Gyergyói Hírlap, 2016. február (7. évfolyam, 21-41. szám)
2016-02-19 / 35. szám
MÚLTUNK Gyergyói Hírlap ■ péntek-vasárnap, február 19-21. 9 A székely jogrendszer a 15. század végén A n. László által kiadott 1499. évi kiváltságlevél nem lehetett közömbös az 1498-as évi székelyföldi eseményekkel kapcsolatban. Az oklevél az előző évi marosszéki zavargások tanulságaképpen igyekezett olyan szabályokat megfogalmazni, melyekkel meg lehetett volna előzni a hasonló eseteket. Az 1499-ben rögzített szabadságjogok Megtiltotta azt, hogy ezen túl a székelyek bárki házát feldúlhassák, vagy a székely ispán tudta nélkül valakit halálra ítéljenek. Nem feledkezett meg az oklevél a székely község védelméről sem. Az oklevél írói szerint, ha valaki a község jóléte ellen új és káros törvényeket hozott volna be, vagy a községet jogaiban, vagyonában megsértette vagy elnyomta volna, illetve a székely törvényeket szokásokat felforgatta volna, ezt a főembert a székelyek bírái meginthették. Ha az említett főember ezután sem akart volna jó útra térni, akkor azon szék bírójának kellett a szék közgyűlését összehívnia. Szükség esetén Udvarhelyszék kapitányához kellett fordulni, aki összehívhatta a székely nemzetgyűlést is ítélethozatal végett. Az oklevél írói így fogalmaztak: „Hasonlóképp ha egy nemes székely hűtlenség bűnébe esik, de ha ez a bűn csak a székelyek között történt, akkor az ilyen csak székelységét veszítse el. Ha azonban az ország és a királyi felség ellen követte el, akkor az ilyen székelységét és nemességét, birtokait és javait is veszítse el, és ezek a királyi kincstárra háramoljanak. A királyi felség pedig az efféle javakat nem juttathatja másoknak, csak székelyeknek és csak azoknak, akik közöttük házhelyet létesítenek, nehogy ezáltal a székelyek megrövidüljenek Hasonlóképp ha valaki a székelyek közül magánál vagy földjein tolvajt vagy más gonosztevőt bújtat, és ezt jogszerű és elégséges tanúságtétellel bizonyítani is lehet, ekkor az ilyet büntessék mint tolvajok rejtegetőjét, vagyis vétkei szerint a törvény által megszabott büntetéssel. Hasonlóképp hogy a jövőben e székelyek mások házait szétdúlni ne merészeljék, és senkit közülük önhatalmúlag, az ispán tudta nélkül örökös hűtlenség terhe alatt halálbüntetésre ne ítélhessenek. Hasonlóképp mikor valaki a székelyek közül bármilyen támogatással megerősítve a közösség érdeke és jó helyzete ellenében egyénileg bármelyik székben új és rossz törvényeket hozna be, vagy a közösséget jogaiban vagy vagyonában elárulná vagy elnyomná, avagy a jogokat és helyes szokásokat, a székelyek jó és közös állapotát érintő és illető igazságos székely törvényeket felforgatni próbálná, és a szék bírái által jogosan megintve a tiltottaktól nem akarna elállni, és bíróságon nyíltan visszautasítaná, akkor saját székének az ülnöke megfelelő s éppúgy jogos egyszerű kérésre nyomban sújtson le és kényszerítse meghatározott helyre, és annak a széknek a közösségét köteles gyűlésre hívni. Ha annak elintézésére és megvitatására abban az ügyben az adott szék erre nem lenne képes, akkor más székekből is össze lehet hívni. Ha pedig szükséges, Udvarhelyszék kapitánya az előkelők megbízásából összehívhatja a székelyek három nemének egyetemét, akik előtt a panaszokat és indokokat meghallgatva ítélhetnek az ügyben, és a felek ezután az ispánjuk elé vihetik azt. Ispánjuk akarata és vizsgálata nélkül pedig senkit se merészeljenek közösen vagy egyénileg személyében zaklatni vagy javaiban és birtokaiban megkárosítani. Ha pedig az ispánjuk látná és felismerné, hogy ők jó és helyes ítéletet hoztak, akkor köteles jóváhagyni az ítéletet, vagy pedig újra vizsgálhatja azt, és új ítéletet hozhat. Ha pedig valaha valaki a székelyek közül az előbbiek ellenében vétkezne, az ilyet feje és ingó javai elvesztésével büntessék. Ha pedig valamely előző módon kihirdetett vagy törvényesen elítélt gonosztevő a királyi felséghez vagy a főpapokhoz és bárókhoz folyamodna, a királyi felség méltóztatni fog erről az ispánnak és a székelyeknek írni és ezt nekik jelezni, és ezt az ügyet, avagy bűntényt és annak kimenetelét tőlük megtudakolni. S miután ezt megvizsgálta, és úgy látná a királyi felség, hogy annak bűne, a bűntény vagy vétek nem annyira súlyos, és a bűnösnek kegyelmet kívánna adni, akkor ezt szabadon, az előbbi székelyek jóváhagyása nélkül megtehesse, mivel nem lenne tisztességes, hogy a királyi teljhatalmat kizárják. Azonban senkinek sem kegyelmezhet meg, csak ha előbb kérelmezik azt. Ha pedig őfelsége úgy látná, hogy a bűntény és a bűnös vétke nagy és súlyos, akkor őfelsége az ilyeneknek ezután könnyedén ne adjon kegyelmet. Hasonlóképp, ha valamely szomszédos bármilyen állapotú nemes új határokat felállítva erdőket, réteket, kaszálókat, szántóföldeket, folyókat és halászó helyeket foglalna el a maga számára a mondott székelyektől, és jogos kérésre visszaadni vagy helyreállítani nem akarná, akkor annak a széknek a közössége, ahol a foglalás történt, erről először a vajdát és ispánjukat tartozik, tudósítani, a vajda pedig tartozik a felek összehívása után az előbbi felek között igaz és helyes ítéletet és ezáltal elégtételt adni, valamint minden további haladék nélkül az eredeti helyzetet visszaállítani, és a helyreigazítást nem halaszthatja oktávára.” Az 1499. ÉVI OKLEVÉL JELENTŐSÉGE Az 1499. évi oklevél befejezéseképpen a király megindokolta, miért ismerte el és erősítette meg a székelyek szabadságjogait. Kiváló érdemekért amelyeket már elődei alatt is megszereztek, az ország védelmezésében vállalt szerepükért, valamint azért, hogy az ő uralkodása alatt is minden felszólításra készségesen állottak rendelkezésre a törökök, valamint a lázadók és pártütők ellen. Ulászló oklevelét a székely jognak első teljességre törekvő összefoglalójának is tekinthetjük. Olyan időben rögzítette a székely jogrendszert, amikor az a legszükségesebb volt. A királyi elismerés megerősítette a gyakorlatban addig is érvényesített szokásokat. Létrejöttéhez az 1498-as évi marosszéki események is hozzájárultak. A királyi hatalom gyengesége miatt a fent bemutatott székely jogok érvényesítéséért a továbbiakban is a székely község bátor kiállására és szabadságszeretetére volt szükség. Ulászló erélytelen uralkodása idején, a hatalmaskodó vármegyei nemesek és a székely főnépek továbbra is hatalmaskodtak a köznép felett, a szegény népet pedig elnyomták. A székely község a királyi okirat tudatában a következő évszázad első részében is védelmezni tudta ősi jogait. A SZÉKELYEK HELYZETE 1498-1505. KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN Béltelki Drágfi Bertalan - aki 1493 és 1498 között az erdélyi vajdai és székely ispáni tisztségeket töltötte be - a székelyekkel szemben megértő volt. Ennek ellenére 1498-ban lemondott mind erdélyi vajdai, mind székely ispáni tisztségéről. Az új erdélyi vajda és székely ispán, Szentgyörgyi és Bazini Péter több kísérletet tett a székelyek elnyomására. 1503-ban a székelység helyzete tűrhetetlenné vált. Ekkor az udvarhelyszéki bíró Székelykeresztúrra nemzetgyűlést hívott össze. A székelyek a sárdi szövetség értelmében megkeresték a más két erdélyi nemzetet. Megkeresésükben azzal érveltek, hogy a vajda elnyomja őket, és mikor panaszra mentek a királyhoz, Erdély ura azzal vádolta őket, hogy fellázadtak ellene. A székelyek panaszának megbeszélése végett Tordára gyűlést hirdettek, melyre a vármegyék és a szász székiek követeit is meghívták. A szászok vonakodtak a gyűlésen megjelenni, fegyveres összetűzéshez vezetett, a szászok földjén a vajda egyik tisztje, Tomory Pál és a székelyek között. E harcok során Szászerked annyira elpusztult, hogy az 1503- ban és 1504-ben adóelengedésben részesítették. Miután II. Ulászló értesült a szász-székely ellentétekről, 1504-ben egy megbízottat küldött a székelyekhez, akit felhatalmazott arra, hogy a székelyek kényelme szempontjából azon perekben is döntsön és hozzon végleges ítéletet a király nevében, amelyekkel a király elé szoktak fellebbezni. Az ellentétek kiegyenlítése végett Bazini Pétert le kellett mondatni a székely ispánságról. Ő azonban nem akart lemondani e tisztségéről. Ekkor II. Ulászló kinevezte a vajda meghallgatása nélkül a királyné kedvelt pártfogoltját, Tóthselymesi Tarczay Jánost, amit Bazini Péter vajda igen rossz néven vett és a görgényi vár átadását nemcsak megtagadta, hanem élelmiszerrel is megrakta. Pedig ez az uradalom képezte a székely ispánoknak fő jövedelmét és hatalmuknak alapját. Eddig Bazini Péter a görgényi várt igen elhanyagolta, bomladozni engedte, most egyszerre felfedezte értékét. Ezen kívül Szentgyörgyi és Bazini Péter gróf pártot szervezett még a székelyek között is, aranyhegyeket ígért többek között Lázár Andrásnak. A vajdaság és székely ispánság egy személy hatalmában összpontosulásának az előnyeit bizonygatta neki. A székelyek közül az első főembert sikerült meggyőznie. Lázár András kezdeményezése nem járt sikerrel, mivel Bazini Péter vajdai tisztében is sok panaszra adott okot. Mivel 1505- től ő töltötte be az országbírói tisztséget is, a király vajdává is Tarczay Jánost nevezte ki. Tudomására jutott a királynak az is, hogy Bazini esetleg fegyveres ellenállásra készül, Török Imrével szövetkezett, spekulálva a király halálára. II. Ulászló épen akkor épült fel egy halálosnak híresztelt betegségből. A székelyek közül is megnyert néhány főembert, amit az udvar azzal ellensúlyozott, hogy Tomory Pált a vele barátságban élő Bornemisza János kincstartó által megnyerte és kibékítette a székelyekkel. Mindezek csak állhatatosabbá tették a király és különösen az okosabb és erélyesebb királyné elhatározását. Bazini Péter gróf kénytelen volt elfogadni a király akaratát, és a székely ispánságról lemondott Tarczay János javára. Régóta nem volt a székelyeknek olyan ispánja, aki egyben nem töltötte be az erdélyi vajdai tisztséget is. Az önálló ispánság visszaállítását 1505-ben és 1506-ban a székelyek nem tudták méltóképpen értékelni. A havasalföldi vajda a török seregekkel együtt veszélyeztette Háromszéket. A bosszúhadjárat oka az volt, hogy a havasalföldi vajda megharagudott a székelyekre azért, mert ellene Bogdán moldvai vajdával szövetkeztek. Emiatt a háromszékiek nem is jelenhettek meg az udvarhelyi nemzetgyűlésen. Tarczay Jánosnak székely ispánná való kinevezése után, Bazini gróf az erdélyi vajdai méltóságról nem mondott le. II. Ulászló emiatt nem nevezhetett ki új vajdát. Ez az állapot Erdélyre vonatkozóan igen káros volt nemcsak önvédelmi szempontból, hanem a három nemzet békés együttműködése szempontjából is. A különböző nemzetek tagjai között felmerülő ügyekben, a határsértési perekben elvileg a vajda volt a legfőbb bíró. Az igazságszolgáltatás szünetelése élesztette az ellentéteket, az unió helyett a három nemzet között a gyanakodás, az egyenetlenség és gyűlölet annyira befészkelte magát, hogy midőn a közös ellenség ellen felvonultak volna, egyikük arra gondolt, hogy megtámadja a másikat. Ilyen körülmények között szervezték meg Tordán közös gyűlést. Az Aranyos folyó menti városban a következő panaszokat vitatták meg: a külső ellenség pusztításait, a belső ellenség, a gonosz emberek garázdálkodásait, a rablásokat, gyilkosságokat, a gyújtogatások végtelen sorozatát, a hamis pénzverők által a közgazdasági életben okozott károkat és kiküldtek egy bizottságot, hogy dolgozzon ki a körülményeknek megfelelő javaslatot az igazságszolgáltatás hiányai pótlására. A bizottság Segesváron 1506. február 10-én gyűlt össze és abban állapodott meg, hogy szerveznek egy egyetemes, mindhárom nemzetre kiterjedő erdélyi főtörvényszéket, melynek tagjai: a gyulafehérvári káptalan dékánja és minden nemzetből 14—14 bíró. Ez a bíróság egy évben kétszer tartson széket: Szent György és Szent Márton nyolcadán, az előbbit mindig Marosvásárhelyen, az utóbbit ott, ahol jónak tartja. A bírók esküt kellett tegyenek arra, hogy a három nemzet között tehetségük szerint igazságosan fognak ítélkezni. A főtörvényszéknek nem csak a folyó ügyek elintézése volt a feladata, hanem 32 évre visszamenőleg ítélet tárgyává tehette a nemzetek egyeteme és a különböző nemzettagok egymás között felmerült viszályait. Halálos ítélet esetén az elítéltnek joga volt a királyhoz fellebbezni. DR. GARDA DEZSŐ II. Ulászló