Gyergyói Hírlap, 2017. október (8. évfolyam, 188-209. szám)

2017-10-19 / 201. szám

_ AKTUÁLIS FIZESSEN ELŐ MOST! 1 hónap 20 lej 3 hónap 55 lej 6 hónap 110 lej 12 hónap 220 lej Gyergyói Hírlap Gyergyószék napilapja Megjelenik munkanapokon. Kiadó: Udvarhelyi Híradó Kft. ISSN: 2344-0163 Lapunk eladási sta­tisztikáit a Romániai Példányszám-auditáló Hivatal(BRAT) hitelesíti. Főszerkesztő: Gergely Imre Vezető szerkesztő: Balázs Katalin Tartalomigazgató: Szüszer-Nagy Róbert Ügyvezető igazgató: Deák Sándor Szerkesztőségi tagok: Baricz­ Tamás Imola Pethő Melánia Tamás Gyopár Korrektúra: Szőcs Levente Tördelőszerkesztés: Gál­a Zoltán, Haáz Vince Műsormelléklet: Gráf Botond Ügyfélfogadás: Pál Ramona Lapterv: Elekes Zsolt, Szabó Zsolt ■ Az (X)-szignóval ellátott szövegek fizetett reklámok, közlemények. ■ A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! ■ Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. ■ Kéziratokat nem őrzünk meg, és n­em küldünk vissza! ELŐFIZETÉSEKÉRT HÍVJANAK! A Gyergyói Hírlapra előfizethet lapkihordóinknál és a szerkesztőségben. Ha a szerkesztőség tele­fonszámát, a 0266-361201-et tárcsázza, és be­mondja pontos címét, lapkihordóink felkeresik Önt otthonában, náluk megrendelheti lapunkat. 535 500. Gyergyószentmiklós, Szabadság tér 15.szám Telefon: 0266-361201 E-mail: hirlap@gyergyoi-hirlap.ro marketing@gyergyoi-hirlap.ri hirdetes@gyergyoi-hirlap.ro Fax:0266-361513 Hirdetés­felvétel és terjesztési fenti címen hétköznap 8-16 óra Honlap: www.gyergyoi-hirlap.ro Telefonszolgálat: 0266-361201 Észrevételét, panaszait, megjegyzéseit a szerkesztők fogadják naponta 8-18 óra között! BRAT =5 Projektvezető: Rédai Attila Megkérdeztük olvasóinkat Ön szerint az oktatás milyen módon járulhat hozzá, hogy békésebb együttélés legyen a térségben? T­örténelmi igazság taní­tásával, illemtan oktatá­sával, konfliktuskezelési technikák átadásával is hoz­zájárulhatna a tanügyi rend­szer ahhoz, hogy békésebb együttélés legyen a térség­ben - fogalmaznak olvasóink. Akad, aki szerint iskoláskor­ban még nincs gond, később jön a baj. Abban egyetértenek a szel­vénybe küldők, hogy az ok­tatás segíthet abban, hogy a gyermekek felnőtté válva tole­ránsak legyenek, ám nem ele­gendő, a szülők is hozzá kell tegyék a részüket. Szerepe van az oktatásnak „Úgy kell tanítani a fiatalo­kat",­ „Nagyon sok múlik rajta",­­„Nagymértékben hozzájárul­hatna", „Nagyon fontos az ok­tatás, mert a buta embereket könnyebben lehet manipulál­ni, félrevezetni, befolyásolni, becsapni",­ „Az oktatás hoz­zásegít a különböző emberek jó kapcsolataihoz"; „Tisztelet­tel, béketűréssel, összefogás­sal legyenek mind a tanárok, mind a diákok egymás iránt nemzetiségtől függetlenül"; „Az ábécé tanításával együtt kellene a toleranciájukat is fej­leszteni" - írják. A történelem tanítása a kulcs A válaszadók közül többen is konkrétan megfogalmaz­zák, hogy mit kellene oktatni azért, hogy békés együttélés legyen a térségben: „Ha rende­sen tanítanák az illemtant, és a gyermekeket felvilágosíta­nák, hogy csak egy Isten van, tehát nem vagyunk különbö­zőek, akkor más nem kellene a békés együttéléshez",- „Amen­­nyiben komolyan veszik, és ta­nítják a konfliktuskezelést." Többen is a történelemokta­tás szerepét emelték ki: „Na­gyobb mértékben elmélyülni a múltban",- „Ha az igazságot ta­nítják, akkor az hozzájárulhat a békés együttéléshez"; „Kulcs­­fontosságú a történelem meg­felelő oktatása";­ „Mindkét nép valós történelmének tanítása"; „Az igazi történelem leadásá­val. Már az oktatásban nem az uszításokkal és a félreve­zetésekkel kellene foglalkoz­ni" - olvasható a szelvényeken. Egyvalaki szerint pedig: „szi­gorúbbak kellene legyenek a ta­nítók, tanárok, de sajnos, nem lehet manapság, csak szépen." A szülőknek is szerepük van Hűséges olvasóink egyike megjegyzi, a békés együttélést békénhagyással kell kezdeni. „Jó lenne, ha a román honatyák nem kötekednének a magyar anyanyelvű székelyekkel, és en­gednék, hogy mindent magyarul tanuljanak a gyermekek. Minket nem zavar a román tagozat, de ők minket ki akarnak semmiz­ni". „Ha békén hagynak, engedik, hogy a gyermekek az iskolák­ban minden tantárgyat anya­nyelvükön tanuljanak, a román nyelv oktatására valamilyen más módszert vezetnek be, békésebb együttélés várható". „Ha az is­kolában az elemista hallja a pe­dagógustól, hogy hogyan kell viselkedni a társakkal, környe­zetében lévőkkel, és otthon is a szülőktől hasonlókat hall, ak­kor valamit csak tanul, amit vé­gül alkalmazhat embertársaival szemben. De sajnos, amint a pél­dák naponta mutatják, lepereg, így egyik napról a másikra nem lehet, hogy eredményt is hoz­zon." Csatlakoznak az előbbi vé­leményhez még olvasók, akik így fogalmaznak: „Az oktatás önma­gában nem elegendő. Óvodában, iskolában béke van, később jön a baj".­ „Az oktatásnak is szere­pe van, de felelősek a szülők is azért, hogy gyermekük felnőve hogyan viszonyul a más nemze­­tiségűekhez." FOTÓ: GECSE NOÉMI Az oktatásnak nagy szerepe van abban, hogy békés együttélés legyen VERES RÉKA ,én is Én is - jelezte a napokban egyre több nőismerősöm Facebook-olda­lán. Ku­tatók, színésznők, orvosok, grafikusok, irodai dolgozók és újságírók. Hogy mire is utaltak? Az elmúlt napokban több színésznő nemi erőszak elkövetésével vádolta Harvey Weinstein amerikai producert, ezután pedig igazi áradat következett a közösségi médiában, ahol a nem an­­­nyira ismert nők a #metoo - magyarul én is - jelszóval jelezték, hogy őket is érte már szexuális zaklatás vagy nemi erőszak. Megdöbbentem, hogy hány ismerősömnél jelent ez meg. Aztán eszembe jutott:­­én is. Én is megijed­tem, én is elhallgattam. Azt kiabálta, hogy csak kedveskedni akart, amikor ellöktem magamtól. Egy központi sétá­lóutcán haladtam haza, amikor utánam jött, megfogta a karomat, majd rángat­ni kezdett. Közben barátai biztatták a kedveskedésre, de senki sem figyelt fel a jelenetre. Amikor hallotta, hogy a rendőrséget hívnám, csak röhögött egyet. Majd még egy utolsót rántott a csuklómon, és megütött. Távozás köz­ben még néhány szalonképtelen „ked­veskedést" visszakiabált. Gondoltam, megúsztam nagyobb cirkusz nélkül és kivédtem egy­ részeges támadását. Aztán félni kezdtem. Felgyorsítottam lépteimet, ám egy forgalmas főúton le­húzott mellettem egy autó, és újból elő­került a „kedveskedő”. Ezúttal sem ér­tett szót. Nem? Nem. Olyan nincs, hogy nem. Nem, a nem, az nem. Ám ezúttal szerencsére közbe is léptek, még mie­lőtt a kocsiba cibált volna. A csendőr­ség is megérkezett, akkor szerencsés­nek vélt, utólag gyanús egybeesésként. Az autós társaság nem torpant meg, sőt tovább fenyegetőzött. A három csendőr pedig engem és a segítségem­re sietőket vette elő. A gyors helyzet­­leírás után a csendőr úgy összegzett, hogy nem történt semmi. Lassan én is ugyanazt mondhattam, hiszen a három csendőr sem tett semmit a támadók ellen, mint kiderült, jól ismerik őket. Kö­vetik őket - mondták. De ha veszélyes a város, akkor miért nem ment taxival haza? - kérdezték tőlem, miközben a fenyegetőzők beültek az autóba és el­húztak. A csendőrök is távoztak, hiszen „nem történt semmi”. Mondhatnám, hogy #énis, de azt is, hogy #énsem. Megijedtem #énis, mert azt mondták, ha feljelentem őket, akár a címemet is megszerezhetik. És #énsem tettem semmit, mert féltem, hogy mi lesz tovább, mégis kiket véd­hetnek a csendőrök. Féltem, hogy bajba kerülhetnek segítőim, hogy édesanyám megtudja, mi történt velem. #énis hal­lottam azt, hogy ez nem olyan nagy do­log, örvendjek, hogy nem erőszakoltak meg. #énis hallgattam, és most #énis újból megijedtem, hogy ennyi nő, ennyi barátnőm hallgatott hozzám hasonlóan. Elég! Elegem van abból, hogy azt mondják, nem történt semmi. Nem volt rövid a szoknyájuk, nem flörtöltek, amikor azt mondták, hogy nem. Nem kérték maguknak, és nem ők voltak a hibásak, hanem a társadalom, amely azt fogja rájuk, hogy ne öltözzenek úgy, hogy a huszonegyedik században ne járjanak egyedül az utcán, hogy fogadják el a tanár, a főnök „kedveske­dését”, ha akarják, hogy akkora jegyük, fizetésük legyen, mint a férfiaknak. Elegem van abból, hogy felgyorsítom a lépteimet a sötétebb utcákon, hogy aggódom, ha hirtelen megjelenik egy férfi, és mindig közel tartom a telefo­nom arra az esetre, ha esetleg hívnom kellene a 112-t. Szeretném, ha a férfiak nem sajnálkoznának a helyzet miatt, mert édesanyjuk, nővérük, húguk, leá­nyuk van, hanem inkább épp azért vál­toztassanak a helyzeten, mert öccsük, bátyjuk, apjuk, fiuk van, akik jobbat is tudnak, akik azt akarják, hogy többet sose mondja egy lány, egy nő sem, hogy­­ énis.

Next