Gyógyszerészek Lapja, 1939 (34. évfolyam, 1-24. szám)
1939-01-01 / 1. szám
ífftFYÓGYSZERbzEK | j | ( M I I És I A XXXIV. ÉVFOLYAM, 1.SZÁM, BUDAPEST, 1939. JANUÁR 1 AZ OKLEVELES GYÓGYSZERÉSZEK ORSZÁGOS EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Mit hoz az újév? Irta: Urszinyi Károly, az O. Gy. O. E. elnöke A magyar történelem trianoni kálvária járásának első része a szentistváni év befejeztével örökre lezárult. A lázas, gondokkal, küzdelmekkel teli magyar élet nagyobbat, keményebbet és határozottabban lépett egyet 1938-ban a világtörténelem országútján. Feljebb kerültünk. Magasabbra jutottunk. Igazságunk ereje, erkölcsi győzelmünk fénylő koronája meghozta, bearanyozta dicsőségével ezeréves földünk minden parányi részét, hogy a Duna völgyében élő magyar szívek életlángja a nagy összeölelkezés magasztos pillanatában az egész világot bevilágosítsa. Ugyanakkor recsegnek-ropognak a hazugság, az erkölcstelenség kártyaváraira épített tákolmányok, hogy szemérmetlen alkotóikkal együtt elmerüljenek a világtörténelem dicstelen süllyesztőjében. Nemzeti öntudatunk, magyarságunkba vetett erős hitünk és igazságunk kirobbanó ereje fenséges diadalának első ünnepét hozta meg számunkra a szentistváni év. Míg a konceseket elérte jól megérdemelt végzetük. Új idők, új változások küszöbére érkeztünk. És a magyar nép nem állhat meg egy pillanatra sem a fejlődés útján. Nem várhat és nem bámészkodhat. Az építeni, erősíteni akaró erőknek az ma a feladatuk, hogy a magyar népet megerősítsék, a magyarságot újjá alakítsák és minden társadalmi osztályt jól felvértezzenek szellemi, erkölcsi, anyagi és fizikai javakkal ahhoz a küzdelemhez, amely a húsz évi szomorú korszak után a Felvidék hazatérésével ért az első felvonásához. A magyar népet ellentállóbbá és erősebbé kell fejleszteni, hogy itt a Duna medencéjében, ahol Nyugat-Európa vérző homlokaként évszázadokon át csak pusztultunk és morzsolódtunk, újra ellenállóvá és a régi határok között legyőzhetetlenné erősödtünk. Az egyik revízió után — és ezt ne feledje el egyetlen jó magyar sem — a másik revíziójának kell következnie, mert ez az erkölcsi diadal, ami 1938- ban felragyogott nemzetünk sötétlé egén, a legyőzhetetlen szentistváni igazságunk nagy és mélységes tanulságát jelenti. Ez igaz. De hitünk és igazságunk erejét, a magyarság acélseregének megsokszorozásával kell sokkal keményebbé és átütőbbé fejleszteni, hiszen a világ olyan, mint egy nagy, hatalmas kórterem, ahol mindenki gyógyulást, erősödést, új vitalitást gyűjt a maga számára, jövője érdekében. Európa az újjáalakulás ütemétől lázas. Ázsián az erőszakos vérátömlesztés művelete folyik. Amerika hisztériás és a többiek rémlátók, míg a gyermekek bevert fejére, testére kötéseket, papírpólyákat erősítenek. Mindenütt zűrzavar, kábulat, zaklatott élet, motorzúgás, ágyúdübörgés, szirénavijjogás, önbiztosítási, önerősítési láz. Nagyok és kicsinyek éjszakát járó bizonytalanságban keresik az utat a boldogság felé. ** * Mikor Kassa utcáján a magyar harcikocsik eldübörögtek előttem, Kolozsvár, Nagyvárad, Temesvár, Nagyszeben... jutott az eszembe. Gondolatom oda szállt a még idegen járom alatt szenvedő testvéreimhez. És karácsonykor, a szeretet szentesített ünnepén a szekely magyarokra emlékezés gyertyalángja égett otthon a karácsonyfán és a hazájuktól megrabolt magyarokért mondtunk imát, mert ezt sugalmazta az az érzés, amit a magyar karácsony hagyományos szépsége, áldozatos testvéri szeretete bennünk kiváltott. A magyarnak a magyarért imádkozni kell, de nemcsak imádkoni, hanem dolgozni is kell érte. Dolgozni egymásért, hogy tovább élhessünk ezen a földön, amelyet őseink vére annyiszor megáldott mi értünk. És mi, a nagy magyar család kis számú gyermekei — alkalmazott gyógyszerészek — amikor megálmodtuk, hogy itt a utolsó pilanat, amikor tenni kell, becsületes, igazságos magyar ügyet szolgáltunk!! Mi is fel akarunk készülni és meg akarunk erősödni, hogy ellenállóbbak, kitartóbbak lehessünk annál a küzdelemnél, amely a magyar népre a jövőben vár. A gyógyszerészi szaklapok karácsonyi számai sokat írtak a szeretetről, a megértésről és az egységről. Én, mint az alkalmazotti kar lelki életének ismerője, aki minden időmet feláldozom a kor érdekeiért, az új esztendő küszöbén azzal a kéréssel fordulok rendünk vezető férfiaihoz, mutassák meg azt, hogy igazi szeretet él a szíveikben. Mutassák meg, hogy tökéletesen átérzik a magyar élet gyors és szükségszerű fejlődésének és az ezzel járó mérhetetlen felelősségnek a súlyát. A karácsonyi számok majd minden írásában elismerik, hogy az alkalmazott gyógyszerészen segíteni kell, de senki sem mondja ki, hogy harminc hosszú év után ne várjunk már a segítséggel tovább. Ezek a karácsonyi és újévi megállapítások már évek, évtizedek óta ismétlődnek. Nekünk pedig ebben a történelmi időkben nemcsak önmagunk, ha-