Gyermekgyógyászat, 1955 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 3. szám - Surányi Gyula: Preisich Kornél
Preisich Kornél Preisich Kornél élete a harcoló ember, a harcoló orvos és a harcoló tudós győzelmekkel, de vereségekkel is jellemzett és végül a teljesség harmóniájában kicsengő életének kiemelkedő példája. Harcolnia kellett saját fizikuma ellen is. Ez a törékeny szervezet nem ígérte azt a tömérdek munkát, nem ígért a mindennapos harcban helytálláshoz erőt és többször, élete különböző szakaszain, még csak azt a holnapot sem, amely munkája folytatását jelentette. Preisich Kornél ezt a nehéz, maga ellen vívott harcot győzelmesen folytatta egy hosszú életen át. Mennyi önmegtartóztatás, bölcs mérséklet, és nem utolsó sorban rendszeresség kellett ehhez a harchoz ! Fel sem tudjuk mérni. Harcolnia kellett, hogy orvosi munkáját folytathassa. Előbb munkája körülményeiért, ami egyben a rábízott gyermekek gyógyulásáért vívott harc volt. A magyar közegészségügy múltjának egyik hatalmas dokumentuma az a felterjesztés, amelyet a László-kórház súlyos hiányosságairól s azok korszerű megoldásáról a Főváros gazdáihoz intézett. Siket fülekre talált , majd amikor a Tanácsköztársaság ennek az újjászületésre megérett kórháznak élére állította s megtehette — meg is tette — az első lépéseket a kórház újraszervezésére. Ettől kezdve életének az a 25 esztendeje következett, amely az általános elnyomáson, stagnáláson belül, az ő esetében a személyes üldöztetést jelentette. Ötven esztendős volt, amikor az ellenforradalom állásától és a tudományos képesítésével járó tanítási jogától megfosztotta. A legtöbb ember 50 éves korától az addig felépített munkakört és tevékenységet már nem igen bővíti; az érett kor esztendeit már a termés betakarítás szokta kitölteni. Preisich Kornél esetében ez a kor 25 éves harcot jelentett egy talpalatnyi földért, amelyen megállhat, amelyen gyógyíthat és dolgozhat. Ebben a harcban sem mutatkozott gyengének. Ha nehezen, ha akadályok sorozatával küzdve, elfogadva a nyújtott munkafeltételeknek a legszerényebb embert is lehangoló korlátozásait is, de megállt a lábán. Volt egy-két lelkes munkatársa, de még gyermekorvostársai közül sem akart kedves szóval, hibák elnézésével szövetségeseket keresni. Maga vívta a harcot. És talán egyetlen vonatkozásban sem volt inkább magára hagyatott, mint tudományos munkájában. Tudományos munkájának gerince a tuberkulózis és nagy kortársa Clemens Pirquet - korszakot nyitó megismerésének, az allergiának pólusai közt feszült. Nem járta a konvenció útját, nem „keresett“ témát, nem elégedett meg látszatra, vagy még arra sem új eredmények papírra vetésével. Haláláig egyre mélyebben hatolt a tuberkulin-allergia és ezen át a tuberkulózis pathológiájának és gyógyításának hatalmas komplexumába. Tudományos kutatásai szintén az egyedül vívott, rendíthetetlen harc kifejezői: ma még meg sem tudjuk mondani, hogy Preisich Kornél útja nem vezet-e el az immunitás és általában a szervezet elhárító reakcióinak olyan értelmezéséhez, amelyet ő világosan látott, mi legfeljebb körvonalaiban sejtünk. Csodálatos, hogy abban a tíz esztendőben, amelyet felszabadulásunk óta körünkben töltött, amelyben a népi demokrácia, túl a rehabilitáción, a magas elismerések sorában részesítette, de amely 10 év egyben a tuberkulózis gyógyításában szinte nem is remélt eredményeket szült, egy pillanatig sem érezte úgy, hogy a tisztelés és elismerés bőven nyújtott babérjain megpihenve, szemlélődve gyönyörködjék olyan eredményekben, amelyeket tán mindannyian csupán ködös távolban reméltünk. Nem. Preisich Kornél tovább vívta a maga harcát a tuberkulin-