Gyógyszerészek Lapja, 1919 (14. évfolyam, 1-22. szám)

1919-10-10 / 15. szám

15. szám. Komoly munka előtt. Ott voltam a Gyógyszerész Szövetség 28-iki gyű­lésén, hallottam az újonnan megválasztott Schrantz Lénárd elnök programmbeszédét s amiket ő abban mondott, a tervek, miket a jövő feladatául tűzött ki, nagy megnyugvással töltött el engem s azt hi­szem, hogy az összes egybegyűlteket. Látszik, hogy él benne a vágy, megalapozni a gyógyszerészek jövő nagy épületét, lerakni azokat a már rég óhaj­tott köveket, melyek nélkül bizony eddig sem me­hettünk semmire, de ezután sem kezdhetünk bele semmiféle építkezésbe Szerintem ezeknek a célok­nak megvalósulása, a gyógyszerészeinek, mint élet­képes pályának megalapozása és fölépítése tudo­mányos és gazdasági alapon egyaránt, csakis a tökéletes szervezettséggel, pártatlan egybeolvadással lehetséges. Akik régebben ügyeinket vezették, téves utakon haladtak. A jó szándék megvolt ugyan bennük, nagy terveikkel minden tisztújításnál elő­állottak, próbálgattak is egyet-mást, de jó szándékuk ellaposodott, megtört, részben azért mert kérelmeiket és követeléseiket nem vették figyelembe az illetékes körök, részben­ mert ez csak mellékes cél volt; a fő az, hogy mindenki egyéni érdekei fellendítésén, jognyerésen, stb. fáradozott. Két szövetség versen­gett egymással, de sajnos ennek a versenynek nagyon ritkán voltak egész karunkra nézve üdvös eredményei. Még ilyeszt a rém, hogy ezután is így lesz: a megboldogult szakszervezet vezetői álmo­doznak már, hogy visszaállítják azt és táborunk ismét megoszlik, megint nem lesz egységesen szer­vezve a gyógyszerészet, ismét nem tudunk majd semmit produkálni Csodálatos az is, hogy a tulaj­donosi kar nem tesz semmit, hogy a mai általános tömörülésünket elősegítsék, hanem összetett kezek­kel várja, hogy ismét két harcos segédi tábor álljon egymással (természetesen velük is) szemben, a­helyett, hogy vállvetve a gyógyszerészeti kamara előmunkálataiban nekünk máris segédkezet nyúj­tana. Hogy mi egyek legyünk, ez a tulajdonosoknak is legfőbb érdeke. Természetes, a régi konzervatívok el sem tudnak képzelni egy olyan segédi szerve­zetet, amely képes volna velük jó viszonyban lenni. Pedig most kicsinyes anyagi érdekektől el kellene tekinteni, amikor arról van szó, hogy pályánkat ) tudományos és társadalmi szempontból meg akarjuk attól menteni, hogy lesülyedjen a kreszlerességig, mely után lefelé haladni már megindult. Nem kí­vánunk mi tőlük nagy dolgokat, csak annyit: jó arccal, barátságosan, belátással, amit esetleg csúnya harcok árán előbb-utóbb úgyis meg kell adni. Lát­tuk, hogy a munkásság harca a munkaadókkal, az elkeseredettség és az elnyomás a bolsevizmusra vezet; azt hiszem, annak szomorú tapasztalatai még élénken és fájóan élnek a lelkekben, okuljunk hát ezen és harc helyett nyújtsanak egymásnak meg­értő jobbot. Mert ezeknek a harcoknak bizony egy­aránt mindnyájan kárát fogják látni, az ellenséges viszony pedig még jobban kiélesedik. Halasztha­tatlanul első célnak tartom a gyógyszerészi kamara felállítását, mint összekötő kapcsot a tulajdonosi és segédi kar között, mely hivatva lesz az általam előbb vázolt és félően fenyegető viszályoknak el­kerülésére, mely megvéd mindenkit, karunkat fel­emeli tekintélyesebb, magasabb nívóra. És ebben a békés egyetértésben komolyan hozzáfoghatunk foly­ Gyógyszerészek Lapja tatai tudományos és gazdasági téren azt a nemes szép munkát, amivel néhány kiváló tudósunk a ma­gyar gyógyszerészetet már európai nívóra emelte és továbbfejlesztésére azt hiszem, elsősorban az összetartó, megértő kölcsönös együttműködés szük­séges. Mi pedig, — a segédi kar, — járjunk elől jó pél­dával, térjünk el a hagyományoktól és tömörüljünk céljaink eléréséért egy táborba. Ne nézzük most, hogy hívják azt a szövetséget, még azt sem, hogy kik vezetik, — ha mind együtt leszünk egy tábor­ban, akkor úgyis mi, — az összesség — határoz és annak akarata érvényesül. Tekintsünk el kicsinyes személyi kérdésektől, vagy hagyományokhoz való ragaszkodástól, egy cél legyen előttünk: vállvetve a mi érdekünkért, a gyógyszerészet jövőjéért! Thury Andor: H­ÍREK. A harmadik Szövetség. Az egyén létének feltétele a társadalmi közös­ség, boldogulása ennek mikénti szervezettségében rejlik. A társadalom néprétegei osztályokra tago­zódván közös érdekeink szolgálata és védelme cél­jából csoportosultak, szövetkeztek, intézményeket létesítettek, egyesületeket alakítottak. Az egyének létfeltételének módját eszközét megtalálni, hogy vágyaikat, törekvéseiket, céljaikat megvalósít­hassák, az önzetlen szeretetet gyakorolni, megvédeni a jót, támadni csak önvédelemből, lelki és testi szenvedéseket erkölcsi támogatással, kenyérrel enyhíteni, — az egyesüléseknek ezek a feladatai, kötelességei a szárnyaik alá sietőkkel szemben. Szegény, elhagyatott, reménytvesztett ember­nek szomorú a sorsa; akit élete útján kísérünk, védünk, együvé tartozásnak, szeretetnek melegségé­vel magunkhoz kapcsolunk, már nincs egyedül, mellette, vele vagyunk, mert érette vagyunk. Tudjuk, hogy mindezekre vállalkoztunk, érez­zük, hogy hivatásunk ez. A harmadik Szövetség, mi hirdetjük a becsü­letet és így cselekedünk: hízelgésre nincs szavunk; értelmi és érzelmi akaratunk annyira megváltozott, ízlésünk megszokottnál különböző, nálunk nem eladó mind­az, aminek vevője akad, „jól menő iroda“ nem ideálunk; a sebeket rögtön nem tudjuk megoperálni, de kéznél tartjuk a műszereket; az érdemesnek hóna alá tesszük a kezünket, de a Ca­­lilinaris exisztenciákat nem fogadjuk be; falainkon belül a lüktető életet közvetítjük, mint a test főfunk­­cior­usa a szív. Elkövetkezett napunk hajnalán házunkból ki­lépve látjuk a pirkadást, élvezzük a lágy szellő enyhe fugalmát . . . mi már felébredtünk. Ti, barátaim, dörzsöltétek ki szemetekből a jótékony álmot, nézvén, lássatok és ekkor eljöttök hozzánk ! Gergye Bála: Pótlék a fizetésrendezéshez. Amint a titkári jelentés erről külön is beszámol, beadványukra a Testület olykép módosította a fizetési rendeletét, hogy az okleveleseknek a létminimumát 1600 koro- 9. oldal.

Next