Gyógyászat, 1882 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1882-01-14 / 3. szám

Más búvárok a hugy alkatrészeiben keresik azon káros hatányt, mely a húgyvérűség tüneteit képes előidézni. Schottin az extractív anyagokat gya­­núsítja a veszélyes hatással, főleg azért, mert csökkent a vér élenyülési ké­pessége , de bevallja azt is, hogy sok hugyang fordul elő a vérben. Oppler még tovább halad ez után, s a felhalmozott extractív anyagok közt különö­sen a kreatininra veti szemét. Volt, Roméi acre nem elégszik meg azzal, hogy egy anyag visszatartása a vérben, vagy annak felhalmozódása okozná a húgyvérűséget, ők nem tudván egyet különösen kiválasztani, azt mondják, azért támad húgyvérűség, mert a hugy minden alkatrészei visszatartatnak. Velük egy húron pendül Bartels is, bár elhitetni szeretné velünk, hogy ő újat, s toto coelo mást állít, midőn kijelenti, hogy uraemia oka többféle, egyszer ez, egyszer az. Utolsó csoportba hagytuk azokat, kik a vérben maradt hugyangból, s főleg az ammóniák jelenlétéből, felhalmozódásától magyarázzák meg a húgy­­vérűségnek felléptét. Ezek Frerichs és Petroff. Valamennyit cáfolni látszik Astaschewsky (Kasán) ki tavaly közlött kísérletei szerint azt bizonyítja : 1) hogy a húgyvezetékek lekötése után a vérbe fecskendett hugyany nagy mennyisége (a vér mennyiségének 8­8%) sem okoz húgyvérűséget. 2) hogy a kreatininnek is igen kis szerepe van a húgyvérűség elő­idézésében, s 3) a húgy szervetlen alkatrészei a vérbe fecskendve idézik elő leggyor­sabban az uraemiát s a halált. Szerinte tehát a vesebajban szenvedőknél az uraemia nem volna egyéb, mint a szervezet önmérgezése kali sókkal. Igen szép theória, csak egyet felejtett ki a szerző és ez, úgy hiszem, sokat nyom a latban, miszerint midőn kali sókat fecskendett a vérbe, még pedig igen nagy­ mennyiségben, akkor először is mérget vitt be, mely képes uraemia tünetei közt kioltani az életet, a nélkül, hogy igazi uraemia volna jelen; másodszor sok alkaliát vivén a vérbe, fokozta ott az élenyülést, mert tudva levő, hogy bizonyos elemeknek élenynyel való összeköttetését az alka­­liak nagyban előmozdítják s siettetik, s igy a mit kizárt, a hugyang ott épen a kalisók behatása alatt nagy mértékben képződhetett. E szerint kereken kimondhatom, hogy A. nem tisztázta helyzetünket az uraemiával szemben. Pedig a gyakorló orvosla s eljárására nézve ez a legfontosabb. Nézetem szerint semmi kétségünk sem lehet a felett, mit higgjünk. Valamennyi szerző, ki a hugyvérűséget tárgyalja, kivétel nélkül be­vallja, hogy növekedett a vér lmgyanytartalma a hugyvérűség alatt, — csak­hogy az egyik nem hiszi, hogy ammóniává válva, uraemiát okozzon, míg a másik elhiszi. De még az is, ki mint A. állítja, hogy hugyany a vérben meg­szaporodva, hugyvérüséget nem okoz, bevallja, hogy a hugy in toto, 3 napi mennyiségében a kutya vérébe fecskendve, azt uraemia tünetei közt öli meg.

Next