Gramofon, 2009 (14. évfolyam, 1-4. szám)

2009 - Tavasz / 1. szám

A lemezipar általános visszaeséséről évek óta hallani, tavaly pedig általánossá vált a recesszió a világgazdaságban. Így nem lehetett a legna­gyobb nemzetközi szakvásár, a MIDEM elé sem optimizmussal nézni, bár a szektor egészét nézve olyan tendenciák voltak érzékelhetők, amelyek nem 2008-ban kezdődtek. Idén a kérdést a szakemberek már nem úgy fogal­mazták meg, hogy milyen eszközökkel kell har­colni a kalózkodás ellen, hanem hogy milyen módokon lehet legjobban kihasználni a digi­tális zenei terjesztés új csatornáit, beleértve az internetes letöltéseket. A sok ezer résztvevő a Napster logójával kivarrott táskával rohangált, és önálló fiókrendezvénnyé nőtte ki magát a Midemnet. Gyakran hivatkozott példa volt, hogy a Nokia új szolgáltatása egyes országokban ötmillió zenei felvételt kínál az előfizetőinek, és hasonlón törik a fejüket a Sony Ericsson, valamint az Orange vezetői is. Nemsokára köznévvé válhat az ajtón - hangzott el. Azért arra, hogy mivel ásták el magukat a nagy lemezcégek, még idén is volt példa: az élet­műdíjat és hozzá egy francia nemzeti kitüntetést a tisztességben megőszült, de letűnt korok divat­bárdjaként jellemezhető brit előadó, Donovan kapta. Charles Aznavourért ma sem ciki rajongani — csak hát nincs teljesen összhangban az ő elismerése a Midem és az iparág fent han­goztatott, XXI. századi céljaival. De nem túl biztatók a nyitórendezvény nagy csinnadrattával beharangozott orosz popsztárjainak exportkilátásai sem, egy részüktől távol áll az eredetiség. Sokkal kedvezőbb benyomásokat szerezhettünk a Midem két jazz-koncertsorozatán, a befu­tott sztárok és fiatal tehetségek bemutatkozásán. Feltűnt az új hang és a kiállás frissessége, amit a Majestic klubjának részben laikus közönsége is örömmel nyugtázott. A Pesten tavaly felléptetett David Stapleton brit zongorista, az ugyancsak nagy tehetségű, de kialakulat­lanabb billentyűs, Sean Foran Ausztráliából, vagy az újabban brazil ütősökkel összeállt svéd szaxofonos, Magnus Lindgren produkciója méltán került ebbe a seregszemlébe, ahogy az arrivék közül a Magyarországon is gyakran szereplő holland New Cool Collective és a Párizsban élő, belgrádi születésű Bóján Z is. A CD-korszak azért még nem ért véget, ezt leginkább a klasszikus- és jazz-kiadók hangoz­tatják (és nem csak nosztalgiából: például egy Coltrane Blue Note első CD-kiadás 400 ezer példányban kelt el), mert az albumok eladása náluk továbbra is kulcskérdés, szemben a leg­fiatalabb közönséget célzó, többféle digitális csatornán slágerszámokat egyenként értékesítő popzenei vállalkozásokkal. A hordozók eladása Franciaországban hat év alatt a teljes zeneiparra vetítve hatvan százalékkal esett vissza. Az Egyesült Államokban a klasszikus és jazz lemezpiaci részesedése szintén visszazuhant 2001-től 2006-ig (3,2-ről 1,9 százalékra, illetve 3,9-ről 2 százalékra). A 2007-es adataik valamivel biztatóbbak: a klasszikus négy, a jazz hat ezreléket tudott visszaszerezni. Az értékesítési csatornákra vonatkozó diverzifikálási piaci kényszer azzal is járt, hogy a kisebb és független cégek — művészi értelemben min­denképpen — tekintélyt és valamivel nagyobb részesedést is szereztek a piacon. Az amerikai Thirsty Ear és a brit Kudos vezetői egy kerekasztal-beszélgetésen arra jutottak, hogy a kis kiadók sikeres marketingjébe az összes internetes promóciós csatorna folyamatos kihasználása is beletartozik, de nem szabad, hogy számukra a technológiai fejlesztés határozza meg a „hogyan tovább?”-ot. Zipernovszky Kornél a Gramofon főmunkatársa www.gramofon.hu (GRAMOFON Klasszikus és Jazz 2009. TAVASZGRAMOFON

Next