Gyógyszerészek Lapja, 1933 (28. évfolyam, 1-24. szám)
1933-01-01 / 1. szám
4. oldal. GYÓGYSZERÉSZEK LAPJA 1. szám. Gondolatok ... Irta: Láng Oszkár, az O. Gy. O. E. alelnöke. Tizenkilencedik újév a háború kitörése óta. Mennyit szenvedett ennek a szerencsétlen országnak minden egyes lakosa és mennyit szenvedtünk mi , gyógyszerészek. Mennyi küzdelmet folytattunk, hogy a diplomával kezünkben egy falat kenyérhez jussunk! Hogyan zsugorodott mindinkább össze ez a kenyér, hányan és hányan váltak munkanélkülivé és végül mennyi azoknak a száma, akik elhulltak az élettel való kemény küzdelemben ? Szomorú újévi emlékek! És az eredmény? Tudtuk-e biztosítani azt, hogy minden diploma mellé kenyér is járt Keresztül tudtuk-e vinni a kenyér biztosítását az állásban lévők számára, hogy ne kelljen rettegnünk az állástalanság rémétől? Gondoskodtunk-e arról, hogy öregségünkre megélhetésünk legyen? Mindezekre a kérdésekre, sajnos, nemmel kell felelnünk. Minden év rosszabb volt az előzőnél, kenyerünk mindig kevesebb és bizonytalanabb és nem sok remény van reá, hogy helyzetünk az elkövetkezendő évben javulni fog. De mint az oknyomozó történetíró nem elégszik meg az események puszta leírásával, hanem kutatja az okokat, úgy mi is tekintsünk kissé mélyebbre az események indító okaira. Ha ezt teszszük, akkor megállapíthatjuk, hogy egyrészt a tulajdonosok önzése és ellentállása, másrészt az alkalmazottak nemtörődömsége és közömbössége okozta azt, hogy nem számolhatunk be helyzetünk javulásáról. A tulajdonosi önzés ... De sokat lehetne erről írni és beszélni! Menynyire másképen beszélt és cselekedett Dr. Gaál Endre alkalmazott korában, mint most. Csak néhány éve annk, hogy egy ankéten azt mondotta, a nyugdíjintézet alapmunkálatait elvégeztem és most már az alkalmazottakon a sor, hogy megvalósítását kiharcolják. És íme, ma mennyire haragszik ő is, meg a tulajdonosok egy része is, mert az alkalmazottak komolyan harcolnak helyzetük javulásáért és megragadnak minden eszközt, amelyet erre alkalmasnak látnak. Különösen az fáj, a tulajdonosi karnak, hogy az alkalmazottak sérelmeiket a nyilvánosság elé viszik, nézetünk szerint azonban a nyilvánosság tisztítótűzére szükség van, hadd pusztuljon el mindaz, ami rejteni való, ami nem bírja el a nyilvánosságot. A tulajdonosi kar, felkészülten száll szembe az alkalmazottak minden fellépésével és eddig még mindig ők voltak a győztesek, akik megakadályozták a jogos kívánságok teljesülését. g. ígéretben, szép szavakban ugyan továbbá sem fognak szűkölködni, azonban mi már meggyőződtünk arról, hogy ezek a szép szavak és ígéretek csak annyit érnek, mint a betegre nézve a ráolvasás, amelyről mindannyian tudjuk, hogy még nem sokat használt a betegnek. Ha itt nem remélhetünk sokat, bízunk abban, hogy sikerül felébresztenünk kortársaink közönyét és meggyőzzük őket a közös összefogás fontosságáról, szükségességéről és erejéről. A gyógyszertártulajdonosok, noha ők gazdaságilag erősebbek, mégis szorosan együttműködnek. Ez ellen az egyén egyedül nem védekezhetik, csak ha összefogunk mindannyian érdekeink védelmére. Együtt erősek vagyunk és le tudjuk küzdeni a munkaadók ellentállását, míg egyedül úgy bánnak el velünk, ahogy nekik tetszik. Azok a levelek, amelyeket az utóbbi időben kaptunk, meggyőznek bennünket arról, hogy az az út, amelyen elindultunk, helyes és hogy az élniakarás ösztöne fölébred minden alkalmazott gyógyszerészben és a jobb jövőben való bizakodás járja át a már elernyedt kartársakat. " Közlünk néhány szemelvényt a hozzánk beérkezett levelekből. Egy budapesti kartárs írja: „Őszinte bzalommal üdvözlöm az alkalmazottak érdekében megindított erélyes akciójukat és ahhoz szívvel és lélekkel csatlakozom. Tudom, hogy csak a meg nem alkuvó, kitartó és céltudatos munka segítségével lehet számunkra jobb és biztosabb jövőt kiharcolni." Egy vidéki kortárs írja a kövtkezőket: „Határtalan bizalommal üdvözöljük önöket és lapunk bátor, erős hangját. Mindannyian mögöttetek vagyunk és egy emberként sorakozunk fel érdekeink védelmére." Az ilyen és ehhez hasonló sorok megnyugtatnak bennünket afelől, hogy célkitűzésünket kortársaink megértették és mindinkább szaporodik azoknak a száma,, akik érdekeik megvédésére minden áldozatra készek. Vajha az új eszendőben az elmondottak tanulságait levonná a tulajdonosi kar és a szervezkedés fontosságát belátná az alkalmazotti réteg. Ismerjék fel a tulajdonosok most „a harcok elején", hogy az ő érdekük is az, hogy az alkalmazott megelégedett legyen, mert az alkalmazottak válsága után csakhamr bekövetkezik a tulajdonosok és az egész gyógyszerészet válsága is. Együttesen, tulajdonos és alkalmazott, még mentheti azt, ami menthető. Az alkalmazottak pedig, illetve azok, akik ennek tudatára még nem ébredtek, szintén vonják le a tanulságokat és sorakozzanak fel kibontott lobogónk alá. Mit hoz az új esztendő, ki tudná ebben a pillanatban megmondani? Mi csak idézzük a költő szavát: „Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg, ki tudja hol áll meg, kit hogyan talál meg?"