Gondolat, 1937 (3. évfolyam, 1-8. szám)
1937-01-01 / 1. szám
2 Kelemen János: A visszahódított Petőfi „életiskola” gondosan előkészíti. Az Aszódról hazakerülő diákot otthon nyomor várja, a gondatlan diákéveknek befellegzett. Rengeteg lelki sérülés éri s mindig jómódú úri fiúk, nemes arszlánok részéről. Nagy önfegyelmező ereje — mintha tudatosan készülne a szerepre — visszafojtja minden végzetes, visszaütő mozdulattól, organizmusa azonban minden bántalmat felszítezek később, „mihelyt alkalom nyílik, óriásokként jelentkeznek,’’ de már megfosztva a helyhezkötöttségtől, az individuális jellegtől. Az indulat, mely későbbi forradalmi verseit létrehozza, ezekben az években születik; a formát újabb élmények adják majd meg. A sorozatos sérelmek fél Magyarországon végigkergetik. Rejtelmes időszakok következnek, fehér lapok a költő jól felkutatott életében. Két-három hétre eleltűnik, hogy Pápán, Pozsonyban, Debrecenben bukkanjon fel. Hol magányosan csavarog, hol kóbor ri* pacsok társaságában, de mindig a nép közt van; megismeri és azonosül vele, mert kisemmizett és megalázott sorstársának érzi. „A ten* ger, amelybe 'bizalommal belevetette magát: az alja nép, az országos szegénység befogadja és hullámzékhullámra adja tovább.....!’” Közben azonban verseket is ír; a Bajzadiskola pedáns trocheusait felszabadítja , szabadabb, ringóbb lejtést hoz be. Megbirkózik a Fótida hatásával is, mert vándorlásai közben megismerkedett a népkölttészettel. Illyés nagyszerűen vázolja a népdal szerepét Petőfi lírájában. Petőfi tudatosan hangszereli emócióit a népdal formáira; helyzetdalai, játékos hangulatváltásai öntudatos költői gyakorlatok, hogy beleélje magát a nép formavilágába, mely leginkább áll összhangban saját mondanivalójával. Később már legegyénibb érzéseit is a népdal nyelvén fejezi ki, úgy ír, „mintha ő is egy lett volna a népből.” Közel fedik az az idő, amikor tudatosítani fogja a nép homályban go molygó vágyait s szervi követeléseit. „A nép — mondja Illyés — nem lesztán felesleges ismételnünk, a dolgozókat jelenti.’’ A Hely* ség kalapácsa hadüzenet elődjei forma*konvencióinak, a Já*nos vitéz pedig maga a győzelem s a jövő szimbolikus ígérete. De volt egy nagy elődje is, s nélküle jóval több botladozás útján jutott volna el a maga sajátos világába. Talán mégsem véletlen, hogy első népdalát (Hortobágyi kocsmárosné angyalom. ..) debreceni útja után írta Debrecen nagy, tragikus költője, Csokonai, Petőfitől kezdve napjainkig állandó hatóereje a magyar lírának Minden nép költészetében vannak költők, akikben ígéret és megvalósulás, folyton izgató, jövőbe mutató töredékek s befejezett remekek egymás mellett és egymásba fonódva ingerlővé, állandóan változóvá varázsolják a költő arcát. Az ilyen költők a lírai megújhodás erjesztői, akik az új mondanivaló jelentkezésénél mindig segítségére sietnek a haboroknak s szinte szimbólumai lesznek a lírának, melynek jellegét hosszú korokon át determinálják. A magyar lírának két nagy ősi forrása: Berzsenyi és Csokonai. Szerettük volna, ha Illyés bővebben fejti ki Csokonai és Petőfi művészi kapcsolatait s ezeken keresztül a két kor rokon tendenciáit s világítja meg azt az utat, melyet Csokonai bájosan provinciális nehézkességétől, buja zsúfoltságától Petőfi tökéletes egyensúlyú lírájáig tett meg az irodalomba betörő népköltészet. A János vitéz nagy diadala után Petőfi a fiatal nemzedék elismert költője. Rengeteget tanul, olvas, lírája is sokat fejlődik; miután felszítja a népköltészet formakincsét, mind gazdagabb hangszereléssel halad az egészen egyéni hangú kifejezésmód felé. Közben azon*