Gyógyászat, 1873 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1873-10-18 / 42. szám

-e£X 658 КЭ*­ Elsőbben a görög orvosok, és itt is legelőször ismét Hip­­pokrates bocsátkozik mélyebben a tüdővész kórszármazási módozataiba, és pedig az orvostan nagymesterénél már azon­nal egy olyan kimerítő és hű képét találjuk azon bántalmaknak, melyek tüdővészhez vezetnek, hogy azt még jelenben is sok te­kintetben példányszerűnek kell tekintenünk. Hippokrates megkülönbözteti azon tüdőbajoknál, melyek genyedésbe mennek, a körülírtakat, mint coofia-t (latinban tu­­berculiun-mal fordítva), és a szétterjedteket, mint rodioio-t. Az elsők alatt főleg a tüdő-tályogokat érti; úgyszintén körülírt be­felé perforáló genygyülemeket is a mellűrben (empyema), míg a kifelé nyíló empyemát mint lov rpitvev cpopia-t jelzi. A tüdővész Hippokrates szerint igen különböző módon léphet föl, részint inkább hevenyen azon tüdő-láb után, mely a vár-napok egyikén nem oldódik fel, edény-repedés következtében tüdővérzés és borda-mellhártyalob után, ha ezek genyedésbe mennek és befelé törnek át, részint inkább idülten geny és nyák felhalmozódása által (melyek az akkori nézetek szerint az agyból a garaton át a tüdőbe ömlenek), vagy a tüdő edényeinek kitágulása által, mikor aztán kisebb vérzések következnek, vagy végre mellhártyalob után, midőn az nem szivatik fel, hol lassan kintláz közben tüdő­­genyedés áll be. Mint látjuk, Hippokrates a heveny tüdőlobbal fejlő­dő tüdővésznek, az idült geny gyülemképpen kezdődött, a he­veny tüdővérzésnek egy inkább idültet, a perforáló empyema utáni heveny lefolyásnak pedig a fel nem szívódó borda-mell­­hártyalobnák­ idültet helyezi szemben, és ezen ellentétnek még nagyobb súlyt ad a kórjóslat által, mit ő az első sorozatban, korai és megfelelő kezelést téve föl, kedvezőnek állít, mialatt a második sornál a legtöbb esetben halált jósol. Különösen kedve­zőtlennek látszik neki a hasmenés föllépte tüdővészben szenve­dőknél : alvo fluente debilis evadit et plerumque perit. Mialatt Hippokratesnél a tüdővészt sok helyütt és a leg­behatóbban megemlítve találjuk . Celsus csak néhány megjegy­zéssel fut ezen keresztül. Ő a tabesnek három faját különbözteti meg : az atrophiat, mely hiányos táp­felvétel következtében támad, a cahexiat, hol kóros testalkotás folytán minden táp­szer elromlik, és végre mint a legrosszabbat a phthisis-t, me­lyet ő a fejből származtat, a­honnan az a tüdőkre átharapódzva, láz, köhögés, genyes és véres köpet közben, annak elfekélyedé­­sét okozza. Celsus ugyanazért figyelmeztet, hogy ezen kór kez­detén gyógykezel­tessék, miután később kevés kilátás van a si-

Next