Gyógyászat, 1867 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1867-06-01 / 22. szám
A legelső előzményi tünetekre, melyek vagy magukban, vagy más alig elszámlálhatók kiséretében valának észlelhetők, s melyek hosszabb vagy rövidebb ideig tartottak, következtek haskorgás, böfögések, undor s falánksági gyomorteltség érzete. Ezen tüneteknek majd többjét, majd kevesbbjét csaknem minden a kór által meglepett egyénben lehetett észlelni. Azon sok száz közül, kiket az ádáz hányszékelés megragadott, alig találok tizenkét oly kóresetet följegyezve, melyekben majdnem minden előzményi tünet nélkül az iszonyú betegség a szegény szenvedőket első rohamával, 3—5 óra lefolyása alatt a halál enyészetének szolgáltatta át; s ilyenkor előbb, mintsem gondolni lehetett volna, történt meg magának a kórnak kitörése a következő, jelentékenységük és állandóságuk szerint elsorolandó tüneményekkel. Kétségen kívül s minden tekintetben első helyen áll valamennyi között a betegnek iszonyt gerjesztő arckifejezése, mely az elhomályosodó, majdnem opalizáló szemeknek gödreikbe való visszahúzódása, a szemgödröket övező szennyes-szederjes gyűrűzet, valamint a most összeesett arc régi vonásainak elenyésztéből származik. Ezen rettentő kórtünet a valódi keleti hányszékelés egy esetében sem maradt el, s a kétes esetekben, hol tudniillik a hányás és hasfolyás hiányzottak (ami pedig gyakran megtörtént) , nemcsak a tapasztalt orvosok, hanem a cholera-betegek körül forgolódó tapasztalatlan nemorvosok előtt is minden kétséget szétoszlatott. Sőt három esetben, hol ezen kórnak semmi előzményi, vagy más tünetei jelen nem voltak, a látszólag egészséges emberekben magából a sajátságos arckifejezésből lehetett a hányszékelést sejdíteni, mely néhány óra letelte után csakugyan nyílt kórban tört ki. A következő tünetek, ámbár mint jellegzők szoktak felsoroltatni, kevésbbé állandóknak mutatkoztak: a felületes ütereknek leggyakrabban semmi vagy kicsiny, gyönge lüktetése ; a végtagok hidegsége, azoknak szederjes, sőt néha feketés színezete, könnyű hányás és hasmenések, melyek savósak, nyálkások vagy húsmorzsalékhoz hasonlók, szagtalanok, igen ritkán epések, öröködéssel járók, a végtagoknak, különösen az alsóknak (merev és rángó) görcsei, néha állkapcsi görcs, ritkán derme (trismus, tetanus); kiolthatlan szomj, hideg italok utáni legyőzhetlen vágy; láttam betegeket, kik a hideg ital megtagadása miatt dühöngeni kezdtek; hallottam néhány üdülőnek azon nyilatkozatát, hogy ha még egyszer meglepné őket a hányszékelés, inkább szeretnének meghalni, mint a hideg italt nélkülözni; szívszorulás és gyors légzés, égető fájdalmak a hasban, vizelethiány, a mélyből jövő rekedt hang, száraz, ritkán nedves, a végtagokon redős bőr, csuklás, tévengések, a visszérből kibocsátott sűrű fekete vér. A felboncolt hullákban azt találtam, hogy az agy edényei duzzadtak, szederjesek; a mell- és hasüreg nagy ürerei majdnem visszeres vérrel telvek; a belek igen vékonyak, szederjesek; a húgyhólyag összelappadt. A kór kitörése és terjedése. Azt állítják, hogy a sajátszerű ragály, a hányszékelés egyedüli hazájából t. i. Kelet-Indiából többnyire ismert utakon végre hozzánk is elhozatva, különböző irányokban terjedt szét. Hogy a kór ezen megyébe is oly módon jutott el, azon helyeken, hol a baj legelőször tört ki, bebizonyítani nem lehetett, s az először meglepetteknek részéről gyanús egyénekkel történt közlekedés felderítéses kimutatására fordított minden igyekezet sikertelen maradt. Legelőször tört ki a kór Paks mezővárosban, a piszkos és járványai