerepelt a babati lúd telep PONT A hosszú forró nyár egyik különösen fülledt napját a pesti csúcsforgalomban töltöttem. Persze nem jószántamból. Történt, hogy ügyes-bajos dolgaim intézése alattomosan elhúzódott, aminek következtében időzavarba kerültem egy másik előzetesen megbeszélt találkozóval. Sajnos, a buszra és a villamosra ilyenkor szakállas perceket kell várni, ezért úgy határoztam, kerítek egy taxit. Kellemes bizsergés töltött el, amikor gondolatom világrajövetelével egy időben feltűnt a kocsiáradat zenitjén egy szabad autó. Kényelmes tempóban lovagolta meg az oly ritka zöldhullámot. A tőlem telhető legnagyobb határozottsággal lendítettem meg karom, jelezvén, hogy ha egy mód van rá, szánja rám perceinek legalább három tucatját. Miután fürgén megállt mellettem, elragadóan rugalmas, apró termetű fickó pattant ki a kocsiból, s mire magamhoz térhettem volna, kinyitotta az ajtót, és lázas igyekezettel próbált betuszkolni az első ülésre. Miután túléltem túláradó udvariasságát, úticélomat kezdtük tárgyalni. Eközben jelentőségteljes kézmozdulattal felhívta figyelmemet a kesztyűtartó fedelére érzékeny mértani pontossággal ragasztott papírfecnire, amire a következő feliratot vésték angolos eleganciával: 101 UTAS FUVAROZÁSÁT DÍJMENTESEN VÁLLALOM. Hazudnék, ha azt mondanám, nem lepett meg a dolog. Megkérdeztem, mivel számolja az utasokat, mire óvatos fürgeséggel mutatta a műszerfal mellett pöffeszkedő számlálót. Pontossága vetekszik a legjobb márkájú svájci kvarcórákéval — fűzte hozzá magabiztos vigyorral az arcán. Megnyugodva tapasztaltam, hogy nálam a 67-es számot mutatja, és alig csitítható izgalommal töltött el, hogy ingyen szállítanak. Ez valószínűleg meg is látszott rajtam, mert filigrán természetű sofőröm ettől kezdve idétlen favicceivel szórakoztatott, egészen az út végéig. Szilárd meggyőződése lehetett, hogy ez elengedhetetlen, szerves része a szolgáltatásnak. Megálltunk. Letaglózott, amikor humorának következő csillogó gyöngyszeme helyett, amikkel idáig elhalmozott, közös utazásunk anyagi vonzatait igyekezett előtérbe helyezni. Kétkedve néztem a cetlire, de megállapítottam, hogy amit az imént olvastam, még mindig ott van. Megpróbáltam egy jól irányzott keresztkérdéssel jobb belátásra bírni: — No, de akkor nekem miért kell fizetni, ha igaz a felirat és én vagyok a 67. utasa? Bizalmatlan pillantásokkal nézett rám, és szólni akart, amikor megmerevedett, miközben nyitva maradt a szája. Úgy nézett ki, mint egy jól megtermett kaméleon, amelyik éppen felfedezte ebédjének hiányzó ínyencfalalkáját. Azt hiszem, roppant kellemetlen lelki tusája lehetett, mire felfogta, hogy néha nem hátrány, ha kéznél van — egy pont. Kispál Tibor / Úticél: Cegléd. A gépkocsi utasai: dr. Janik József nevelési rektorhelyettes, dr. Burján Pál, a gépészmérnöki kar gyakorlati oktatási felelőse, dr. Keszthelyi Tibor, aki Cegléden a II. éves gépészeket istápolja vasárnaptól és jómagam. Nem lényegtelen, hogy miért épp Ceglédre megyünk. Nos, azért, mert tavaly a gazdaságok közt, ahol hallgatóink őszi munkán voltak, a Ceglédi Állami Tangazdasággal volt a legtöbb probléma. Annyi, hogy a gazdászkar idén nem is küldött oda embereket. A gépészkar igen, de okulva a múlt ősszel történteken, nagy gondot fordít a szendrő péteri „Megfelelő munkát, megfelelő körülményeket, megfelelő bért!’’ elv érvényesítésére. Szentmártonkátán kereszttülmenet megállunk a Kossuth Tsz irodája előtt. A termelőszövetkezetben öt harmadéves gépész tölti gépkezelői gyakorlatát, felőlük érdeklődünk Monostori Antal üzemeltető gépészmérnöktől. — Elégedettek vagyunk a munkájukkal — így a Gödöllőin végzett fiatal szakember —, de azért a tavalyiak jobbak voltak. Közülük név szerint is említi Tulipán Györgyöt és Tangl Lászlót, a legkiválóbbakat, akiket idén ősszel is örömmel várnak a gazdaságban. Hétfőn érkeznek, s felváltják a jelenlegieket. A szentmártonkátai Kossuth pár hónapja egyesült a tóalmási termelőszövetkezettel, területe így megközelíti a 10 000 hektárt. A 60 kilométeres hatótávolságú CB rádió, amivel terepjárónkat felszerelték, épp hogy átfogja a gazdaságon belüli legnagyobb távolságot. Monostori Antal ezzel üzen a tóalmási kerület napraforgótáblájára: egy-két fiút szabadítsanak fel pár percre a munka alól. Moys József, aki egyébként sem ült most éppen kombájnon, táblát övező dűlőút mentén vár bennünket, néhány helybéli kombájnos társaságában. — Ma végzünk a napraforgóval — mondja —, holnap átmegyünk a kukoricába. — Mennyit dolgoztok naponta? — 12-13 óra a kombájnosok munkaideje, mi átlagban ollyan 3 órát töltünk a nyeregben, mint segédvezetők. Órabért kapunk. Amikor nem vezetünk, a meghibásodások javításában segédkezünk vagy egyszerűen csak szemlélődünk, kérdezősködünk. Meghibásodás szerencsére ritkán fordul elő, tudjuk meg az üzemeltető gépészmérnöktől, s ez főként annak köszönhető, hogy a tsz-ben összekapcsolták a javítást és az üzemeltetést, így aki a műhelyben rosszul készíti elő a gépet, maga issza meg a levét odakint a táblán. Cegléd felé menet Burján Pál elmondta, hogy az idei III. év összességében is egy árnyalattal gyengébb a nyári és az őszi gyakorlaton, mint a tavalyi. Akad olyan is, aki az aratási produkciójára kettest kapott, míg tavaly hármas sem igen volt, négyes-ötös viszont annál több. Ezen az őszön végre teljesült a felsőéves gépészek vágya: a gépkezelői gyakorlaton levő harmadéveseken kívül a negyed-ötödévesek is gépen dolgozhatnak. 38 ötödéves kivételével, akik nem kerestek vagy nem találtak maguknak ilyen munkát. Közel 60 gazdaságot érint a dolog, nem kis megelégedésükre. A teljesítményeket és a béreket begyűjti a gépészkar; érdekes lesz majd összehasonlítani a negyed-ötödévesek gépi munkájának értékét azzal, amit az előző években kézzel végeztek. ★ Végre Cegléd, a tangazdaság irodája, kinyújtóztathatjuk tagjainkat. Borsos Ferenc igazgató ugyancsak meglepődik, amikor titkárnője ,,bekonferál” bennünket. Keresi, ki nem adta át az üzenetet, hogy jövünk, de Burján Pál bevallja, nem is volt üzenet, bejelentés nélkül érkeztünk. Ne csináljon belőlünk nagy gondot, nyugtatja Janik profeszszor az igazgatót, aki egyre aggodalmaskodik, hogy nem tudja az egyetem egyik főemberét méltóképpen fogadni. A ceglédi tangazdaságban jelenleg hat III. éves gépész dolgozik. Eredetileg tizenketten lettek volna, de a társaság fele sportoló, ők Nagygomboson szedik a paradicsomot. A következő turnusban tízen jönnek gépre, s ez a tíz — Papp Ambrus üzemeltető gépészmérnök nagy örömére — tényleg tíz, mivel köztük nem lesz sportoló. Sőt később megegyezés születik: a hódmezővásárhelyi tangazdaság visszamondott tíz embert, őket is ide küldi a kar, battériapadlót fognak szerelni a cifrakerti sertéstelepen. Míg az igazgató üzleti partnereivel tárgyal, Burján tanár úr Arany Béla főkertészszel megbeszéli a vasárnap érkező II. éves gépészekkel kapcsolatban a legszükségesebbeket. Részlet a dialógusból: Burján Pál: — Munka? Arany Béla: — Szüret végig. Sok a szőlő. Hányan jönnek? Burján: — 80-90 fő, ahogy a szerződésben van. Arany: — Főnököm, Borsos elvtárs biztatott, hogy tán 100 fölött is... Burján: — Igen, az évfolam kiadná, de a sportolók... Arany: — Munkarend? Hat nap, vasárnap szünnap és megint hat nap? Burján: — Hogy vasárnap dolgoznak-e, megegyezés kérdése. A lényeg: tíz nap munka és két nap szakmai program. De a két nap nemcsak akkor, ha rossz az idő! Arany: — Gondoskodtam róla, hogy az elhelyezés megfelelő legyen. Lesz meleg víz, be lehet majd fűteni... Burján: — Cukorrépa-böngészés is lesz? Arany: — önként jelentkezőkkel. Mindig volt rá jelentkező. Jól lehet benne keresni, és inkább való férfinak, mint szőlőt csipegetni. Burján: — Még arra kérlek, hogy olyan brigádvezetőket osszál be melléjük, akik jobban megtalálják velük a hangot! Tudod, tavaly panaszkodtak a hangnem miatt. ★ A főkertász éppen ígéretet tesz, hogy erre is gondja lesz, amikor benyit az igazgató, és ebédre invitál bennünket. Ebéd után — immár Keszthelyi Tiborral együtt, aki közben befejezte milliónyi fontos apróság intézését — az igazgatói szobában ülünk le pár percre. Janik professszor Borsos Ferencnek: — Arra kérlek, ha valami probléma van, szóljál nekünk! Ne csináljunk már a bolhából elefántot! Borsos Ferenc: — Köszönöm, hogy így foglalsz állást. Kétségtelen, hogy tavaly mi is hibáztunk, de azt hiszem, nem olyan nagyot, mint ahogy utólag felfújták, főleg a gazdászkaron. Azóta már tudom, hogy mi az ő koncepciójuk: az öt gazdaságból a legrosszabbat kiejteni, és újat hozni helyette. Ebben mi nem akarunk partnerek lenni. Janik prof.: — Az ilyen felfogás szerintem sem helyes. Nem azt kell megsegíteni, ahol a legjobbak a feltételek, hanem, aki a legjobban rá van szorulva ... Hazafelé készülődve már kis csapatunk, de egykori évfolyamtársam, a gyérülő hajú, ám annál dúsabb szakállú Tibor még rábeszéli a rektorhelyettest, menjünk ki Cifrakertre, a0. évesek szállására. Ő még szeretne ott körülnézni. Útközben elmondja, milyen programokat szervezett hallgatóinak a két hétre. Lesz mozi (ötször), tábortűz, sőt a GT ’80 is eljön. — Ingyen? — kérdi Janik professzor. — Ingyen. De már intézkedtem Bélánál, hogy legyen egy kis pályinka, borocska, ennivalócska. Tibor még tavaly alakította ki jó kapcsolatát Arany Bélával, akkor is ő volt itt az egyik munkavezető tanár. A szállás tiszta és kényelmes, egyetlen szépséghibája, hogy az ablakokon — legalábbis azokban a szobákban, ahová benyitunk — nem lehet kilátni. Az átlátszatlan tejüvegre nyilván azért van szükség, hogy az arra járó férfinép meg ne lesse az öltözővetkező diáklányokat (és fordítva). Merthogy nemcsak gépészek járnak ide, hanem szebbnél-szebb diáklányok is. Most éppen dorogi gimnazisták lakják a szállót. Tibor mindent megbeszél, mindent elintéz. A takarítónőknek meghagyja, pénteken legyen itt valaki, mert jönnek a büfések, be tudjanak pakolni a stúdiószobába. A stúdióban megnézi a berendezést, jó-e, megkérdi, fűt-e a villanybojler, a „tüzelő bácsit” megkéri, a tábortűzhöz gondoskodjék fáról. Végül a konyhát keresi föl. Míg ő odabent a feneketlen diákgyomrok javára tüsténkedik, mi az épület homlokzati oszlopainak ,,domborműveit” tanulmányozzuk. Hát, van mit nézni az 50-es évek realizmusának eme díszpéldányain. A menyecske, aki a fának háttal szedi az almát, még csak elmegy, de azt már nehéz megemészteni, hogy a kövér búzakalászok és virágzó napraforgók közt szántó traktor nem a barázda felé „lejt”, hanem fordítva. Megjön Tibor, irány Gödöllő. Mielőtt elindulnánk, Janik professzor még megkérdezi a lépcsőn sütkérező dont rogi lányokat, hogy érzik magukat a gazdaságban. — Minden nagyon jó — felelik a lányok. Mit mondanak majd a mieink — két hét múlva? — Dulai — Ceglédi ígéret: rendben lesz minden ír Egy hatvan évvel ezelőtt írt hallgatói naplóról A véletlen, s egy kis szerencse segítségével jutottam hozzá Tahy Béla I. éves hallgató gazdasági naplójához. Amiért érdekesnek találom s bemutatom, egyszerű az oka: a napló a Debreceni Királyi Gazdasági Akadémia elsőéveseiszámára készült, és 1924— 25-ben töltötte ki tulajdonosa. (Zárójelben jegyzem meg, súlya kb. 600 gramm, nagyméretű és kemény fedelű, mai „utódai” minden tekintetben könnyebbek nála.) Az első rész 1924. október 15-től 1925. március 17-ig tartalmazza Tahy Béla napi feljegyzéseit az Akadémia tanüzemében történtekről. (Közben december 21-től január 8-ig feltehetően karácsonyi szünetet kapott.) Az előre nyomtatott rovatokat szorgalmasan töltögette ki, nem feledkezvén meg a ló- és ökrös fogatok munkájáról, a gyalogoserő napi ténykedéseiről a takarmányozásban, a gépjavításban, a terményszállításban, az őszi szántóföldi munkákban. Nem hiányzik a lapokról az éjjeliőr neve, de saját beosztása sem. Volt sertésós- és műhelyügyeletes, kertész, juhistállós és csendes szemlélődő is. A napi jegyzetek között nem egy ma már mosolygásra késztethető beírás található. „A növendék kanok között van egy nem tiszta mangalica, az orra fehéres, tehát farksíreivel keresztezett mangalicától származik’’ Vagy: „A karámban elszakadt a drót, így a csikók kijártak. A kocsis utasíttatott, hogy rövid időn belül javítsa ki.’’ Sőt: „Az A-4-es táblán a futrinka a rozsvetést pusztítja. Álcája a földben található, a gabona szárat rágja. A kár ilyenformán nagy.” Kiderül a feljegyzésekből, hogy december 14-én még szántottak a kísérleti téren, de 17-én már megkezdték a jéghordást. Január hó 22-re pedig a gabonavetések 30 százaléka kifagyott. Nap nap után nyomon követhető Béla szakmai fejlődése. Január vége felé jegyzi fel: „Ha a hegy oldalán szántunk, akkor nem szabad a lejtő irányában szántanunk, hanem arra merőlegesen, mert az eső lemossa a humusztartalmat.” Majd ezt írja: „Ha lekéstünk ősszel a szántásról, azt kora tavasszal folytathatjuk." Ezt igazolja beszámolója is: február 5-én folytatták a télen félbehagyott szántást Egy hónappal később viszont megjegyzi: „Az esős idő miatt a szántást el kellett hagyni, mert ilyen időben végzett munka káros az állat és ember egészségére.” A talaj állapotában okozott károkról nem esik szó! Még két, tenyésztőket érdeklő feljegyzését idézném: „Az állat gyomrát a szükséges táplálékon kívül bombaszttal kell terhelni (széna), különben nyugtalan.” (!) Gyakorlatának utolsó napi bejegyzése lehangoló: „A Kati koca egyik kan malaca ismeretlen okból megdöglött...” A napló II. része táblázatos kimutatásokkal zsúfolt (takarmányozási adagok, napszámbér-elszámolások, bevételi-kiadási számlamásolatok, törzskönyvi fejlécek másolatai oldalakon keresztül). Legérdekesebb a napló III. része, melyben a különböző gazdasági munkákat írja le és értékeli, s a Köztelekből (a Magyar Mezőgazdaság elődjének is mondható) kivágott képekkel, illetve saját rajzaival illusztrálja, tévedéseit leszámítva jegyzetpótló igénnyel. Ahány oldal, annyi meglepetés, így az október közepén különböző burgonyaszedő gépekkel való kísérletezés (a gépek típusa a margóra kiírva), a majorsági épületek leírása, a vetésforgók elemzése a mai olvasóban olykorolykor a leletre bukkanó régész örömét és kételyeit kelti. Tahy Béla tudósítása szerint a kukorica 1848 után terjedt el hazánkban. A többlettermelés titka szerinte a vetőmag csávázása, a gépi vetés (!),az első osztályú vetőmag, a „jó szántás”, a trágyázás, az időbeni vetés, tavasziak alá őszi szántás, a tavaszi szántás mellőzése, s az, hogy nedves földön tilos bármiféle munkákat végezni. Oldalakon át ismerteti a vetőmagtisztítás és -tárolás fortélyait, a magtárkártevők elleni védekezés módjait. A szójáról megjegyzi, hogy „... nagy zsír-, s fehérjetartalmú növény, melyet, ha kinemesítenek, óriási jelentőségre fog szert tenni.” Itt-ott definíciókat közöl: „Mindazon egyéneket, kik háziállatokat azért tartanak, hogy megfelelő egyedek szakszerű párosításával állatállományukat növeljék — állattenyésztőnek nevezzük.” (!?) Ezt követően tárgyalja a fajokat, a tenyésztési módokat, a küllemtant, lerajzolja a szarva állásokat. Mellesleg például azt is megtudhatjuk, hogy Schönberger Franci acatolással 2 nap alatt 40 ezer pénzt (talán krajcárt) keresett, viszont Molnár Bözsi sajtkészítéssel 3 és fél nap alatt 70 ezret, Balla Lajos pedig 5 napi ácsmunkával 175 ezret. A kereseteket Béla barátunk számolta el, mint irodás. „Ha távol vagyunk a fogyasztóktól, hogy úgy a tej, mint a vaj megromlana szállítás közben, vagy ha sok tejünk van, úgy sajtot gyártunk.” — olvashatjuk később. Menet közben kiderül az is, hogy Bélát két alkalommal ellenőrizték (dátum + olvashatatlan aláírás), a helyesírási hibák kijavítása nélkül... Bár, ki tudja ma már, mi volt akkor a módi? S ki tudja ma már, miért volt fontos Tay Béla elsőéves hallgatónak 1925. február 19-én feljegyezni: „Nagylétáról kb. 20 mázsa olajpogácsát hoztak, elég teher volt a lovaknak, mert az út nem jó...” Dr. Birkás Márta egyetemi adjunktus