Gyógyszerészek Lapja, 1919 (14. évfolyam, 1-22. szám)
1919-10-10 / 15. szám
15. szám. Komoly munka előtt. Ott voltam a Gyógyszerész Szövetség 28-iki gyűlésén, hallottam az újonnan megválasztott Schrantz Lénárd elnök programmbeszédét s amiket ő abban mondott, a tervek, miket a jövő feladatául tűzött ki, nagy megnyugvással töltött el engem s azt hiszem, hogy az összes egybegyűlteket. Látszik, hogy él benne a vágy, megalapozni a gyógyszerészek jövő nagy épületét, lerakni azokat a már rég óhajtott köveket, melyek nélkül bizony eddig sem mehettünk semmire, de ezután sem kezdhetünk bele semmiféle építkezésbe Szerintem ezeknek a céloknak megvalósulása, a gyógyszerészeinek, mint életképes pályának megalapozása és fölépítése tudományos és gazdasági alapon egyaránt, csakis a tökéletes szervezettséggel, pártatlan egybeolvadással lehetséges. Akik régebben ügyeinket vezették, téves utakon haladtak. A jó szándék megvolt ugyan bennük, nagy terveikkel minden tisztújításnál előállottak, próbálgattak is egyet-mást, de jó szándékuk ellaposodott, megtört, részben azért mert kérelmeiket és követeléseiket nem vették figyelembe az illetékes körök, részben mert ez csak mellékes cél volt; a fő az, hogy mindenki egyéni érdekei fellendítésén, jognyerésen, stb. fáradozott. Két szövetség versengett egymással, de sajnos ennek a versenynek nagyon ritkán voltak egész karunkra nézve üdvös eredményei. Még ilyeszt a rém, hogy ezután is így lesz: a megboldogult szakszervezet vezetői álmodoznak már, hogy visszaállítják azt és táborunk ismét megoszlik, megint nem lesz egységesen szervezve a gyógyszerészet, ismét nem tudunk majd semmit produkálni Csodálatos az is, hogy a tulajdonosi kar nem tesz semmit, hogy a mai általános tömörülésünket elősegítsék, hanem összetett kezekkel várja, hogy ismét két harcos segédi tábor álljon egymással (természetesen velük is) szemben, ahelyett, hogy vállvetve a gyógyszerészeti kamara előmunkálataiban nekünk máris segédkezet nyújtana. Hogy mi egyek legyünk, ez a tulajdonosoknak is legfőbb érdeke. Természetes, a régi konzervatívok el sem tudnak képzelni egy olyan segédi szervezetet, amely képes volna velük jó viszonyban lenni. Pedig most kicsinyes anyagi érdekektől el kellene tekinteni, amikor arról van szó, hogy pályánkat ) tudományos és társadalmi szempontból meg akarjuk attól menteni, hogy lesülyedjen a kreszlerességig, mely után lefelé haladni már megindult. Nem kívánunk mi tőlük nagy dolgokat, csak annyit: jó arccal, barátságosan, belátással, amit esetleg csúnya harcok árán előbb-utóbb úgyis meg kell adni. Láttuk, hogy a munkásság harca a munkaadókkal, az elkeseredettség és az elnyomás a bolsevizmusra vezet; azt hiszem, annak szomorú tapasztalatai még élénken és fájóan élnek a lelkekben, okuljunk hát ezen és harc helyett nyújtsanak egymásnak megértő jobbot. Mert ezeknek a harcoknak bizony egyaránt mindnyájan kárát fogják látni, az ellenséges viszony pedig még jobban kiélesedik. Halaszthatatlanul első célnak tartom a gyógyszerészi kamara felállítását, mint összekötő kapcsot a tulajdonosi és segédi kar között, mely hivatva lesz az általam előbb vázolt és félően fenyegető viszályoknak elkerülésére, mely megvéd mindenkit, karunkat felemeli tekintélyesebb, magasabb nívóra. És ebben a békés egyetértésben komolyan hozzáfoghatunk foly Gyógyszerészek Lapja tatai tudományos és gazdasági téren azt a nemes szép munkát, amivel néhány kiváló tudósunk a magyar gyógyszerészetet már európai nívóra emelte és továbbfejlesztésére azt hiszem, elsősorban az összetartó, megértő kölcsönös együttműködés szükséges. Mi pedig, — a segédi kar, — járjunk elől jó példával, térjünk el a hagyományoktól és tömörüljünk céljaink eléréséért egy táborba. Ne nézzük most, hogy hívják azt a szövetséget, még azt sem, hogy kik vezetik, — ha mind együtt leszünk egy táborban, akkor úgyis mi, — az összesség — határoz és annak akarata érvényesül. Tekintsünk el kicsinyes személyi kérdésektől, vagy hagyományokhoz való ragaszkodástól, egy cél legyen előttünk: vállvetve a mi érdekünkért, a gyógyszerészet jövőjéért! Thury Andor: HÍREK. A harmadik Szövetség. Az egyén létének feltétele a társadalmi közösség, boldogulása ennek mikénti szervezettségében rejlik. A társadalom néprétegei osztályokra tagozódván közös érdekeink szolgálata és védelme céljából csoportosultak, szövetkeztek, intézményeket létesítettek, egyesületeket alakítottak. Az egyének létfeltételének módját eszközét megtalálni, hogy vágyaikat, törekvéseiket, céljaikat megvalósíthassák, az önzetlen szeretetet gyakorolni, megvédeni a jót, támadni csak önvédelemből, lelki és testi szenvedéseket erkölcsi támogatással, kenyérrel enyhíteni, — az egyesüléseknek ezek a feladatai, kötelességei a szárnyaik alá sietőkkel szemben. Szegény, elhagyatott, reménytvesztett embernek szomorú a sorsa; akit élete útján kísérünk, védünk, együvé tartozásnak, szeretetnek melegségével magunkhoz kapcsolunk, már nincs egyedül, mellette, vele vagyunk, mert érette vagyunk. Tudjuk, hogy mindezekre vállalkoztunk, érezzük, hogy hivatásunk ez. A harmadik Szövetség, mi hirdetjük a becsületet és így cselekedünk: hízelgésre nincs szavunk; értelmi és érzelmi akaratunk annyira megváltozott, ízlésünk megszokottnál különböző, nálunk nem eladó mindaz, aminek vevője akad, „jól menő iroda“ nem ideálunk; a sebeket rögtön nem tudjuk megoperálni, de kéznél tartjuk a műszereket; az érdemesnek hóna alá tesszük a kezünket, de a Calilinaris exisztenciákat nem fogadjuk be; falainkon belül a lüktető életet közvetítjük, mint a test főfunkciorusa a szív. Elkövetkezett napunk hajnalán házunkból kilépve látjuk a pirkadást, élvezzük a lágy szellő enyhe fugalmát . . . mi már felébredtünk. Ti, barátaim, dörzsöltétek ki szemetekből a jótékony álmot, nézvén, lássatok és ekkor eljöttök hozzánk ! Gergye Bála: Pótlék a fizetésrendezéshez. Amint a titkári jelentés erről külön is beszámol, beadványukra a Testület olykép módosította a fizetési rendeletét, hogy az okleveleseknek a létminimumát 1600 koro- 9. oldal.