Gramofon, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 - Tavasz / 1. szám
Tízéves a GRAMOFON Lapunkat 1996-ban alapította Bősze Ádám és Retkes Attila zenetörténész, valamint Zipernovszky Kornél bölcsész, jazz-szakíró. Az alapítástól az ezredfordulóig a lap kiadója a 2004-ben elhunyt Iványi Margó által vezetett Amfisz Kft. volt. Iványi Margó zeneszere-2000 decemberében hoztuk létre a Gramofon jelenlegi kiadóját, a Klasszikus és Jazz Kft.-t, amely főtevékenysége, a lapkiadás mellett internetes tartalomszolgáltatással, esetenként könyvek és hanglemezek kiadásával foglalkozik, valamint jazz-koncertsorozatok producere, és különböző zenei kommunikációs feladatokat is ellát. Célkitűzésünk 1996 óta változatlan: azért dolgozunk, hogy a magyar klasszikus zene és jazz - amely fantasztikus tehetségeket adott a világnak - megkapja azt a társadalmi megbecsülést, amit megérdemel. GRaMon 10 ÉVES A GRAMOFON ÜNNEPLÉS HELYETT MŰHELYMUNKA Tizedik születésnapunkon nem ön magunkat akarjuk ünnepelni, hanem kollégáimmal - Albert Máriával, Bércesi Barbarával, H. Magyar Kornéllal, Várkonyi Tamással és állandó külsős szerzőinkkel - hónapok óta azon törjük a fejünket, hogyan tudnánk nagyot fejlődni, jelentősen előrelépni, s ezáltal hatékonyabban segíteni a magyar klasszikus zenei és jazzélet szereplőit. Közös gondolkodásunk nyomán - vizuális megjelenésében és részben tartalmilag is - megújítottuk, valamint 16 oldallal kibővítettük a Gramofont. Áttekinthetőbb struktúrát, az olvasói szokásoknak és elvárásoknak jobban megfelelő rovatszerkezetet, szakszerűen, de érdekesen és közérthetően megírt cikkeket, interjúkat szeretnénk. És számonként 90-100 olyan lemezkritikát, amelyekben a recenzens tárgyi tudása és felkészültsége markáns egyéni véleménnyel párosul. A tartalmi és arculati megújuláshoz szervesen kapcsolódik a Gramofon terjesztési hálózatának jelentős bővítése, valamint a folyóirat ismertségének további növelése. A másik újdonság, hogy januárban megalapítottuk a Gramofon Zene kritikai Műhelyt, amely - a folyóirat tartalmától függetlenül - havonta nyolc-tíz koncertkritikát közöl a HVG Online (www.hvg.hu) Kultúra rovatá ban. A műhely célja, hogy felelevenítse, folytassa és megújítsa a magyar zenekritika szép hagyományait, amelyekre büszkék lehetünk. Retkes Attila főszerkesztő 2006. TAVASZGRAMOFON3