Gyógypedagógia, 1979 (24. évfolyam, 1-6. szám)
1979 / 6. szám - Dale, D. M. C.: Siket és nagyothalló gyermekek egyéni oktatása az általános iskolákban
DALE, D. M. C. Siket és nagyothalló gyermekek egyéni oktatása az általános iskolákban* Bevezetés Többek között Franciaországban, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában egyre szélesebb körben ajánlják, hogy a fogyatékos gyermekeket, ahol csak lehetséges, az épek iskolai osztályaiban oktassák. Egy 1975 decemberében végzett felmérés szerint Nagy-Britanniában 10 500 hallókészülékkel ellátott gyermeket integráltak a hallók osztályaiba, s 1800 (8%) került a hallássérültek speciális osztályaiba az általános iskolán belül, 6700 (36%) hallássérült gyermek pedig a nagyothallók vagy a siketek bejáró vagy bentlakásos iskoláiba járt. Egyes fogyatékosok szüleiben és tanáraiban felvetődött az a kérdés, hogy számos vagy akár a legtöbb gyermek számára nem előnyösebb-e a speciális intézmények gyógypedagógiai tanári ellátottsága. Nem volt ritka az sem, hogy kudarcuk miatt a normál osztályokból a speciális iskolákba helyeztek vissza tanulókat. Az Oktatási Minisztérium egyik 1963-as jelentése jogosan bírálta azt a gyakorlatot, mely szerint a hallássérült gyermekeket speciális osztályokból és iskolákból az épek osztályaiba helyeznek anélkül, hogy megfelelő speciális oktatási segítséget biztosítanának számukra. A Gyógypedagógia című folyóirat legutóbbi számában olvashattunk Pusztai Aranka és Vitéz Melinda cikkében hallássérült gyermekek helyzetéről az általános iskolákban. A felsorolt esetek nem szólnak egyértelműen az integráció mellett, s ennek egyik fő oka feltehetőleg az, hogy gyógypedagógiai háttér nem létezett. Márpedig integrálni az enyhe hallássérülteket, illetve az ideálisan segítő családdal rendelkezőket leszámítva — csak akkor lenne szabad, ha a gyermekek rendszeres gyógypedagógiai megsegítését és az általános iskolai tanárokkal a folyamatos konzultációt biztosítottuk. E feltételek megteremtésének gondolatát fenntartva az integráció kérdését feltétlenül napirenden kellene tartanunk. Hazai példa már van: függetlenített, ún. „utazó tanárok” biztosítják a zökkenőmentes általános iskolai beilleszkedést számos budapesti gyengénlátó gyermeknek. Kézzelfogható az analógia, miszerint a nagyothalló gyermekek jelentékeny hányada esetében is hasonlóképpen elkerülhető lenne a külön iskolatípusban történő oktatás. Ennek következtében nevelőotthoni férőhelyek szabadulhatnának fel, illetve sok gyermeken segíthetnénk, akinek jelenlegi integrációja nem nevezhető megfelelőnek. Jól tudjuk Magyarországon e téren tradíciók nincsenek, a folyamatnak — először csak a reális mérlegelés szintjén — mégis el kellene indulnia. A szocialista országok közül elsősorban lengyel és jugoszláv példákra hivatkozhatnánk, s ugyancsak nagyszámú, változatos integrálási megoldásokkal találkozhatunk a nyugati országokban. A gondolatok megindításának érdekében cikksorozatot indítunk el, amely külföldi tapasztalatok leírásán keresztül közelebb hozza hozzánk a témát, megismertet bennünket a hallássérültek integrációja terén elért eredményekkel vagy megoldási módokkal. A szerk. ‘Educating deaf partially hearing children individually in ordinary schools. „The Lancet”, 1978.okt.