Gyógyászat, 1867 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1867-04-20 / 16. szám
e£X 298 кз« lépésnyi távolságból, hanem az észszerű orvostan nyújtotta minden eszköz és módokkal vizsgáljuk: a kórokok lényege földerítésében máris nem csekély haladás történt; az e pályán való működés idővel a kóros agyedényeknek a lelki betegségekhezi viszonya kitudását illetőleg jelentékeny eredményt ígér. Hogy az agyi üzérfalak elváltozásának az agy működésére és így a lelki tehetségek teremtésére határozott befolyással kell bírnia, eltekintve az ezek repedése föltételezte gutaütéses agyroncsolásoktól, azt a tudomány alapján előzetesen is joggal föltehetjük, mert például az föl nem vehető, hogy a kásásan, vagy ütértagosan elfajult agyüterek rendesen táplálnák az agyat, hogy a véráramot a kivánt mennyiség, minőség és erővel vinnék az agyba, és miután az agyüterek mekkorasága, szilárdsága és alakja e kóroknál elváltozott, lehetetlen, hogy az agyübeni nyomás általuk meg ne változnék, már pedig az ép lelki tehetségek producálásához ezek normális volta okvetlenül szükséges. A bonckés azonban ezen előzetes okoskodástól fölment bennünket, mert kimutatja azt, hogy elmebetegek agyüterei gyakran el vannak fajulva, és felderíti az okozati viszonyt, amidőn agyütéri bántalom elmezavart von maga után. A nagyobb agyüterek falainak elváltozása, kivált mint kásás elfajulás és ütérdag támaszthat elmezavarokat. Az agyüterek kásás elfajulásáról elmebetegeknél (mi jelen értekezésünknek tárgyát képezi) szóló statistica idáig kevés haszonnal jár, mindazért, mivel az összeállításokból teljesen ellenkező adatok sültek ki, mind pedig azért, mert csak újabb időben szentelünk több és élénkebb figyelmet e tárgynak. A bécsi országos tébolydának 1858-iki értesítője 882 boncolt elmebeteg hullája közt csak 39 kásás agyütér elfajulást mutat. Günz ellenben 550 boncolás közt 60-nál találta az agyüterek atheromáját. Az előbbi tehát csak 4,7%, az utóbbi pedig 10,9% viszonyt adna. Egyéb szerzők még sokkal különbözőbb eredményre jutottak, így Esquirol 54 buta közt 8-nál, Fischer 145 buta közt csak egyszer, Marshall pedig 22 elmebeteg közt 12-nél talált agyatéri atheromát. Értéke ezen adatoknak csak a kór följegyzésével jutna érvényre, minthogy valószínű — miután az agg kornak az atheroma gyakori tünete, mint ezt Durand-Fardel összeállítása határozottan bebizonyítja, ki 75% agyütéri kásás elfajulást talált aggok hullájában — hogy az elmebetegeknél észlelt agyütéri atheroma egy része az agg kornak mint ennek saját kórfolyamata volna fölrovandó. Ganz e helyes kívánalomnak eleget teendő, eseteinek korát is följegyezte és szerinte csak 20% esik az 50 éve-