Gyógyászat, 1873 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1873-09-20 / 38. szám
603 КЗо-©£X május havában járványos iranyszékelés tört ki, s azt a hazatérő búcsújárók Egyptomba, innen a kereskedők a Közép-tengeren át Európába, jelesen Olaszországba az Anconai kikötőbe, s a török tartományokba, Konstantinápolyba hurcolták be; a ragály kétfelül u. m. egyrészt a Német birodalom felül, délnyugatról, másrészt délkeletről az aldunai tartományok felől közelgetvén magyar hazánk felé, a volt m. kir. helytartó-tanács az ország összes hatóságaihoz október 20-án e járványos cholera ügyében utasítást bocsátott ki, melyben a hatóságok figyelmét, e járvány természetére, s az ellene követendő és óvó eljárásra, s a teendő orvos rendőri intézkedésekre hívta föl. A félelmes járvány csakugyan megjelent hazánk határain az 1866. év július 27-én a porosz hadsereg, mely épp ez időtájban diadalmakat aratott az osztrák haderőn, s feltartózhatlanul nyomult be az országba, Pozsonymegye területére behurcolta, a járvány e benyomult hadsereget nyomban követte, s átplántálva lett a cholera Pozsonymegye Szent-János, Székelyfalva, Malaczka, Bur-Szent- György községeire, innen a szomszéd helyekre Nyitra, Trencsén, Komárom, Esztergom, Pest, Fehér stb. megyékre s bejárta csaknem az egész országot gyilkolva, 49 megyében, 38 kir. városban, összesen meglepett 153,431 egyént, kik közül elsöpört 70,555 lelket. 1867-ben március végén teljesen megszűnt az egész országban a járvány, végső nyomai Egerben és Pohorellán voltak. A cholera csapásain kívül sújtotta hazánkat az 1866—1868-ig ismét kitört, és pusztított marhavész, mily tömérdek kárt okozott az országnak, kiderül onnan, hogy 1828-tól kezdve ez végéig csaknem szakadatlanul dühöngvén, (igen rövid szünetek mellett) honunkban, hivatalos adatokon alapuló kiszámítások szerint 130 milió forintra rugó kárt okozott. — (Zlamál Vilmos tr. akadémiai székfoglalója szerint). 1867- ben Budapesten hagymáz és himlőjárvány pusztított, magában a pestvárosi közkórházban ez év lefolyta alatt 1510 hagymázas beteg volt, kik közül 345 megis halt. Ugyanez év nyarán Tata és környékén, a kéhrángás (szamárhurut) nagy mérvben uralkodott járvány volt, miről Hamari Dániel Jr. a budapesti orvosi egylet gyűlésén értekezett. 1868- ik év nyarán az ország nagy részében a váltóláz nagyban uralkodott. 1869- ik év jan.—március hónapjaiban hólyagos himlő-járvány dúlt a Jászságban, nagyok és kicsinyek között egyaránt. 187°/1-ben Szepes megyében vészhimlő-járvány lépett föl, mely az 1871 év őszén Budapesten jelenkezett, kivált 1872-ik év első felében oly nagy mérvben, hogy a hatóság figyelmét magára voná, s óvintézkedések tételére kényszerité. Az 1870-ik év végén a Dunafejedelemségekből Erdély keleti részébe, a Székelyek közé, roncsoló toroklob — dyphteritis — járvány harapódzott be, elsőben Csikszék területére, Gyergyó-Ditró, Kászon-Jakabfalva, Kászon- Impér, Csik-Vándorfalva, Csatószeg, Kászon-Újfalu, Gyimes-Felsőlok, Zsögödi, Kászon-Altiz stb. községekben tűnt föl, később Háromszék községeiben is, és igen nagy pusztítást tett még 1871-ben is. E roncsoló toroklob-járványt leírta Rákosi Béla tr. az 1871-ik „Gyógyászat“ 19. és követő számaiban. 1871-ik év nyári hónapjaiban júliustól kezdve októberig váltoláz-járvány lépett föl az ország legnagyobb részében, s kivált az alföldön dühöngött a Tisza vidékén, úgy az úri osztály mint a nép között; e láz-járvány szabályosságára nézve leginkább harmadnapos volt, jellegére nézve epés, a chininnel elnyomott lázakat nagy kimerülés, hetekig tartó étvágyhiány.