Gyógyszerészek Lapja, 1929 (24. évfolyam, 1-24. szám)
1929-01-01 / 1. szám
4. oldal. GYÓGYSZERÉSZEK LAPJA 1. szám. A magvetők. Nagyjelentőségű lépés a Nyugdíjintézet felé. Négy éve múlt el már annak, hogy megszüntettük a harcot, elhallgattattuk a durvaés gyűlölködő hangot. Nagy felelősségünk dacára is meg mertük ezt tenni, mert úgy éreztük, hogy ezzel nemcsak kárunk erkölcsi és anyagi megerősödését biztosítjuk, hanem ezáltal céljaink megvalósításának lehetőségét is növeljük. Kartársaink közül nagyon sokan voltak olyanok, akik bennünket ezért gerincteleneknek és sírásóknak gúnyoltak. Mégis, bármennyire is fájt ez az igazságtalan vád nekünk, kétségbeejtő viszonyaink mellett, négy hosszú év meddősége és csalódásai bármennyire is tettek ki bennünket súlyos megpróbáltatásoknak, mégsem adtuk fel hitünket, mégsem csüggedtünk, munkakészségünk, ambíciónk, lelkesedésünk egy pillanatra sem csökkent, mert lelkiismeretünk nyugodt volt és bízva a tulajdonosi vezetőség jóindulatában és saját erőnkben, rendíthetetlen kitartással vártuk azt az órát, amely elhatározásunkért megadja számunkra a legnagyobb elégtételt azáltal, hogy céljaink megvalósulását megérhetjük. Bár ha még ezen vágyunk elérésének kezdetén tartunk, mégis elvitathatatlan jelentőséget tulajdonítunk azon eseményeknek, amely a tulajdonosi társadalom tagjait a szociális intézmények legfontosabbikának, a nyugdíjintézet alapkőletételére felhívja, az első részlet befizetésével. Amidőn lelkünk minden szeretetével köszöntjük ezen felhívást, szívünk melegével köszönjük azt a nagylelkű adományt is, amely hivatva lesz kétségbeejtő helyzetben levő kartársaink nehéz viszonyain segíteni. Mint ahogy a kárpótlék érdekében hozzánk intézett miniszteri leirat határkövet jelentett az alkalmazotti társadalmunk történetében, éppen olyan új korszakot kezdő jelentősége van az ennek érdekében lefizetendő első részletnek is. E hatalmas alkotással dr. Uoós József Önagyméltósága és tisztviselőkara, dr. Gaál Endreméltósága és vezetősége nemcsak biztosabb alapokra fekteti bizonytalan jövőjű exisztenciánkat, hanem ezáltal bevésik nevüket nemcsak szívünkbe, de erős fegyvert adnak vele kezünkbe az elmaradt utódállamokkal szemben, az irredenta szent küzdelmére. Ma még lombtalanok a fák és hideg hólepel takarja az erdőt és mezőt. A múlt bűneinek ridegsége és dermesztő bizonytalanságának súlyos terhe borul ma még küzdelmes életünkre, azonban tudjuk azt, hogy a kortársi megértés már elültette szebb és boldogabb jövőnk termékeny magját, érezzük, hogy a szeretet melege kezdi olvasztani a rideg takarót és az elvetett mag kinő, virágozni, gyümölcsözni fog egész társadami osztályunk javára, a trianoni határok gyengítésére, hazánk dicsőségére. Áldassanak ezért a magvetők! Dr. D. Az első dér. — Elbeszélés.— A láthatatlan nagy művész fokozatos biztonsággal kevert mindig több és több sötétet a világosba . . . hosszú ujjait az árnyék mind hosszabbra és hosszabbra vetette, úgy, hogy a homály oly lopva ,uvirrant be a kis falu házai közé, hogy a szerelmes párok ezen várva várt világítását csak akkor vette észre a sarki patika ajtajában álló új alkalmazott Horváth László gyógyszerész, amikor már a laboráns a háta mögött megszólalt: — Tekintetes itt!! Talán meggyújtanánk a lámpást? . . . A napi munka után ilyenkor nyújtózkodott ki a lelke. Szomjas támlással itta be kinyílt szemű tetszhalott énjének uj és új meglátásait! Otthon iskolában, szülő és tanár akarata és irányítása, gondolkodott, tett, látott és a kötelességtudás zsarnokságával az énje engedelmesen pihent. És most azt hitte egyszerre, hogy szabad lett . . . ! Alig pár napja hagyta el az egyetemet, lelke tele reményekkel és álmokkal. Fájón taszított bár lelkébe az a csalódás, hogy Pesten nem kapott állást, mert,, el kellett válnia özvegy édesanyjától, de talán kezdetnek vidéken jobb lesz — gondolta és megnyugvás szállott lelkébe azért is, mert, hallotta, hogy jó ember lesz a principális úr! Első este el is vitte magával bemutatkozni a söröző társaságba. _Másnap már híre ment a kis faluban, hogy új patikus „segéd“ van a gyógyszertárban. És jöttek a kiváncsiak szalmiákcukorért, aszpirinért, ép hogy valamiért . Az udvari lakásból is egy szökő leányka karján virággal ,jött be . . . És elmondta, hogy látta, amikor megérkezett a gyógyszerész úr. Igen is ... a gyógyszerész úr! És lopva még vissza is nézett az ajtóból, amikor kiment! De hiába. Észre sem vette Máshol járt a gondolata. Egy sudártermetű barna leány volt mindig előtte, aki a szolgabiróval jött be a napokban angoltapaszért. Adott. Nem ilyent akarok. Perforáltat . . . ! ! Több vény volt előtte. Vártak is rá. Mégis oly határozott volt a kiváltság, hogy sorba kihúzta a fiókokat. Kereste. De hiába, nem találta. Nagyon sajnálom, nincs! Talán . . . — Meg is látszik, hogy még csak kezdő. Majd megmondom a gyógyszerész úrnak. Még perforált angoltapaszt sem tud adni! Fellobbantott dacos önérzete már-már vissza akart várni. De amikor munkájából felpillantott . . . . ! Amikor tekintete beleolvadt a ragyogó sötét szemekbe, elnémult És csak nézte-nézte nagy csodálkozással, mint ha most látna először női szemeket. És lelke gyors vihar kelése már csak a szivárványt tudta mutatni. — Majd legközelebb kérem . . . ! De már víg csevegéssel az ajtónál is voltak, ő pedig a kilincset tartva megbűvölve, meredt tekintettel nézett utánuk # ' # * Másnap már alig nyitás után bejött a kis szőke Mária. A principális úr tegnap vadászaton volt, este pedig, vacsorán, még aludt. A laboráns az ablakokat pucolta . . . Állva reggelizett. Kérek egy negyedgrammos aszpirin tablettát. — Csak félgrammos van! — ■ Igen? Nem baj! Majd széjjeltörjük- A kis öcsém-