Gyermekgyógyászat, 2000 (51. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 4. szám - Viola Sándor - Péter Ferenc - Szécsényi-Nagy István - György István: Csontanyagcsere, csontsűrűség és radiomorfometriai súlyosság Scheuermann-kórban
Gyermekgyógyászat 2000. 51. évf. 4. szám kell tekinteni egységként. Előzőekben közöltük azt az észlelésünket, hogy SK-ban anteflexiós váll- (19%), flexiós csípő(75%) és ischiocrurális izomkontraktúra kíséri a megbetegedést.(13'15) A feszülő izmok az elülső elemekre a nyomást fokozzák. A mai, elsősorban Frost által képviselt osteológiai felfogás szerint'6' önmagában sem a fokozott terhelés, sem az izomkontraktúrák nem okozhatnak deformitást, hiszen a csont szerkezete adaptálódok a fokozott terheléshez. Az így kialakult fokozott kyphosis a csont-izom egyensúly helyreállásakor vagy helyreállításakor rendeződik. A csigolyatestnek és/ vagy az intervertebralis discusoknak kell olyan változáson átmenni, mely az egyensúlyt tartósan csak hyphoticus helyzetben engedi létrejönni. Ezen közlés célja egy olyan állásfoglalás, hogy SK-ban van-e szignifikáns osteopenia, illetve calcipeniás osteopathia syndroma, továbbá, hogy az emelkedett ASP ezzel vagy a testnövekedéssel függ össze? Anyag és módszer Százhatvanhét SK (101 fiú és 66 leány) és 132 illesztett controll (49 fiú és 83 leány) esetén vizsgáltuk a csontkort, a hosszpercentist, a Risser-stádiumot, a pubertás stádiumot (Tanner szerint), a szérum alkalikus phosphatase értéket (ALP) fotometriás módszerrel,'151 a nem domináns oldali rádius distalis harmadának corticalis és trabecularis csontsűrűségét (abszolút érték és Z score-ok) perifériás computer tomographiával (pQCT). A vizsgálat időpontjában DXA nem állt rendelkezésünkre, így párhuzamos méréseket nem végeztünk. 42 emelkedett ALP-szintet mutató esetben meghatároztuk a szérum osteocalcin (ОС) szintjét is RIA-val (Osca-test, Henning) (21 fiú és leány) illesztett kontrollcsopottal együttesen. Az SK meglétét Soerenson,'1' illetve Bradford'1' szerint, súlyosságukat Fisk,8" szerint állapítottuk meg. Radiomorphometriai vizsgálatokat Scoles'"" és Lauf8) szerint végeztünk. Ezek az intervertebralis rés beszűkülésének mértékére (IVSZ%), a csigolyatest anteroposterior megnyúlására (ADI%), illetőleg a csigolyatest hoszlényeges nemi különbség adódott. Fiúk esetében az ALP-értékek Tanner (T) 1-5 stádiumokban végig emelkedettek. A kontrollértékekhez képest szignifikáns differencia Tanner 3-5 stádiumokban adódott (p. 0,05). Leányok esetében az értékek Tl-4 között magasak, míg T5 stádiumban átlagosak. Szignifikáns különbség T2-T4 stádiumokban adódott (p.005). rí ЧО ГЧ so Vi t ~ 'O □ fiú □ lány Tanner-stádiumok (esetszám fiú/leány, csontkor) 1. ábra ASP-értékek SK-ban fiúk és leányok esetén