Gyermekgyógyászat, 1987 (38. évfolyam, 1-4. szám)

1987 / 2. szám - Cserháti Endre: Véghelyi Péter dr. (1908-1986)

Gyermekgyógyászat 38, 254—255. 1987. Véghelyi Péter dr. (1908-1986) 1986. december 22-én elhunyt Véghelyi Péter. Halálával a magyar gyermek­­gyógyászat egyik jól ismert, nemzetközi hírű képviselőjét vesztette el. 1908. augusztus 18-án született Budapesten, itt is járt egyetemre. Orvostan­hallgatóként több elméleti intézetben dolgozott, majd 1933 óta a budapesti Egyetemi Gyermekklinikán (ma SOTE I. sz. Gyermekklinika) dolgozott, és haláláig ennek az intézetnek volt tagja. Tudományos munkásságának kezdeti szakaszában a parazitákkal való fertőződés kérdése foglalkoztatta. Felismerte a giardiasis és malabsorptio összefüggését. Az általa kidolgozott magyarázat nemzetközi elismerést nyert. Nelson tankönyve több kiadásban nevével említette ezt az ismeretet. 1946-ban egyetemi magántanár lett, habilitációs munkájának címe: „Paraziták elő­idézte gyermekbetegségek kór- és gyógytana”. Ezen munkássága alapján kapott kandidátusi fokozatot is. Budapest 1944-es ostroma, alatt és után tapasztalt éhezési betegség klinikai és kísérletes tanulmányozása során tisztázta, hogy ennek oka nem a szénhidrát túlsúly, mint ahogy azt addig általánosan hitték, hanem kvalitatív fehérje­hiány, ennek következtében pancreas enzim elválasztási zavar és más lézió lépett fel. Az általa felismert összefüggéseket a trópusokon talált kwashior-kor pathomechanizmusának tisztázásában is felhasználták. 1953-tól a perifériás keringési elégtelenség kezelésével foglalkozott. A Fran­ciaországban kifejlesztett hibernációs eljárást Magyarországon bevezette és így lényegileg a sh­ock általánosan alkalmazott pressor kezelésével szemben egy depressor kezelési eljárást alkalmazott. Munkássága nyomán az eljárást a fel­nőtt gyógyászatban is széleskörűen alkalmazták. Végül is ez a kezelési eljárás nem váltotta be valamennyi hozzáfűzött reményt, azonban sok eleme a műtéti előkészítésben és postoperatív szak ellátásában tovább él. A hibernáció eljárás alkalmazása során kialakított az I. sz. Gyermekklinikán olyan őrző részleget, amelyik a 10 évvel később világszerte megjelenő intenzív osztályok elődje volt. A hibernációval kapcsolatos tudományos munkájáért 1958-ban az orvos­­tudományok doktora címet kapta meg. Mindig tevékeny, új utakat kereső szelleme nyugdíjas korában sem pihent meg, élete utolsó éveiben a fetális alkohol-szindróma pathomechanizmusával foglalkozott. Sokoldalú szakmai érdeklődését jelzi, hogy orvosi szótár szerkesztésében vett részt, továbbá az újszülöttekről Kerpel-Fróniusszal együtt szerkesztett háromkötetes munkát. Ennek magyar kiadása halála előtt néhány nappal jelent meg, még kezébe tudta venni azt. Tudományos munkáinak jegyzéke több mint 200 közleményt tartalmaz, számos (mintegy 30) könyvfejezetet írt, és 14 könyvnek szerzője, szerkesztője, összeállítója volt. Kiváló előadónak számított, sok hazai és külföldi kong­resszuson referensnek, korreferensnek kérték fel. „Mániákus” lapszerkesztő volt. A háború után közvetlenül részt vett a Paediatria Danubiana c. nemzetközi folyóirat szerkesztésében, amely lap szak­mai jelentőségén túl, a háborúból alig kikerült Európában a nemzetközi gyermekgyógyászati összefogás szimbóluma volt. Megindulásától kezdve szer­kesztője volt az Acta Paediatrica Hungaricának. Rosta Jánossal együtt meg­alapította a Magyar Pediatert és ennek főszerkesztője volt haláláig.

Next