Gyógyszerészek Lapja, 1918 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1918-01-06 / 1. szám

2 Gyógyszertár átruházása. A „Megváltóhoz" címzett csömöri gyógyszertár személyes üzleti joga Kovács Lajosról Wimmer Jenő okf. gyógyszerészmes­terre ruháztatott át. (128.716/1917. B. M. sz.) A denaturált szesz forgalmának és árának meg­állapítása tárgyában a pénzügyminiszter rendeletet adott ki, amelynek értelmében a denaturált szeszből elsősor­ban a denaturált szeszt felhasználó ipari vállalatok, valamint közhatóságok, kórházak és egyéb közintézmé­nyek (tehát gyógyszertárak) hitelt érdemlően igazolt szükségletét kell aránylagosan kielégíteni. E szükséglet kielégítése után rendelkezésre álló mennyiséget az ela­dásra engedéllyel bíró feleknek, illetőleg a fogyasztók­nak szintén megfelelő arányban kell átengedni. Az ekként átengedett denaturált szeszt az ipari vállalatok csak kizárólag saját ipari céljaikra, a közha­tóságok, kórházak és egyéb közintézmények pedig csak a beszerzési célra fordíthatják és másnak át nem en­gedhetik. Az általános denaturáló szerrel denaturált szesz eladásánál az alábbi legmagasabb árak számíthatók fel: 1. a denaturáló telep vállalkozója által 100 hek­­toliterfokonkint a) denaturált szesznek nagyban való eladására jogosító engedéllyel biró fél (nagy­kereskedő) részére, hordókban való eladásnál 360 K, b) denaturált szesznek kicsinyben való eladására jogosító engedéllyel biró fél (kiskereskedő) részére, valamint denaturált szeszt felhasználó ipari vállalat és egyéb fogyasztó részére hordókban való eladásnál 370 K, palackokban üveggel együtt való eladásnál 410 K. 2. A nagykereskedő által 100 hektoliterfokonkint kiskereskedő, valamint denaturált szeszt felhasználó ipari vállalat és egyéb fogyasztó részére hordókban való eladásnál 380 K, palackban üveggel együtt való ela­dásnál 420 K. 3. A kiskereskedő által legalább 90 térfogatszá­zalék alkoholtartalommal bíró denaturált szesz eladó­­nál literenként kimérve 3 K 90 J, palackban üveggel együtt való eladásnál 4 K 24 f. Pályázat a Filó János alapítványra. A Buda­pesti Gyógyszerész Testület ezennel pályázatot hirdet a „Filó János budapesti gyógyszerész Il-ik alapítvá­nya“ 1917. évi kamatainak elnyerésére. Az alapító­oklevél értelmében ezen jótékonycélu alapítvány kamatai egy szegénysorsú okleveles gyógyszerész, vagy ennek özvegye, illetőleg árváinak segélyezésére szolgál. A folyó évre megállapított kamatok összege 75­0 korona, amely 1918. évi március hóban folyósíttatik. A pályázók közül csak azok kérvényei vehetők figyelembe, akik vagyontalanságukat hatósági bizonyítvánnyal, tíz évre terjedő budapesti működésüket pedig hiteles okirattal igazolják. Az ily módon felszerelt bélyegtelen kérvények bezárólag 1918. évi január hó 20-ig a Budapesti Gyógy­szerész Testület titkárságához (Vil­., Aggteleki­ u. 8.) küldendők be. Budapest, 1918. január hó 1-én. Elnöki megbízásból: Réthelyi József ügyvezető-titkár. Újévi üdvözlet megváltása címén a Nyugdíj­­intézetnek Maurer Arm­and 20.— Widder Gyula 10 K-t adományozott. A katonai gyógyszerészek új rangmegjelö­lése érdekelt kartársainkat mélyen elkeserítette. Egyik katonai szolgálatot teljesítő kollegánk az alábbi kere­setlen szavakban ad kifejezést érzelmeinek lapunk fe­lelős szerkesztőjéhez intézett levelében: „Örvendek, hogy velem egyetértőig bírálod meg a beküldött okmányt, de hogy az igazi sérelmeket tisz­tán láthasd, jó volna erre nézve egy szolgálatot telje­sítő kollegával érintkezésbe lépned. Próbálok neked rövid vázlatot adni az egészről. Én teljesítettem gyógyszerészi szolgálatot a há­ború alatt 6 hónapig, azután teljesítettem egy évig gaz­dasági tiszti teendőket, fél évig egészségügyi tiszti szolgálatot s most egy év óta 150.000 embert látok el m­ásodmagammal gyógyszerrel s minden kórházi fel­szereléssel; felállítottam egy év alatt legalább 10 kór­házat — 1000—1200 emberre kórházanként. Itt pa­rancsnok vagyok, az egész garnizon elismeri munkás­ságomat , s mindennek dacára még egy szerény vörös­­kereszt kitüntetést sem érdemeltem ki, nem is szólva az előléptetésről! Az olasz fronton a parancsnokom beadott kitüntetésre, nem érkezett meg a mai napig sem. Ugyanott beadott a kommandánsom soronkívüli előléptetésre — még most is jön! Itteni parancsnokom beadott a koronás arany érdem­keresztre és előlépte­tésre félévvel ezelőtt, de még most sem intézték el, dacára annak, hogy egy oberofficiál helyét töltöm be. Ilyenek az előléptetési és kitüntetési esélyeink. Szolgálati viszony! Keresem a jogos illetményeket (pld. dohány, koszt, szén világítás stb.) — nem kapom meg csak hosszas veszekedés után s ha a tisztelt szám­tiszt hadnagy úrral kisé erélyesebb hangot találok használni — reám szól, hogy ő tiszt — én pedig csak tisztviselő vagyok. Ha az utcán megyek — 40 éves fejjel — s egy 20 éves fiatal hadnagy úrnak elfelejtet­tem, vagy nem volt kedvem tisztelegni — reám szól, hogy üdvözöljem őt. Ily rózsás körülmények között éljük mi világunkat. Pesten történt, hogy egy orvos tanársegédet be­hívtak s minden előzetes szolgálat nélkül megkapta a hadnagyi rangot. 3—4 hete találkoztam vele, már féléve főorvos. S mi következik ebből ? Az, hogy az orvosi kar és orvosszövetség minden erejével küzd a kari tekintély minden iránybani növekedéséért s ezzel szem­ben a gyógyszerészi kar (feltétlen tisztelet a kivételek­nek ! Szerk.) csak a saját zsebe megtöltésével — a piszkos konkurrencia és reklámcsinálás terén meríti ki összes tudományát és ássa alá a kar tekintélyét. Ti elegen vagytok otthon, akik — Istennek hála — nem tartoztok a vérszivó hadhoz s ha ki tudtátok küzdeni e pióca haddal szemben azt a bizonyos váltott inspek­ciót: küzdjétek ki tőlük a cselekvést is kari tekintélyünk gyarapítására, vagy pedig csináljátok meg azt nélkü­lük s ne adjatok munkáikhoz egy félembert sem, ellenben rögtönözzetek egy világra szóló olyan munka­­beszüntetést, hogy bele­bóduljon az egész világ." Teljesen értjük ezt az elkeseredett hangot. Ebben a levélben foglaltak válaszul szolgálhatnak azokfiak, akik annak idején Szövetségünktől „konkrét panaszokat" kívántak, de eddig nem nyújtottak alkalmat annak elő­terjesztésére. Ajánlok azonnali szállításra kitűnő minőségű hegyes alaparafadugót parafinált állapotban 13, H, 15, 16, 18 és 21 mm. felső átmérőben, gyógyszerészi palackokba valót. " Érdeklődésre szívesen szolgálok mintázott árajánlattal Frank Andor nagykereskedő Budapest, V. ker., József-körut 21. sz. Telefon József 111. Távirati cím Frandor Bpest. GYÓGYSZERÉSZEK JJVPJA 1918. január 6.

Next