Gramofon, 1998 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1998-07-01 / 7-8. szám
. : Mik voltak az előzményei az indiai klasszikus zene megjelenésének Európában és Amerikában, miért akarta meghódítani saját értő közönségén kívül az idegen kultúrákat is? D. CH.: A kezdeményezés nem Indiából származik, hanem attól a nem kevés nyugati zenésztől, akik az európai komolyzene kitűnő szólistái közül valók, de különösen aktív érdeklődéssel fordultak a mi zenénk felé is. Meg kell említenem Yehudi Menuhint, az ő inspirációja nagyon nagy jelentőségű, de nem ő az egyetlen példa. Előttük, már a harmincas években indiai művészek jöttek Európába, Uday Shankar például, Ravi Shankar bátyja táncegyüttesével rövid időre meghódította az egész nyugati világot. Ma már az ő nevére sem emlékeznek önöknél, és meg kell mondjam, nálunk is sokan elfelejtették őt, pedig nagyon nagy mester volt. .. Egyes rágák is kapcsolhatók egy-egy nagy zenészegyéniséghez? D. CH .: Sok rága szerzője ismert, de ezek játszása nem kötődik iskolákhoz. Egy iskola hagyományait a különböző stílusjegyek, kompozíciók, esetleg a hangszer felépítésének sajátosságai képezik. Tansen is sok rágát kitalált, például a Todi rága egy reggeli melódia. Ez nem azt jelenti, hogy ezt a rágát csak a Senia Gharana „bitorolja”, hanem más iskolákban is játsszák. Melódiát említett, nevezhetjük az európai értelemben vett dallamnak a rágát, vagy inkább skálához hasonlít? D. CH .! Se nem dallam, se nem skála. A rága egyfajta melodikus struktúra, pár hangos felépítésű „terv”, olyan, akár egy gyors vázlat: kicsit kiszínezem, nevet adok neki: ez a rága. Ezzel kezdődik egyébként az indiai klasszikus zene tételszerkezete is, a gat. A gat jellegzetessége a körkörösség, vagyis a zene bizonyos alapvonásainak szüntelenül visszatérő, ismétlődő szerkezete, ami részben a ritmika hasonló jellegével van összefüggésben. Bármilyen improvizáció történik, egy a fontos, a zenészeknek mindig találkozniuk kell az első ütemnél, ez az indiai zene egyik alapvonása. A ritmushangszerek közreműködése a tételen belül kísérő jellegű, helyesebben a tabla, az indiai zene alapvető ritmushangszere természetesen teljesen más struktúrában mozog az adott ritmikus struktúrában, vagyis a tálában. . . Mégis sok olyan lemez jut el hozzánk, amelyeken csak tablaszólót hallhatunk egy-egy húros hangszer háttérkíséretével. Ez is a klasszikus zene körébe tartozik? D. CH A ritmus önmagában nem zene. A zene a hangok, az azok közti kapcsolat és a ritmus hármasa, ezek a tényezők egymással alkotják a zenét. Ezeknek megfelel egy-egy hangszer. Hangok: a tanpura, egy négy-öthúros pengetős hangszer, amelyen egyszerűen az alaphangokat kell folyamatosan pengetni, vagyis a zene közben egyfolytában szól az előbb említett szó. A köztük lévő kapcsolat: a szitár természetesen, vagy más hasonlóan rágán belül működő hangszer. Ritmus: a tabla vagy egyéb perkusszív hangszer. Ezek tehát teljesen különböző kategóriákat képviselnek, és ezért például egy ilyen hangszerelésű háromtagú zenekart nem is nevezhetünk triónak. Trió lehet három rágahangszer plusz egy vagy két tanpura, vagy három ütős és szintén az alaphangot játszó kísérők. D : Ön 1967-ben kezdte el misszióját, mi volt az első impulzus, ami arra késztette, hogy hazáján kívül is tanítsa saját zenéjét? D. CH.: 1966 volt a legmagasabb csúcsa az indiai zene világsikerének. Az akkori hippimozgalom felkapta Indiát, és a zene is lázba hozta a világot. Nekem lehetőségem nyílt, hogy egy barátommal külföldre utazhassak; ő segített nekem, hogy eljuthassak Párizsba koncertezni. Sikereim voltak természetesen a kor divatjának megfelelően - az emberek túlzottan felkapták akkor ezt a zenét. Mindenki Indiára figyelt, mert mindenki valami spirituális élményt keresett. Viszont ennek köszönhetem én is, hogy utazó zenész lettem. . . Az ön magyar származású tanítványainak egymástól különváló pályái jól példázzák azt a látszólagos szakadékot, amely a hagyománytisztelet és az önálló ambíciók közt húzódik. Nem tart attól, hogy az elszakadás olyan folyamatot indíthat el, amelynek következtében elvész maga a hagyomány? D. CH Elvárom a tanítványaimtól, hogy kövessék a tanításokat. Ha nem követik, nem érzem emiatt felelősnek magamat. Az ő balszerencséjük, hogy kénytelenek más utat választani, bizonyára megvan rá az okuk. Szerintem azonban ettől nem szenved csorbát az autentikus zene: a hagyományozás rendszere olyan alapokon nyugszik, amelyek - ismét mondom - több ezer évig sikeresen működtek, miért vennének rajta erőt a mostani idők? Az egyik ilyen alap a tanárhoz fűződő kivételesen szoros kapádat, amely a tiszteleten alapul és egyben természetesen büszkeséggel is eltölt. Én is büszke vagyok a mesteremre, és ezért nem felejtem el soha megemlíteni őt. Ezért játszom indiai klasszikus zenét akár jól élek, akár nélkülözök. H. Magyar Kornél Védák és rágák/ hippik és guruk GRAHON 1998. július 51 nterjú