Gyergyói Hírlap, 2016. augusztus (7. évfolyam, 147-168. szám)

2016-08-04 / 150. szám

[mmvf*'I j heti kínálata jB x ,'rw^5$K'Al^ ^ Vy— Gyergyói Hírlap 2016. augusztus 4., csütörtök ■ VII. évfolyam, 150. szám ■ 12 oldal ■ szabadeladásban: 1,50 lej Kinevezés és kiírás Gyergyószentmiklóson két kul­turális intézményt igazgathat új vezető. A városi könyvtár élére augusztus 1-jétől nevezték ki Ferencz-Mátéfi Krisztát, a Figura Stúdió Színház ügyvezetői tiszt­ségének betöltésére pedig augusztus elsejétől várják a jelentkezőket. 1 Visszafizetik a gyógyszerek árát Érvényben lévő szabály, de talán nem mindenki tud róla, hogy a kór­ház vissza kell fizesse a betegek­nek a gyógyszerek árát, amelyet a páciensek kórházi kezelésük alatt, annak részeként kénytelenek voltak megvásárolni. 4. Meghívó oda, ahol jó lenni Uram, jó nekünk itt lenni - áll a pricskei keresztre rögzített táblán. Itt találkoznak a gyergyóiak minden esztendőben, gyalogosan zarándo­kolva, kerékpárral vagy terepjármű­vekkel érkezve. Urunk színeválto­zásának ünnepére gyűlnek össze 2004-től itt a hívők, hogy a tábor­hegyi élmények után lelkiekkel feltöltődve térjenek haza. LL E által kiadott igazolványt kellett felmutatnia az idő­ Nem elég az igazolvány felmutatása a gyergyószentmiklósi közszállításban Akinek jár, az buszjegyet kap Éveken át az volt a gyakorlat, hogy egy a városháza illetve ingyenesen utazhattak a városi autóbusz­seknek és más jogosultaknak, és kedvezményesen, a kedvezmények, de csak jegy ellenében. okon. Ez most megváltozik. Továbbra is járnak Továbbra is járnak a kedvezmények, de csak jegy ellenében SZILÁGYI Paradicsomleves Sertéspörkölt, puliszka Tel.: 0753-926 487 www.szilagyivendeglo.ro Rendeléseket 13 óráig veszünk fel! 13 lej ROBÍ 13 lej Lucs%^&Poszta Rakotti Krumpli Gyümölcssaláta Tel.: 0266-364 888 Laskás pityókaleves Hentes tokány, rizs Tel.: 0749-349 039 www.robikonyha.ro 111 óráig veszünk­­ fel 12 lej Házhoz szállítással: 13 lej

Next