Gyógyszerészek Lapja, 1933 (28. évfolyam, 1-24. szám)

1933-01-01 / 1. szám

4. oldal. GYÓGYSZERÉSZEK LAPJA 1. szám. Gondolatok ... Irta: Láng Oszkár, az O. Gy. O. E. alelnöke. Tizenkilencedik újév a háború kitörése óta. Mennyit szenvedett ennek a­ szerencsétlen ország­nak minden egyes lakosa és mennyit szenvedtünk mi , gyógyszerészek. Mennyi küzdelmet folytat­tunk, hogy a diplomával kezünkben egy falat ke­nyérhez jussunk! Hogyan zsugorodott mindinkább össze ez a kenyér, hányan és hányan váltak mun­kanélkülivé és végül mennyi azoknak a száma, akik elhulltak az élettel való kemény küzdelemben ? Szomorú újévi emlékek! És az eredmény? Tudtuk-e biztosítani azt, hogy minden diploma mellé kenyér is járt Keresz­tül tudtuk-e vinni a kenyér biztosítását az állás­ban lévők számára, hogy ne kelljen rettegnünk az állástalan­ság rémétől? Gondoskodtunk-e arról, hogy öregségünkre megélhetésünk legyen? Mind­ezekre a kérdésekre, sajnos, nemmel kell felel­nünk. Minden év rosszabb volt az előzőnél, kenye­rünk mindig kevesebb és bizonytalanabb és nem sok remény van reá, hogy helyzetünk az elkövet­kezendő évben javulni fog. De mint az oknyomozó történetíró nem elég­szik meg az események puszta leírásával, hanem kutatja az okokat, úgy mi is tekintsünk kissé mé­lyebbre az események indító okaira. Ha ezt tesz­­szü­k, akkor megállapíthatjuk, hogy egyrészt a tulajdonosok önzése és ellentállása, másrészt az alkalmazottak nemtörődömsége és közömbössége okozta azt, hogy nem számolhatunk be helyzetünk javulásáról. A tulajdonosi önzés ... De sokat lehetne erről írni és beszélni! Meny­nyire másképen beszélt és cselekedett Dr. Gaál Endre alkalmazott korában, mint most. Csak né­hány éve annk, hogy egy ankéten azt mondotta, a nyugdíjintézet alapmunkálatait elvégeztem és most már az alkalmazottakon a sor, hogy meg­valósítását kiharcolják. És íme, ma mennyire ha­ragszik ő is, meg a tulajdonosok egy része is, mert az alkalmazottak komolyan harcolnak helyzetük javulásáért és megragadnak minden eszközt, ame­lyet erre alkalmasnak látnak. Különösen az fáj, a tulajdonosi karnak, hogy az alkalmazottak sérelmei­ket a nyilvánosság elé viszik, nézetünk szerint azonban a nyilvánosság tisztítótűzére szükség van, hadd pusztuljon el mindaz, ami rejteni való, ami nem bírja el a nyilvánosságot. A tulajdonosi kar, felkészülten száll szembe az alkalmazottak minden fellépésével és eddig még mindig ők voltak a­ győztesek, akik megakadályoz­ták a jogos kívánságok teljesülését. g. ígéretben, szép szavakban ugyan to­vábbá­ sem fognak szűkölködni, azonban mi már meggyőződtünk arról, hogy ezek a szép szavak és ígéretek csak annyit érnek, mint a betegre nézve a ráolvasás, amelyről mindannyian tudjuk, hogy még nem sokat használt a betegnek. Ha itt nem remélhetünk sokat, bízunk abban, hogy sikerül felébresztenünk kortársaink közönyét és meggyőzzük őket a közös összefogás fontosságá­ról, szükségességéről és erejéről. A gyógyszertár­­tulajdonosok, noha ők gazdaságilag erősebbek, mégis szorosan együttműködnek. Ez ellen az egyén egyedül nem védekezhetik, csak ha összefogunk mindannyian érdekeink védelmére. Együtt erő­sek vagyunk és le tudjuk küzdeni a munkaadók ellentállá­sát, míg egyedül úgy bánnak el velünk, ahogy nekik tetszik. Azok a­ levelek, amelyeket az utóbbi időben kaptunk, meggyőznek bennünket arról, hogy az az út, amelyen elindultunk, helyes és hogy az élni­­akarás ösztöne fölébred minden alkalmazott gyógy­szerészben és a jobb jövőben való bizakodás járja át a már elernyedt kartársakat. " Közlünk néhány szemelvényt a hozzánk beérkezett levelekből. Egy budapesti kartárs írja: „Őszinte bzalommal üdvöz­löm az alkalmazottak érdekében megindított eré­lyes akciójukat és ahhoz szívvel és lélekkel csatla­kozom. Tudom, hogy csak a meg nem alkuvó, ki­tartó és céltudatos munka segítségével lehet szá­munkra jobb és biztosabb jövőt kiharcolni."­ Egy vidéki kortárs írja a kövtkezőket: „Határtalan bizalommal üdvözöljük önöket és lapunk bátor, erős hangját. Mindannyian mögöttetek vagyunk és egy emberként sorakozunk fel érdekeink védel­mére." Az ilyen és ehhez hasonló sorok megnyugtat­nak bennünket afelől, hogy célkitűzésünket kor­társaink megértették és mindinkább szaporodik azoknak a száma,, akik érdekeik megvédésére min­den áldozatra készek. Vajha az új eszendőben az elmondottak tanulságait levonná a tulajdonosi kar és a szervezkedés fontosságát belátná az alkalma­zotti réteg. Ismerjék fel a tulajdonosok most „a har­cok elején", hogy az ő érdekük is az, hogy az alkal­mazott megelégedett legyen, mert az alkalmazottak válsága után csakh­amr bekövetkezik a tulajdono­sok és az egész gyógyszerészet válsága is. Együt­tesen, tulajdonos és alkalmazott, még mentheti azt, ami menthető. Az alkalmazottak pedig, illetve azok, akik ennek tudatára még nem ébredtek, szin­tén vonják le a tanulságokat és sorakozzanak fel kibontott lobogónk alá. Mit hoz az új esztendő, ki tudná ebben a pil­lanatban megmondani? Mi csak idézzük a költő szavát: „Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg, ki tudja hol áll meg, kit hogyan talál meg?"

Next