Gyergyói Hírlap, 2013. december (4. évfolyam, 233-252. szám)
2013-12-03 / 234. szám
GyergypisiE Kedd Euró Dollár 100 forint 4,4359 3,2745 1,4677 Gyergyói Fizessen elő most! Hívja a 266-361.201-at és lapkihordóink felkeresik Önt otthonában! 2013. december 3. 1 hónap 15 lej 3 hónap 40 lej 6 hónap 80 lej 12 hónap 160 lej IIII III Gyergyói Hírlap A Gye Megjelenik munkanapokon. Kiadó: Udvarhelyi Híradó Kft. ISSN: 2344-0163 Főszerkesztő: Gergely Imre Vezető szerkesztő: Balázs Katalin Szerkesztők: Baricz Tamás Imola Pethő Melánia Munkatársak: Fodor Györgyi, dr. Garda Dezső, Huszár Ágnes, Kertész László, Kisné Portik Irén Tördelőszerkesztő: Portik Csaba Korrektor: Szőcs Levente Ügyfélfogadás: Szentjobbi Mária Lapterjesztő: Zsigmond András Ügyvezető igazgató: Székely Róbert Reklám: Pál Lóránt E-mail: marketing@gyergyoi-hirlap.ro Az (X)-szignóval ellátott szövegek fizetett reklámok, közlemények. A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. • Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza! ELŐFIZETÉSEKÉRT HÍVJANAK! A Gyergyói Hírlapra előfizethet lapkihordóinknál és a szerkesztőségben. Ha a szerkesztőség telefonszámát, a 0266-361.201- et tárcsázza, és bemondja pontos címét, lapkihordóink felkeresik Önt otthonában, náluk megrendelheti lapunkat. 535 500 Gyergyószentmiklós, Szabadság tér 15. szám. Telefon: 0266-361.201 E r hirlap@gyergyoi-hirlap.ro hirdetes@gyergyoi-hirlap.ro Fax: 0266-361.513 Hirdetésfelvétel és terjesztés a fenti címen hétköznap 8-16 óra között. Honlap: www.gyergyoi-Mrlap.ro Telefonszolgálat 0266-361,201 I Észrevételét, panaszait, megjegyzéseit a szerkesztői fogadják naponta 8-18 óra közötti III! Megkérdeztük olvasóinkat Ön milyen gyakran és milyen alkalmakkor szokott étteremben ebédelni? A gyergyószéki olvasóink nagy része nem jár étterembe, csak különleges alkalmakkor, ilyen a lakodalom, keresztelő, találkozó. Legtöbben az anyagiak miatt maradnak az otthon elkészített ebéd mellett. Mint írják: „Csak nagyobb ünnepekkor járunk étterembe"; „Nem tudjuk megengedni magunknak az éttermi árakat"; „A nyugdíjból nem futja"; „Nincs lehetőség, manapság luxus a vendéglőbe járni"; „Fiatal koromban ritkán be-be tévedtem, de mostanában nem jut erre pénz"; „Soha nem is jártam, és nem is hiányzik"; „Egyáltalán nem járunk étterembe"; „Nagyon ritkán, talán két évben egyszer, akkor is csak lakodalom alkalmával"; „Nem futja ilyesmire, esetleg ha nagy ritkán vendég jön, és megtiszteljük azzal, hogy elmegyünk egy este a vendéglőbe, de semmikép sem ebédelni"; „Nagyon ritkán, inkább ha ünnepről van szó, otthon ül össze a család"; „Ha valaki meghív valamilyen ünnepségre, szívesen elmegyek, de nagyon ritkán adódik alkalom”; „Nagyon ritkán szoktam, csak lakodalmak, találkozók, kicsengetések alkalmával"; „Csak otthon főzök, soha nem megyek vendéglőbe"; „Talán tíz évben egyszer"; „Először és utoljára 1984-ben voltam"; „Én nem is gondolok ilyesmire, örülök, hogy itthon tudok főzni. Luxusra nekünk nem futja"; „Előnyben részesítem azt az ételt, amit otthon szívvel-lélekkel főz a feleségem, nem cserélném a vendéglős kosztra". „Szeretnék menni és kihasználni másképp azt az időt, amit főzéssel kellene eltöltenem, de sajnos nem lehet, mert olcsóbb, ha otthon megfőzöm, mint hogy öt személy vendéglőben étkezzen. Előnye pedig az, hogy amit megkívánunk, azt főzök, és mindig friss"; „Sokkal olcsóbb, ha az ember otthon főzi meg a pityókalevest, minthogy a vendéglőbe menjen, kényelmesnek kényelmes, de drága"; „Soha nem engedhettem meg magamnak"; „Csak találkozók vagy lakodalmak alkalmával voltam étteremben, nem hinném, hogy az átlagember megengedheti magának a vendéglős ebédeket", „Egy nyugdíjas mikor, miből tudna étterembe menni?",- „Amikor Csíkba megyek papírokat intézni, akkor szoktam étteremben ebédelni",- „Az utóbbi húsz évben nem nagyon látogattam az éttermeket, régebb jártam". „Egy évben egyszer járok vendéglőbe, amikor a Gyergyótölgyei Közbirtokosság tartja a beszámolóval egybekötött közgyűlését." Néhány olvasónk inkább vacsorázni szokott a vendéglőkben, mint írják: „Évente egy-két alkalommal megengedhetem magamnak, de inkább vacsorázni szoktunk"; „Inkább vacsorázni szoktunk vendéglőben, de nagyon ritkán, talán két-három havonta egyszer", „Talán egy hónapban egyszer vacsorázunk étteremben, de a születésnapokat és névnapokat is ott üljük meg." Egy olvasónk éppen a Gyergyói Hírlap nyereményakciójának köszönhetően tölthetett el egy estét étteremben, mint írja: „Nagyon ritkán járunk vendéglőbe, legutóbb a tavasz folyamán voltunk vacsoravendégek a férjemmel, az önök általi meghívásnak köszönhetően." Gy. H. Adventus Tegnapelőtt, a Szent András apostol napjához legközelebb eső vasárnapon kezdődött a kisböjt, a várakozás ideje. Ez egy kegyelmi időszak számunkra. Én úgy vélem ilyenkor, hogy valamelyest visszafiatalodom, és mintha egyáltalán nem érezném az elillant éveket. Valami erőteljes reménykedés uralkodik el bennem. Olyanforma a hangulatom, mint boldogult gyermekkoromban, s abban bízom, hogy jobbra fordulhat a sorsom, hogy karácsonykor olyan meglepetés ér, amilyen már nem is valószínű, ami csak az álmok legmerészebb képei révén tűnik fel bennem olykor, és attól tovafelé immár egy kegyelmi állapotban élek. Sokkalta magasabb szférákba képzelem magam, ahonnan még tisztább és még magasabb igazságokig juthatok el, hiszen megszabadulok a hiúság, a hétköznapi vétkek nehézkedésétől, s már csak a lényegiekre kell figyelnem. Szépen, sorban szaporodnak a jelzések. Egyre színesebbek a kirakatok. Egyre erősebbek a fények. Egyre pazarabb az árukínálat. Egyre dúsabb és tobzódóbb a jónak és kincsnek hitt földi bóvli. Én azt sejtem, hogy az adventnek, magának a latin szónak létezik egy olyan értelme is, hogy: „előrenyomuló”, esetleg „kívülről érkező”. Nyilvánvaló, hogy ez érthető a Megváltó közeledésére is, hiszen jön, várjuk őt valahonnan, s ez a kiindulási hely a mi világunktól távolabbra esik. Azonban ha előrenyomulásra gondolok, akkor mindjárt eszembe jut a mi gyarló és földi fertályunk. Főként a vidékünkön újraindított fogyasztói társadalomban éli divatját a feltörekvés, a kitörés, a feljutás, az érvényesülés kényszere. Ezt tanítják az újmódi, apostol- és prófétagyárnak hitt képzőkön a jövendő szakértőknek, a fogyasztói hálózatok építőinek, a vita- és kommunikációtechnika majdani gyakorlóinak, s boldog-boldogtalan - mintha örökkévaló dolog lenne - úgy keresi a pénzen vehető boldogságot. Nem is a boldogságra gondol az ember olyankor, inkább magára a pénzre, csak mintha az lenne a legfőbb esszencia. Ebben a gyúródásban pedig ott a megelőlegezés lehetősége. Kölcsönnel hazudjuk magunknak a jót. Mostanában mindenféle fogyasztói hiteleket ajánlanak, mert annak is kell a holmi, akinek egyébként nem való, hiszen a legújabb technikai csodák, gépek, rongyok, szerek reklámja ömlik a médiumokból. Ünnepelni csak felkészülten lehet. Tavaly, tavalyelőtt, talán azelőtt is hasonlóan vártam az eljövetelt. Feledtem a törekvést, a gyúródást, a pénzt, a gyötrődést. Fel-felcsendült olykor bennem a gyermekkórusok hordozta régi nagy öröm, de mégis: valahogy elhalkult mindig. Készültem én a rorátékon is, lila ruhásan tisztultam, meg-meglegyintett a csendes áhítatban a csoda közelsége, de elillant, s az ünnep múltán odaveszett, és visszahulltam e földi valóba. Idén is nekirugaszkodom. Ismét. Újra. És megint. Sok az adventi társ, ha körbenézek. Vajon van-e, lesz-e nekünk betlehemi csillagunk? Sikerül-e szép ünnephez jutnunk? Képesek leszünk-e megállni és megmaradni ünnepi fénytől tisztán ragyogó lélekkel a jövendőben? rsnammntaar