Gyergyói Hírlap, 2016. február (7. évfolyam, 21-41. szám)

2016-02-19 / 35. szám

MÚLTUNK Gyergyói Hírlap ■ péntek-vasárnap, február 19-21. 9 A székely jogrendszer a 15. század végén A n. László által kiadott 1499. évi kiváltságlevél nem lehetett közömbös az 1498-as évi szé­kelyföldi eseményekkel kapcso­latban. Az oklevél az előző évi marosszéki zavargások tanulsá­gaképpen igyekezett olyan szabá­lyokat megfogalmazni, melyekkel meg lehetett volna előzni a hason­ló eseteket. Az 1499-ben rögzített szabadságjogok Megtiltotta azt, hogy ezen túl a székelyek bárki házát feldúl­hassák, vagy a székely ispán tud­ta nélkül valakit halálra ítéljenek. Nem feledkezett meg az oklevél a székely község védelméről sem. Az oklevél írói szerint, ha vala­ki a község jóléte ellen új és ká­ros törvényeket hozott volna be, vagy a községet jogaiban, vagyo­nában megsértette vagy elnyomta volna, illetve a székely törvénye­ket szokásokat felforgatta volna, ezt a főembert a székelyek bírái meginthették. Ha az említett fő­ember ezután sem akart volna jó útra térni, akkor azon szék bíró­jának kellett a szék közgyűlés­ét összehívnia. Szükség esetén Udvarhelyszék kapitányához kel­lett fordulni, aki összehívhatta a székely nemzetgyűlést is ítéletho­zatal végett. Az oklevél írói így fo­galmaztak: „Hasonlóképp ha egy nemes székely hűtlenség bűnébe esik, de ha ez a bűn csak a székelyek között történt, akkor az ilyen csak székelységét veszítse el. Ha azonban az ország és a királyi felség ellen követte el, akkor az ilyen székelységét és nemessé­gét, birtokait és javait is veszít­se el, és ezek a királyi kincstárra háramoljanak. A királyi felség pedig az efféle javakat nem jut­tathatja másoknak, csak széke­lyeknek és csak azoknak, akik közöttük házhelyet létesítenek, nehogy ezáltal a székelyek meg­rövidüljenek Hasonlóképp ha valaki a szé­kelyek közül magánál vagy föld­jein tolvajt vagy más gonosztevőt bújtat, és ezt jogszerű és elégsé­ges tanúságtétellel bizonyítani is lehet, ekkor az ilyet büntes­sék mint tolvajok rejtegetőjét, va­gyis vétkei szerint a törvény által megszabott büntetéssel. Hasonlóképp hogy a jövőben e székelyek mások házait szét­dúlni ne merészeljék, és senkit közülük önhatalmúlag, az is­pán tudta nélkül örökös hűtlen­ség terhe alatt halálbüntetésre ne ítélhessenek. Hasonlóképp mikor valaki a székelyek közül bármilyen támogatással megerősítve a kö­zösség érdeke és jó helyzete el­lenében egyénileg bármelyik székben új és rossz törvénye­ket hozna be, vagy a közössé­get jogaiban vagy vagyonában elárulná vagy elnyomná, avagy a jogokat és helyes szokáso­kat, a székelyek jó és közös ál­lapotát érintő és illető igazságos székely törvényeket felforgat­ni próbálná, és a szék bírái által jogosan megintve a tiltottak­tól nem akarna elállni, és bíró­ságon nyíltan visszautasítaná, akkor saját székének az ülnö­ke megfelelő s éppúgy jogos egy­szerű kérésre nyomban sújtson le és kényszerítse meghatáro­zott helyre, és annak a széknek a közösségét köteles gyűlésre hívni. Ha annak elintézésére és megvitatására abban az ügy­ben az adott szék erre nem len­ne képes, akkor más székekből is össze lehet hívni. Ha pedig szükséges, Udvarhelyszék kapi­tánya az előkelők megbízásából összehívhatja a székelyek három nemének egyetemét, akik előtt a panaszokat és indokokat meg­hallgatva ítélhetnek az ügyben, és a felek ezután az ispánjuk elé vihetik azt. Ispánjuk akarata és vizsgálata nélkül pedig senkit se merészeljenek közösen vagy egyénileg személyében zaklat­ni vagy javaiban és birtokaiban megkárosítani. Ha pedig az is­pánjuk látná és felismerné, hogy ők jó és helyes ítéletet hoztak, akkor köteles jóváhagyni az íté­letet, vagy pedig újra vizsgálhat­ja azt, és új ítéletet hozhat. Ha pedig valaha valaki a székelyek közül az előbbiek ellenében vét­kezne, az ilyet feje és ingó javai elvesztésével büntessék. Ha pe­dig valamely előző módon kihir­detett vagy törvényesen elítélt gonosztevő a királyi felséghez vagy a főpapokhoz és bárókhoz folyamodna, a királyi felség mél­­tóztatni fog erről az ispánnak és a székelyeknek írni és ezt nekik jelezni, és ezt az ügyet, avagy bűntényt és annak kimenetel­ét tőlük megtudakolni. S miután ezt megvizsgálta, és úgy látná a királyi felség, hogy annak bűne, a bűntény vagy vétek nem an­­­nyira súlyos, és a bűnösnek ke­gyelmet kívánna adni, akkor ezt szabadon, az előbbi székelyek jóváhagyása nélkül megtehes­se, mivel nem lenne tisztessé­ges, hogy a királyi teljhatalmat kizárják. Azonban senkinek sem kegyelmezhet meg, csak ha előbb kérelmezik azt. Ha pe­dig őfelsége úgy látná, hogy a bűntény és a bűnös vétke nagy és súlyos, akkor őfelsége az ilye­neknek ezután könnyedén ne adjon kegyelmet. Hasonlóképp, ha valamely szomszédos bármilyen állapo­tú nemes új határokat felállít­va erdőket, réteket, kaszálókat, szántóföldeket, folyókat és halá­szó helyeket foglalna el a maga számára a mondott székelyek­től, és jogos kérésre visszaadni vagy helyreállítani nem akar­ná, akkor annak a széknek a kö­zössége, ahol a foglalás történt, erről először a vajdát és ispánju­kat tartozik, tudósítani, a vajda pedig tartozik a felek összehí­vása után az előbbi felek között igaz és helyes ítéletet és ezáltal elégtételt adni, valamint minden további haladék nélkül az erede­ti helyzetet visszaállítani, és a helyreigazítást nem halaszthat­ja oktávára.” Az 1499. ÉVI OKLEVÉL JELENTŐSÉGE Az 1499. évi oklevél befejezése­képpen a király megindokolta, mi­ért ismerte el és erősítette meg a székelyek szabadságjogait. Kiváló érdemekért amelyeket már elődei alatt is megszereztek, az ország védelmezésében vállalt szerepü­kért, valamint azért, hogy az ő uralkodása alatt is minden felszó­lításra készségesen állottak ren­delkezésre a törökök, valamint a lázadók és pártütők ellen. Ulászló oklevelét a székely jog­nak első teljességre törekvő ös­­­szefoglalójának is tekinthetjük. Olyan időben rögzítette a szé­kely jogrendszert, amikor az a legszükségesebb volt. A királyi elismerés megerősítette a gya­korlatban addig is érvényesí­tett szokásokat. Létrejöttéhez az 1498-as évi marosszéki ese­mények is hozzájárultak. A ki­rályi hatalom gyengesége miatt a fent bemutatott székely jogok érvényesítéséért a továbbiakban is a székely község bátor kiál­lására és szabadságszeretetére volt szükség. Ulászló erélytelen uralkodása idején, a hatalmas­kodó vármegyei nemesek és a székely főnépek továbbra is ha­talmaskodtak a köznép felett, a szegény népet pedig elnyomták. A székely község a királyi okirat tudatában a következő évszázad első részében is védelmezni tud­ta ősi jogait. A SZÉKELYEK HELYZETE 1498-1505. KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN Béltelki Drágfi Bertalan - aki 1493 és 1498 között az erdélyi vaj­dai és székely ispáni tisztségeket töltötte be - a székelyekkel szem­ben megértő volt. Ennek ellenére 1498-ban lemondott mind erdélyi vajdai, mind székely ispáni tiszt­ségéről. Az új erdélyi vajda és szé­kely ispán, Szentgyörgyi és Bazini Péter több kísérletet tett a szé­kelyek elnyomására. 1503-ban a székelység helyzete tűrhetetlen­né vált. Ekkor az udvarhelyszéki bíró Székelykeresztúrra nem­zetgyűlést hívott össze. A széke­lyek a sárdi szövetség értelmében megkeresték a más két erdélyi nemzetet. Megkeresésükben az­zal érveltek, hogy a vajda elnyom­ja őket, és mikor panaszra mentek a királyhoz, Erdély ura azzal vá­dolta őket, hogy fellázadtak ellene. A székelyek panaszának meg­beszélése végett Tordára gyűlést hirdettek, melyre a vármegyék és a szász székiek követeit is meg­hívták. A szászok vonakodtak a gyűlésen megjelenni, fegyveres összetűzéshez vezetett, a szá­szok földjén a vajda egyik tisztje, Tomory Pál és a székelyek kö­zött. E harcok során Szászerked annyira elpusztult, hogy az 1503- ban és 1504-ben adóelengedésben részesítették. Miután II. Ulászló értesült a szász-székely ellenté­tekről, 1504-ben egy megbízottat küldött a székelyekhez, akit felha­talmazott arra, hogy a székelyek kényelme szempontjából azon pe­rekben is döntsön és hozzon vég­leges ítéletet a király nevében, amelyekkel a király elé szoktak fellebbezni. Az ellentétek kiegyen­lítése végett Bazini Pétert le kellett mondatni a székely is­­pánságról. Ő azonban nem akart lemondani e tisztségé­ről. Ekkor II. Ulászló kinevez­te a vajda meghallgatása nélkül a királyné kedvelt pártfogoltját, Tóthselymesi Tarczay Jánost, amit Bazini Péter vajda igen rossz néven vett és a görgényi vár átadását nemcsak megta­gadta, hanem élelmiszerrel is megrakta. Pedig ez az uradalom képezte a székely ispánoknak fő jövedelmét és hatalmuknak alapját. Eddig Bazini Péter a görgényi várt igen elhanyagolta, bomladozni engedte, most egy­szerre felfedezte értékét. Ezen kívül Szentgyörgyi és Bazini Péter gróf pártot szervezett még a székelyek között is, aranyhe­gyeket ígért többek között Láz­ár Andrásnak. A vajdaság és székely ispánság egy személy hatalmában összpontosulásá­­nak az előnyeit bizonygatta ne­ki. A székelyek közül az első főembert sikerült meggyőznie. Lázár András kezdeményezése nem járt sikerrel, mivel Bazini Péter vajdai tisztében is sok pa­naszra adott okot. Mivel 1505- től ő töltötte be az országbírói tisztséget is, a király vajdává is Tarczay Jánost nevezte ki. Tu­domására jutott a királynak az is, hogy Bazini esetleg fegyve­res ellenállásra készül, Török Imrével szövetkezett, spekulál­va a király halálára. II. Ulászló épen akkor épült fel egy halá­losnak híresztelt betegségből. A székelyek közül is megnyert néhány főembert, amit az ud­var azzal ellensúlyozott, hogy Tomory Pált a vele barátságban élő Bornemisza János kincstar­tó által megnyerte és kibékí­tette a székelyekkel. Mindezek csak állhatatosabbá tették a ki­rály és különösen az okosabb és erélyesebb királyné elhatá­rozását. Bazini Péter gróf kénytelen volt elfogadni a király akaratát, és a székely ispánságról lemondott Tarczay János javára. Régóta nem volt a székelyeknek olyan ispánja, aki egyben nem töltötte be az er­délyi vajdai tisztséget is. Az önálló ispánság visszaállítását 1505-ben és 1506-ban a székelyek nem tud­ták méltóképpen értékelni. A ha­vasalföldi vajda a török seregekkel együtt veszélyeztette Háromszé­ket. A bosszúhadjárat oka az volt, hogy a havasalföldi vajda meg­haragudott a székelyekre azért, mert ellene Bogdán moldvai vajdá­val szövetkeztek. Emiatt a három­székiek nem is jelenhettek meg az udvarhelyi nemzetgyűlésen. Tarczay Jánosnak székely is­pánná való kinevezése után, Bazini gróf az erdélyi vajdai méltóságról nem mondott le. II. Ulászló e­miatt nem nevez­hetett ki új vajdát. Ez az álla­pot Erdélyre vonatkozóan igen káros volt nemcsak önvédelmi szempontból, hanem a három nemzet békés együttműködése szempontjából is. A különböző nemzetek tagjai között felme­rülő ügyekben, a határsértési perekben elvileg a vajda volt a legfőbb bíró. Az igazságszolgál­tatás szünetelése élesztette az ellentéteket, az unió helyett a három nemzet között a gyana­­kodás, az egyenetlenség és gyű­lölet annyira befészkelte magát, hogy midőn a közös ellenség el­len felvonultak volna, egyikük arra gondolt, hogy megtámadja a másikat. Ilyen­ körülmények között szervezték meg Tordán közös gyűlést. Az Aranyos fo­lyó menti városban a következő panaszokat vitatták meg: a kül­ső ellenség pusztításait, a bel­ső ellenség, a gonosz emberek garázdálkodásait, a rablásokat, gyilkosságokat, a gyújtogatá­sok végtelen sorozatát, a hamis pénzverők által a közgazdasági életben okozott károkat és ki­küldtek egy bizottságot, hogy dolgozzon ki a körülményeknek megfelelő javaslatot az igaz­ságszolgáltatás hiányai pótlá­sára. A bizottság Segesváron 1506. február 10-én gyűlt ös­­­sze és abban állapodott meg, hogy szerveznek egy egyete­mes, mindhárom nemzetre ki­terjedő erdélyi főtörvényszéket, melynek tagjai: a gyulafehérvá­ri káptalan dékánja és minden nemzetből 14—14 bíró. Ez a bí­róság egy évben kétszer tartson széket: Szent György és Szent Márton nyolcadán, az előbbit mindig Marosvásárhelyen, az utóbbit ott, ahol jónak tartja. A bírók esküt kellett tegyenek ar­ra, hogy a három nemzet között tehetségük szerint igazságo­san fognak ítélkezni. A főtör­vényszéknek nem csak a folyó ügyek elintézése volt a feladata, hanem 32 évre visszamenőleg ítélet tárgyává tehette a nem­zetek egyeteme és a különböző nemzettagok egymás között fel­merült viszályait. Halálos ítélet esetén az elítéltnek joga volt a királyhoz fellebbezni. DR. GARDA DEZSŐ II. Ulászló

Next