Gyergyói Hírlap, 2013. augusztus (4. évfolyam, 147-167. szám)
2013-08-01 / 147. szám
2013. augusztus 1. Euró Dollár 100 forint kioldami egységre lelte) 4,4048 33169 1,4685 PívW Gyergyót Fizessen elő most! Hívja a 2661361«201ft és lapkihordóink felkeresik Önt otthonában! 1 hónap 15 lej 3 hónap 40 lej 6 hónap 80 lej 12 hónap 160 lej Megkérdeztük olvasóinkat Ön szerint mi az oka annak, hogy sokan a szemetet, így az elpusztult állatokat is kiviszik a mezőre? Olvasóink nagy többsége határozottan elítéli azt a gyakorlatot, hogy egyesek a hulladékot, s közte az állati tetemeket is egyszerűen kiviszik a mezőre, szennyezve a környezetet, fertőzésveszélyt is okozva. Felelőtlenség. Hanyagok az emberek. Nemtörődömség tetőfoka. Igénytelenség. Balkán mentalitás. Rossz neveltetés - ezek a vélekedések olvashatók számos szelvényen. A legtöbben nem csak hogy elítélik a mezőre szemetet kihordókat, hanem ha rajtuk múlna, büntetnék is őket. Műveletlennek, civilizálatlannak tartják az ilyen személyeket. „A szétszórt szemetet mi magunk kellene szégyelljük. Ne valljuk magunkat civilizáltnak" - írja egy olvasónk. „Szerintem az emberek nem gondolkodnak, nem tudatosan cselekednek.", „Ez nagyon rossz szokás. Már ideje volna saját egészségünkért leszokni az ilyen dolgokról. Felháborító, hogy egyesek milyen kevés ésszel rendelkeznek. Ha ilyen példát mutatunk, mit várjunk utódainktól?" „A neveletlenség az oka. Pici kortól meg kellene tanítani, hogy minek mi a rendje, például hogyan kell eljárni a szeméttel.",- „Sajnos még vannak ilyen emberek, akik nem tudnak a mai társadalomba beilleszkedni. Ennyi buta ember van!",- „Régről megmaradt szokás, hogy minél hamarabb és minél könnyebben megszabaduljanak a nemkívánatos szeméttől. Aljas dolog ez". Egy válaszoló bővebben is kifejti meglátását: „Civilizálatlanság, a vonatkozó szabályok ismeretének hiánya, és egyáltalán a kommunizmus megszűntével nyert szabadság helytelen értelmezése. Szabadság helyett szabadosság, és nem utolsósorban a természeti környezet iránti megbecsülés hiánya". Egyesek büntetést is kirónának az elkövetőkre. Van, aki pénzbírsággal sújtaná, de van más büntetési javaslat is: „Emiatt olyan amilyen a környezetünk. Büntetést érdemelnének az ilyen emberek." „Érdemes volna elkapni az ilyen embereket, és bemutatni a tv-ben, hogy mindenki lássa, milyen lakói vannak a városnak!" „Az ilyen embernek az ajtajába kellene visszapostázni azt, amit szétszór a természetben". Többen leírják, hogy szerintük kik azok, akik a szemetet, állati tetemeket a mezőre hordják, s van, aki arról is ír, szerinte miért van ez így: „Sokan nem akarnak szemétadót fizetni, de ezt valahogy meg kellene gátolni, mert főleg az elpusztult állatok veszélyt jelentenek az emberre. De ezt sem veszik figyelembe.", „Ezt a fuvarosok teszik, mert gyalog senki nem viszi ki a szemetet a mezőre."„Gondolom, ha kemény bírságot kapna, aki ilyent tesz, akkor megfontolná a dolgokat. Sajnos ez már megrögzött szokás egyes gazdálkodók körében." „Akik nem akarnak szemétadót fizetni, azokat a környezetük tisztasága, egészsége sem érdekli." „Aki eldobja a szemetet, annak a háza táját kell megnézni, meg fog látszani, hogy ott sincs rend, tisztaság. Ha a döglött állatot a mezőre viszi, azzal odacsalja a kóbor kutyákat és a vadállatokat is". Van, aki megoldást javasol a kérdésre: „Ha valakinek elpusztul az állata, akkor inkább ássa el, nem lesz semminek a kárára". Egyes válaszadók a hatóságok felelősségére hívják fel a figyelmet, mondván, vannak esetek, amikor nincs más választása az elpusztult állat tulajdonosának, minthogy kivigye a dögöt a mezőre. „Hiba az, hogy nincsen dögkút! A szemetesek csak a házi szemetet szállítják el, a kertben összegyűlt hulladékot például nem viszik el, és elégetni sem lehet." „Nem szép dolog, de hova lehet tenni az elpusztult állatot, ha nincs ennek egy helye?" Egyvalakinek a véleménye nemcsak a feltett kérdésre, de számos hasonlóra is igaznak tekinthető: „Ahhoz, hogy rend legyen ebben az országban, az egész társadalom ki kellene cserélődjön.' IIlllllII Ilii llllllII Iliillllll II Ilii Ilii llllll II III Gyergyóí ffírlap Megjelenik munkanapokon. Kiadó: Udvarhelyi Híradó Kft. ISSN: 2344-0163 Főszerkesztő: Gergely Imre Vezető szerkesztő: Balázs Katalin Szerkesztők: Baricz Tamás Imola Pethő Melánia Munkatársak: Dezső Miklós, Fodor Györgyi, dr. Garda Dezső, Huszár Ágnes, Kertész László, Kisné Portik Irén Tördelőszerkesztő: Portik Csaba Korrektor: Szőcs Levente Ügyfélfogadás: Szentjobbi Mária Lapterjesztő: Zsigmond András Ügyvezető igazgató: Székely Róbert Reklám: Pál Lóránt Tel.:0758-350.806 E-mail: marketing@gyergyoi-hirlap.ro • Az (X)-szignóval ellátott szövegek fizetett reklámok, közlemények. A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. Kéziratokat nem őrzünk meg,és nem küldünk vissza! ELŐFIZETÉSEKÉRT HÍVJANAK! A Gyergyói Hírlapra előfizethet lapkihordóinknál és a szerkesztőségben. Ha a szerkesztőség telefonszámát, a 0266-361.201- et tárcsázza, és bemondja pontos címét, lapkihordóink felkeresik Önt otthonában, náluk megrendelheti lapunkat. 535 500 Gyergyószentmiklós Szabadság tér 15. szám. Telefon: 0266-361.201 E-mail: hirlap@gyergyoi-hirlap.ro hirdetes@gyergyoi-hirlap.ro Fax: 0266-361.513 Hírdetésfelvétel és terjesztés a fenti címen hétköznap 8-16 óra között. Honlap: www.gyergyoi-hirlap.ro (Telefonszolgálat 0266-361.201 Észrevételét, panaszait, megjegyzéseit a szerkesztői fogadják naponta 8-18 óra között! Tovább keresem... Mire ez a cikk megjelenik, valószínűleg a hazai magyar lapok már körbejárják a témát. Lerágott csont lesz. Hisz másoknak is fáj népünk fogyása, pusztulása. És feltesznek néhány kérdést. Például: hogy létezik, hogy csak a magyarság fogyása történt a népszámlálási előrejelzések szerint, a románság pedig hozta többszázados jó formáját, az utolsó száz méteren előteremtették azt az egymilliót, amely szükséges volt ahhoz, hogy az ország népessége ne csökkenjen 20 millió alá. És íme, megtörtént. Azt is mondhatnám, bekövetkezett a csoda. „Megszületett" még egymillió állampolgár, ahogy sejtettem. A kérdés ezek után már csak az, hogy hol van az a százezer magyar, akit rögtön a népszámlálási előrejelzések után „Keresek 100 000 magyart" címmel a kolozsvári Krónikában úgymond „kerestem". Akkor részletesen kifejtettem, hogy ha a bukaresti román lapok megkérdőjelezik a népszámlálási adatok pontosságát (szerintük egész utcák, tömbházak maradtak ki), én is megkérdőjelezhetem. No nézz oda - mondtam magamnak -, ha már ők is kételkednek saját népszámlálásuk adataiban, akkor én, a Küküllő parti magyar miért ne kételkedhetnék? És vártam. Annál is inkább, mert ha a vénüléssel bölcsebb nem is lettem, már a változások óta motoszkál bennem az a történet, mely szerint amikor a Kárpátok Géniuszának jelentették, hogy Marosvásárhelyen a románság létszáma meghaladta a magyar lakosságét, a központi bizottság ülésén pezsgőt bontatott a hír örömére. Pedig el tudom képzelni, miként igyekezett a Maros megyei párttitkár, hogy Ceaușescu elvtársnak megszerezze ezt az örömöt. Ahogy ismertem a párttitkárokat - lásd: „opriți recoltarea, au depășit hotarele țării” -, el tudtam képzelni, hogy még egy kicsi csalás is belefért ebbe a jelentésbe. És megmondom őszintén, hogy - népesedési kutatás ide vagy oda - ha népszámlálásról van szó, én mindig ebből a jelentésből indulok ki. Ebből az örömből. Ceaușescu elvtárs végtelen öröméből. Mert azért annyit csak engedjenek meg nekem is, hogy feltételezzem, a román hatalom a népszámlálások során sosem abban jeleskedett, hogy felkutassa az utolsó magyart is. Tehát ha a bukaresti lapok szerint hiányzik egymillió román, akkor abból mondjuk százezer mi lennénk. Az sem lehet - gondoltam magamban -, hogy a következő népszámláláskor csak úgy ukmukfukk megint eltűnik újabb százezer magyar, s aztán pár év múlva oda jutunk, miközben Ábelekként nyessük a fenyőfát itt, a Hargita fenyveseiben, hogy a statisztikákban egy magyar sem lesz. Mert miért is lenne, ha nem hiányzik senkinek? Ha népességkutatóink vagy előre, vagy utólag igazolják ezt! Mintha valóban el lehetett volna fogadni 1930-tól a román népesedési adatokat! Pedig - mit ad Isten? - kiderült, hogy még az Európai Unióban is, ha nem is singgel, darabszámra mérik az embert. Annak függvényében kapnak támogatást, uniós parlamenti helyeket, döntési jogot, és sorolhatnám. Arról már nem is beszélek, hogy itt is jó pár településen talán éppen a hiányzó százezer magyar miatt kerül húsz százalék alá a magyarság létszáma! Az pedig, tudjuk, mit jelent. És azért az mégsem megy, kedves olvasóim, hogy itt is eltűnik százezer magyar, s Szlovákiában is, s úgy teszünk, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne - írtam. És láss csodát, most a népszámlálási adatok közzététele után „meglett” az egymillió román állampolgár! Amit a bukaresti újságok is kerestek. Húszmillió fölött az ország lakossága! A kérdés viszont ezek után is, továbbra is az: ha találtak még egymillió román állampolgárt, hogy nem találtak az előrejelzéseknek megfelelően legalább pár tízezer magyart is? Hogy? És miért? Alább adom, no, pár ezret. Persze kérdés az is, hogy az előrejelzésekhez viszonyítva lehet-e ekkorát tévedni. Miként az is, hogy egy befejezett népszámlálás után meg lehet-e változtatni az adatgyűjtés normáit. És még sorolhatnám. A legfontosabb, hogy ezek után lehet-e még hinni a statisztikáknak? Bármilyennek. Például a munkanélküli-adatoknak. Miként lehetséges, hogy Romániában 7% körüli a munkanélküliségi ráta, miközben a lakosság fele falvakban él és nincs munkája?