Gyógyászat, 1871 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1871-06-03 / 23. szám
Vagy a gyermekágy további lefolyásában lép föl, oly nagy különbséget mutatnak, miszerint e vérzések felosztása szülés utáni egy gyermekágyi utóvérzésekre igen célszerű. A vérzés eredhet a méh, hüvely és a külivarszerv köréből, miért is megkülönböztethetjük a külső és belső vérzést. Hogy e sorokban csak a gyakoriságuk által legfontosabb esetekre szorítkozzunk, azon méhvérzéseket veendjük tárgyalás alá, melyek a méh lepényi helyéről erednek, anélkül, hogy egy időben a méh helyzet, vagy szövetváltozása (újdonképlete) jelen volna. Mielőtt a gyermekágyi vérzések két csoportját ecsetelnék, átalában ki kell emelnünk, miszerint a vérzések kezelésénél három feladatnak kell megfelelnünk, amennyiben a vérzés csilapításán kívül szükséges a vérzés ismétlődését s a heveny vérszegénység netalán föllépett veszélyes következményeit elhárítani. Lássuk első vonalban a szülés utáni vérzéseket, melyek a szülés után közvetlenül vagy a szülést követő első 24—48 óra alatt a véres gyermekágyi folyások idejében lépnek föl s a méhlepény helyének heveny sebjétől, az úgynevezett anyai méhlepény szétszakadt vérüregeinek tátongó nyílásaiból erednek. A vérzés csilapítását csak akkor eszközölhetjük, ha a vérzés okával tisztában vagyunk, mely a különben önkényt beálló vérzéscsilapulás rendes föltételeinek zavarában rejlik. És mik ezen föltételek ? Szabatosabb vizsgálatnál kitűnik, miszerint e feltételek részint az érdeklett szervben részint ezen kívül oly viszonyok által képviseltetik, melyek a méhfalazat kiterjedése és teltségi állapotára, valamint a vérmozgásra befolyással vannak. Ha a méh magatartását rendes szülés után észleljük, az öntkénytes vércsilapulási erőművezetnél minden nehézség nélkül két folyamatot lehet megkülönböztetni, melyek egyike a méhizomzat működése, míg a másik a méhlepényhely szétszakadt edényeiben beállott tömeszképződés által létesíttetik. A méhizomzat vérzéscsilapító hatása túlsúlyban van s részint rythmicus összehúzódásokon, részint folytonos zsongon alapszik. Az összehúzódás, ha egyenletesen, és erélyesen történik, már egymagában vérzéscsilapító tevékenységet hoz működésbe, mely elég hatályos arra, hogy tartama alatt a lepényhely vérzését teljesen megszüntesse. A méhlepényt vérző felület az összehúzódás alatt, a tátongó edények egyidejű megszűkülése közben, tetemesen megkisebbedik. Az anyai méhlepény és a méh egyéb állományában lefutó véredények a környező izompamatok megrövidülése és feszülése folytán sokszorosan összenyomatnak, becsípetnek, mig a méhedényeknek a méhtest oldalán (a hashártya alatt) levő hatalmasabb törzsei a szerv egészleges megrövidülése miatt a terhesség alatt szerzett egyenes lefolyási irányát elvesztik s ismét tekervényes lefutást nyernek. Ha az összehúzódást elernyedés nem követné, akkor az a lepényhely szülés utáni vérzésének megakadályozására teljesen elegendő volna. Az összehúzódás tartama azonban aránylag igen rövid. Valószínű, miszerint a méhizomzat az előrement szülési művelet által izgékonyságából némileg veszített. Annyi bizonyos, hogy azon ingerek, melyek a magzatkihajtás folyamában a legszaporább és legerőteljesebb összehúzódásokat váltották ki, már az utószülés tartama alatt, méginkább a szüles kihajtása után kevesbbé belterjesek, miért is szülés után az önkénytes össszehúzódások szaporasága tetemesen csökken.