Gyergyói Hírlap, 2013. augusztus (4. évfolyam, 147-167. szám)

2013-08-01 / 147. szám

2013. augusztus 1. Euró Dollár 100 forint k­ioldam­­i egységre lelte) 4,4048 33169 1,4685 PívW Gyergyót Fizessen elő most! Hívja a­­ 2661361«201ft és lapkihordóink felkeresik Önt otthonában! 1 hónap 15 lej 3 hónap 40 lej 6 hónap 80 lej 12 hónap 160 lej Megkérdeztük olvasóinkat Ön szerint mi az oka annak, hogy sokan a szemetet, így az elpusztult állatokat is kiviszik a mezőre? O­lvasóink nagy többsége határozottan elítéli azt a gyakorlatot, hogy egyesek a hulladékot, s közte az állati te­temeket is egyszerűen kiviszik a mezőre, szennyezve a környe­zetet, fertőzésveszélyt is okozva. Felelőtlenség. Hanyagok az emberek. Nemtörődömség te­tőfoka. Igénytelenség. Balkán mentalitás. Rossz neveltetés - ezek a vélekedések olvashatók számos szelvényen. A legtöb­ben nem csak hogy elítélik a mezőre szemetet kihordó­kat, hanem ha rajtuk múlna, büntetnék is őket. Műveletlen­nek, civilizálatlannak tartják az ilyen személyeket. „A szétszórt szemetet mi ma­gunk kellene szégyelljük. Ne valljuk magunkat civilizáltnak" - írja egy olvasónk. „Szerintem az emberek nem gondolkodnak, nem tudato­san cselekednek.",­ „Ez nagyon rossz szokás. Már ideje volna saját egészségünkért leszok­ni az ilyen dolgokról. Felháborí­tó, hogy egyesek milyen kevés ésszel rendelkeznek. Ha ilyen példát mutatunk, mit várjunk utódainktól?" „A neveletlenség az oka. Pici kortól meg kellene tanítani, hogy minek mi a rend­je, például hogyan kell eljárni a szeméttel.",- „Sajnos még van­nak ilyen emberek, akik nem tudnak a mai társadalomba be­illeszkedni. Ennyi buta ember van!",- „Régről megmaradt szo­kás, hogy minél hamarabb és minél könnyebben megszaba­duljanak a nemkívánatos sze­méttől. Aljas dolog ez". Egy válaszoló bővebben is ki­fejti meglátását: „Civilizálat­lanság, a vonatkozó szabályok ismeretének hiánya, és egyálta­lán a kommunizmus megszűn­tével nyert szabadság helytelen értelmezése. Szabadság helyett szabadosság, és nem utolsósor­ban a természeti környezet irán­ti megbecsülés hiánya". Egyesek büntetést is kiró­nának az elkövetőkre. Van, aki pénzbírsággal sújtaná, de van más büntetési javaslat is: „Emi­att olyan amilyen a környeze­tünk. Büntetést érdemelnének az ilyen emberek." „Érdemes volna elkapni az ilyen embere­ket, és bemutatni a tv-ben, hogy mindenki lássa, milyen lakói vannak a városnak!" „Az ilyen embernek az ajtajába kellene visszapostázni azt, amit szét­szór a természetben". Többen leírják, hogy szerin­tük kik azok, akik a szemetet, állati tetemeket a mezőre hord­ják, s van, aki arról is ír, sze­rinte miért van ez így: „Sokan nem akarnak szemétadót fizet­ni, de ezt valahogy meg kellene gátolni, mert főleg az elpusz­tult állatok veszélyt jelentenek az emberre. De ezt sem veszik figyelembe.",­ „Ezt a fuvarosok teszik, mert gyalog senki nem viszi ki a szemetet a mezőre."­­„Gondolom, ha kemény bírsá­got kapna, aki ilyent tesz, akkor megfontolná a dolgokat. Saj­nos ez már megrögzött szokás egyes gazdálkodók körében." „Akik nem akarnak szemét­adót fizetni, azokat a környeze­tük tisztasága, egészsége sem érdekli." „Aki eldobja a szeme­tet, annak a háza táját kell meg­nézni, meg fog látszani, hogy ott sincs rend, tisztaság. Ha a dög­lött állatot a mezőre viszi, azzal odacsalja a kóbor kutyákat és a vadállatokat is". Van, aki megoldást javasol a kérdésre: „Ha valakinek elpusz­tul az állata, akkor inkább ássa el, nem lesz semminek a ká­rára". Egyes válaszadók a hatóságok felelősségére hívják fel a figyel­met, mondván, vannak esetek, amikor nincs más választása az elpusztult állat tulajdonosá­nak, minthogy kivigye a dögöt a mezőre. „Hiba az, hogy nincsen dög­­kút! A szemetesek csak a házi szemetet szállítják el, a kertben összegyűlt hulladékot például nem viszik el, és elégetni sem lehet." „Nem szép dolog, de ho­va lehet tenni az elpusztult álla­tot, ha nincs ennek egy helye?" Egyvalakinek a véleménye nemcsak a feltett kérdésre, de számos hasonlóra is igaznak te­kinthető: „Ahhoz, hogy rend le­gyen ebben az országban, az egész társadalom ki kellene cse­rélődjön.' IIlllllII Ilii llllllII Iliillllll II Ilii Ilii llllll II III Gyergyóí ffírlap Megjelenik munkanapokon. Kiadó: Udvarhelyi Híradó Kft. ISSN: 2344-0163 Főszerkesztő: Gergely Imre Vezető szerkesztő: Balázs Katalin Szerkesztők: Baricz Tamás Imola Pethő Melánia Munkatársak: Dezső Miklós, Fodor Györgyi, dr. Garda Dezső, Huszár Ágnes, Kertész László, Kisné Portik Irén Tördelőszerkesztő: Portik Csaba Korrektor: Szőcs Levente Ügyfélfogadás: Szentjobbi Mária Lapterjesztő: Zsigmond András Ügyvezető igazgató: Székely Róbert Reklám: Pál Lóránt Tel.:0758-350.806 E-mail: marketing@gyergyoi-hirlap.ro • Az (X)-szignóval ellátott szövegek fizetett reklámok, közlemények. A megjelent írások nem feltétle­nül a szerkesztőség véleményét tükrözik! Szerkesztőségünk fenntartja a jo­got, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. Kéziratokat nem őrzünk meg,és nem küldünk vissza! ELŐFIZETÉSEKÉRT HÍVJANAK! A Gyergyói Hírlapra előfizethet lapkihordóinknál és a szerkesz­tőségben. Ha a szerkesztőség telefonszámát, a 0266-361.201- et tárcsázza, és bemondja pontos címét, lapkihordóink felkeresik Önt otthonában, náluk megrendelheti lapunkat. 535 500­­ Gyergyószentmiklós Szabadság tér 15. szám. Telefon: 0266-361.201 E-mail: hirlap@gyergyoi-hirlap.ro hirdetes@gyergyoi-hirlap.ro Fax: 0266-361.513 Hírdetésfelvétel és terjesztés a fenti címen hétköznap 8-16 óra között. Honlap: www.gyergyoi-hirlap.ro (Telefonszolgálat 0266-361.201 Észrevételét, panaszait, megjegyzéseit a szerkesztői fogadják naponta 8-18 óra között! Tovább keresem... Mire ez a cikk megjelenik, va­lószínűleg a hazai magyar lapok már körbejárják a témát. Lerá­gott csont lesz. Hisz másoknak is fáj népünk fogyása, pusztu­lása. És feltesznek néhány kér­dést. Például: hogy létezik, hogy csak a magyarság fogyása tör­tént a népszámlálási előrejel­zések szerint, a románság pe­dig hozta többszázados jó for­máját, az utolsó száz méteren előteremtették azt az egymil­liót, amely szükséges volt ah­hoz, hogy az ország népessége ne csökkenjen 20 millió alá. És íme, megtörtént. Azt is mond­hatnám, bekövetkezett a csoda. „Megszületett" még egymillió állampolgár, ahogy sejtettem. A kérdés ezek után már csak az, hogy hol van az a százezer ma­gyar, akit rögtön a népszámlálá­si előrejelzések után „Keresek 100 000 magyart" címmel a kolozsvári Krónikában úgy­mond „kerestem". Akkor részle­tesen kifejtettem, hogy ha a bu­karesti román lapok megkérdő­jelezik a népszámlálási adatok pontosságát (szerintük egész utcák, tömbházak maradtak ki), én is megkérdőjelezhetem. No nézz oda - mondtam magam­nak -, ha már ők is kételkednek saját népszámlálásuk adatai­ban, akkor én, a Küküllő parti magyar miért ne kételkedhet­nék? És vártam. Annál is inkább, mert ha a vénüléssel bölcsebb nem is lettem, már a változá­sok óta motoszkál bennem az a történet, mely szerint amikor a Kárpátok Géniuszának jelentet­ték, hogy Marosvásárhelyen a románság létszáma meghalad­ta a magyar lakosságét, a köz­ponti bizottság ülésén pezsgőt bontatott a hír örömére. Pedig el tudom képzelni, miként igye­kezett a Maros megyei párttit­kár, hogy Ceaușescu elvtársnak megszerezze ezt az örömöt. Ahogy ismertem a párttitkáro­kat - lásd: „opriți recoltarea, au­ depășit hotarele țării” -, el tudtam képzelni, hogy még egy kicsi csalás is belefért ebbe a jelentésbe. És megmondom őszintén, hogy - népesedési kutatás ide vagy oda - ha nép­­számlálásról van szó, én mindig ebből a jelentésből indulok ki. Ebből az örömből. Ceaușescu elvtárs végtelen öröméből. Mert azért annyit csak enged­jenek meg nekem is, hogy fel­tételezzem, a román hatalom a népszámlálások során sosem abban jeleskedett, hogy felku­tassa az utolsó magyart is. Te­hát ha a bukaresti lapok szerint hiányzik egymillió román, akkor abból mondjuk százezer mi len­nénk. Az sem lehet - gondoltam magamban -, hogy a következő népszámláláskor csak úgy uk­­mukfukk megint eltűnik újabb százezer magyar, s aztán pár év múlva oda jutunk, miközben Ábelekként nyessük a fenyő­fát itt, a Hargita fenyveseiben, hogy a statisztikákban egy ma­gyar sem lesz. Mert miért is len­ne, ha nem hiányzik senkinek? Ha népességkutatóink vagy előre, vagy utólag igazolják ezt! Mintha valóban el lehetett volna fogadni 1930-tól a román népe­sedési adatokat! Pedig - mit ad Isten? - kiderült, hogy még az Európai Unióban is, ha nem is singgel, darabszámra mérik az embert. Annak függvényében kapnak támogatást, uniós par­lamenti helyeket, döntési jogot, és sorolhatnám. Arról már nem is beszélek, hogy itt is jó pár te­lepülésen talán éppen a hiány­zó­ százezer magyar miatt ke­rül húsz százalék alá a magyar­ság létszáma! Az pedig, tudjuk, mit jelent. És azért az mégsem megy, kedves olvasóim, hogy itt is eltűnik százezer magyar, s Szlovákiában is, s úgy teszünk, mintha ez a világ legtermésze­tesebb dolga lenne - írtam. És láss csodát, most a népszám­lálási adatok közzététele után „meglett” az egymillió román állampolgár! Amit a bukaresti újságok is kerestek. Húszmil­lió fölött az ország lakossága! A kérdés viszont ezek után is, továbbra is az: ha találtak még egymillió román állampolgárt, hogy nem találtak az előrejel­zéseknek megfelelően legalább pár tízezer magyart is? Hogy? És miért? Alább adom, no, pár ezret. Persze kérdés az is, hogy az előrejelzésekhez viszonyítva lehet-e ekkorát tévedni. Miként az is, hogy egy befejezett nép­­számlálás után meg lehet-e vál­toztatni az adatgyűjtés normáit. És még sorolhatnám. A legfon­tosabb, hogy ezek után lehet-e még hinni a statisztikáknak? Bármilyennek. Például a mun­kanélküli-adatoknak. Miként lehetséges, hogy Romániában 7% körüli a munkanélküliségi ráta, miközben a lakosság fele falvakban él és nincs munkája?

Next