Gyógyászat, 1868 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1868-05-23 / 21. szám
«Ь 402 кз°~ » meggyőződés vezetett minket annak gyakori szóbahozatalára lapunkban, s indítványozására a m. orvosok és természetvizsgálók XII. nagygyűlésén, hogy támaszszuk föl mi magunk — vagy támaszsza föl hazafias kormányunk az Orvosi Kart a kir. m. tudományegyetem kebetében s vállvetve, egyesített erővel törekedjünk tudományegyetemünk szerkezetének tökélyesítéséhez, céljának megközelítéséhez. Eötvös K. közoktatási miniszer ő amaga meghallgatta a m. orvosok és természetvizsgálók kérését, kitűzte a haladás — a tudományegyetemi reform zászlaját, összehívvn az orvosi kar tanár- és tudortagjait indokolt javaslattevésre az orvosi kar további viszonya és szerepe felől a k. m. tudományegyetem körében. Közöljük ezen orvoskari gyűlést egész terjedelmében, hogy ki ki lássa, mely védokok harcolnak az orvosi kar életbeléptetése mellett, amelyek hozatnak föl ellene, s hogy alkalma legyen minden az egyetem javáért buzgó ügyfélnek ezen életbevágó kérdéshez hozzászólani. „Győzzön a jobb.“ Az oktatásügyi magy, ministerium által egybehívott orvoskari tanácskozmány. E gyűlésen Tanácss Gedeon államtitkár ő maga elnöklete alatt jelen voltak az orvosi kar tanártestületéből: Arányi L. , Balassa J., Balogh K„ Diescher J., Jendrassik J., Lenhossék J., Linzbauer F„ Lippа у G, Rupp N. J., Stоскinger T., Wagner J., Wachtel D., idősb Z lám ál V. rendes tanárok, Bókás J. és Nedelko D. rendkívüli tanárok, Batizfalvi L. és Kovács J. magántanárok. Az orvosi kar tudortestülete részéről jelen voltak : Bene F., Csurgovics L., Flór F., Frommhold K., Grosz X. F., Halász G., Kajdacsy J., Kovács (előbb Schmidt) János, Kovács S. E., Krick R., Laner A., Nendtvich K., Plosz L, Pólya J., Rózsay J., Tо r m а у К. és Walla F. tudorok. T a n á г к у Gedeon elnök: Tisztelt értekezlet! Közoktatásügyi miniszer ur ő excelljának megbízásából nekem jutott a szerencse, Magyarország orvosi értelmiségének egy kitűnő részét az itt megjelent tagok személyében üdvözölni; a legszívesebben üdvözlöm önöket e excellja nevében is. A közölt rendeletből méltóztattak érteni, mi intenziója van a közoktatás minister úrnak ezen értekezlet összehívásával. Célja ez értekezlet tanácskozmányának, ha lehet — s mint remélem lehet is — a királyi magyar egyetem orvoskari tagjainak állását jövendőre meghatározni. Méltóztatnak tudni, hogy ezen orvosi kar a múlt időben nem bírt azon szervezettel, mint bír jelenleg. Legalább tény az, s ő excellja a minister úr is úgy vélekedett, hogy a voltat, úgy mint volt viszszaállítani, vagy pedig a jelent úgy mint a jelenleg van, önhatalmilag constatálni egyiránt nem volna célszerű, egyiránt nem volna alkotmányos. Azért óhajtandó, hogy a t. orvosi karnak volt külső tagjai a t. tanári karral együtt értekezzenek azon kérdés körül, váljon az orvosi szaknevelés átalában, mint külön tudomány, egyetemünk érdekében jövendőre nézve célszerű s kívánatos-e, hogy