Gyógyszerészek Lapja, 1940 (35. évfolyam, 1-24. szám)

1940-01-01 / 1. szám

/NYÓGYSZERÉSZEK Os Lapja" hogy a tűzharcosok érdemeit jutalmazni kell. „A törvény ozás —­ a jövendő nemzedékeknek az állampolgári kötelességek ön­feláldozó teljesítésére buzdító példaadásul is, — a nemzet hálá­ját e harcos fiai iránt az ország mai pénzügyi és gazdasági helyzetéhez mért oly támogatással is le ak­arja rórni, amely a polgári életben való boldogulásuk elősegítésére szolgáljon, éi végből a következőket rendeli . . Most megint feltesszük a kérdést, mi volt vájjon a törvényhozás szándéka, amikor „az ország más pénzügyi és gazdasági helyzetét” említette? Úgy gondolta-e a törvényhozás, hogy azzal alkalmazkodik leg­jobban a mai — nyilván szűkös — pénzügyi és gazdasági helyzethez, ha a több helyett még többet ad, hogy az, akinek semmije sincs, sohase jusson semmihez?! A tűzharcosok érde­meinek elismeréséről szóló törvény bevezető részéből — mintegy előszavából — idézett néhány sor nyilvánvalóan a törvény minden további rendelkezésére vonatkozik. Ezekből a sorokból, az indokolásból és általában magából a törvényből is kitűnik, hogy a törvényhozás a tűzharcosokat szociális segítségben kí­vánta részesíteni. Ugyanez a célja a 10. §-nak is, ezt a célt kellett volna Pest vármegye közigazgatási bizottságának is szem előtt tartani. Egy további kérdést is fel kell tennünk: Méltóságod véle­­ménye szerint a nincstelen folyamodók mellőzése az a támoga­tás, amely a nemzet háláját — a jövendő nemzedéknek az ál­lampolgári kötelességek önfeláldozó teljesítésére buzdító pél­daadásul is — leróná? Tiszteletteljes megítélésem szerint a hála lerovásnak — tekintettel az ország mai pénzügyi és gaz­­dasági helyzetére — elsősorban ott van helye, ahol a legna­gyobb a szükség; arról pedig, hogy a jognyertes nincs ilyen, szükségben, vagyon könnyű lett volna alapos információt sze­­r­ezni attól, aki a személyeket és körülményeket egyaránt jól ismeri. Attól tartunk, hogy hiába hivatk­ozunk a törvény szelle­mért, vagy akár kifejezett, de csak általánosságban megje­lölt céljára. Ha a Méltóságod bölcs elnöklete alatt ülésezett bizottság a törvény idézett sorait helyesen értelmezte volna, nyilván máskép sikerül a döntés; menjünk tehát továább. Még sincs okunk aggodalomra, mert abban a kellemes helyzetben vagyunk, hogy nemcsak a törvény világosan nyilvánított, de mégis csak általánosságban megfogalmazott céljam hivatkozha­tunk, ami bizony sokszo­r édeskevés, hanem félreérthetetlenül szövegezett jogszabályt is perbe hívhatunk. A tűzharcosok érdemeinek elismeréséről szóló törvény gyógyszerészi vonatkozásának végrehajtási utasítása a folya­modókat két csoportba osztja. Az egyikbe a megközelítőleg egyenlő tartamú gyógyszerészi szolgálattal bíró folyamodók tartoznak, a másikba azok, akik nem egyenlő feltételek mel­lett pályáznak. Az igényjogosultak azonos csoportjába tarto­zó, egyenlő feltételek mellett pályázók közül azután a r­á­­szorultság és az érdemesség körültekintő mérlegelé­sével kell a jognyertes személyét kijelölni. Rendkívül fájla­lom, Méltóságos Uram, hogy föl kell tennem a kérdést: kö­­rültekinő mérlegeléssel vétetett-e figyelembe a rászorultság akkor, amikor a jogosítványt két jövedelmező gyógyszertár tulajdonosának méltóztattak ítélni?! Vájjon nem akadt volna a folyamodó hadirokkantak, vitézek és tűzharcosok között olyan, akinek nincs biztos és szép jövedelme? Minden jogosítvánnyal nem bíró pályázónak bérháza, földbirtoka vagy más vagyona lenne? Bármennyire nehezemre esik is az ország legtekinté­lyesebb vármegyéje határozatának bírálata, meg kell állapíta­nom, hogy a döntést nem előzhette meg körültekintő mérlege­lés. Vagy ha mégis, akkor helytelen szempontokat mérlegeltek. M­éltóságos Uram, nem titkolom, hogy a Méltóságod bölcs elnöklete alatt ülésező bizottság döntése nem volt meg­lepetés. Mindenki tudta, hogy az a folyamodó lesz a jognyer­tes, aki valóban meg is k­apta a jogosítványt. Hogy mi volt ennek a hírnek az alapja, azt nem tudom megállapítani, de hogy alapos volt a hír, azt a döntés bizonyítja. Nem is kuta­tom, hogy miért jutott a későbbi jognyertesnek eszébe, hogy a Pest vármegyében megüresedő jogosítványért pályázzon, de a nemrégiben Budapesten meghirdetett pályázatban ne sze­repeljen. Miért éppen Pest­ megyében pályázott és miért tud­ta mindenki, hogy nem hiába pályázik? Erre a kérdésre nem tudunk felelni, de a kérdés föltevésével megfeleltünk egy má­sik kérdésre. Azt híresztelték ugyanis, a szándékosság némi látszatával, hogy magasabb tényezők már előre megadták hoz­zájárulásukat a jogosítvány nyetén képen való odaítéléséhez. Ha így lenne, a jognyertes bizonyára már előbb, másutt igye­kezett volna ezt a jóindulatot realizálni. A hírt egyébként már eredetileg is hitetlenkedve fogadtuk, mert az ügybe beleke­vert személyt nem olyannak ismerjük, aki előre hozzájáruló, soli adná olyasmihez, ami később hivatalból elébe kerül. Méltóságos Uram, nem akarom ezekkel a mellékes apró­ságokkal untatni. Ennek és a többinek nem sok jelentősége van az 1931­. évi IV. tc. és a Délj 1939. B. M. számú rendelet mel­lett. Nem is a mellékes körülményekre alapítjuk panaszun­kat, hanem csupán a törvényre és a belügyminiszternek tör­vényes hatáskörében kiadott rendeletére. És még a belügymi­niszter személyére, akiről tudjuk, hogy az igazságot fogja magáévá tenni. Nekünk egyébként is nagyon kicsi itt a sze­repünk, mindössze arra szorítkozunk, hogy az illetékes ténye­zők előtt helyes megvilágításba helyezzük az ügyet. Ezt azon­ban valóban megtesszük, mert ez kötelességünk. Mielőtt tiszteletteljes levelem befejezem, kötelesség­em még egy körülményre felhívni Méltóságod bölcs figyelmét. Egynémely szokatlan jelenségnek már tanúi voltunk ebben az ügyben, így annak is, hogy a döntés utáni senki sem akart fel­világosítást adni, mintha senki sem akarta volna a felelőssé­get vállalni. Érdeklődésünkre akkoriban furcsa válaszokat loptunk, az egyik hivatal a másikhoz, a másik az egyikhez, majd mind a kettő egy nem létező harmadikhoz utasította az érdeklődőket. Nem tagadom azonban, hogy végül mégiscsak kaptunk felvilágosítást; azt, hogy az ügy senkire sem tarto­zik, majd megmondják, hogy ki a jognyertes, ha a belügymi­niszter jóváhagyta a döntést. Mégsem így történt, mert az elutasított folyamodók megkapják az értesítést, de — ismét egy szokatlan jelenség — az értesítéssel együtt okmányaikat is. Ezt sehogy sem értjük. Hatályos törvény ugyanis a felülvizsgálat lehetőségét biztosítja még az olyan közigazga­tási véghatározat ellen is, amelyben nincs helye fellebbezésnek. Bszonyára nem kell annak megállapításához különös jóstehet­ség, hogy ezt a határozatot meg fogják panaszolni. Ha pedig­­így van, miért küldték vissza az okmányokat, hiszen ezek is­merete nélkül a miniszter nem tudja megnyugtatóan felül­vizsgálni a vég­határozatot?! Ki tette várjon ezt az intéz­kedést, amely lehetetlenné teszi az eljárás szabályszerű folyta­tását? Meg vagyok győződve, Méltóságos Uram, hogy főis­­páni hatásköröben haladéktalanul vizsgálatot indít, s a sú­lyos hiba elkövetőjét felelősségre is vonja. Méltóságos Főispán Úr, még egyszer elnézést kérek. Nem szívesen alkalmatlankodtam ezzel a hosszú levéllel és nem szí­vesen küldöm el így, a nyilvánosság útján, de nem tehettem másként, mert attól tartottam, hogy ez a levél is válasz nélkül marad; ezt szeretném elkerülni. Fogadja Méltóságos uram őszinte nagyrabecsülésem nyil­vánítását. Budapest, 1939. december 27.-én. Gróff Gyula az O.Gy.O.E. igazgatója B­ICALC mj. Ur. BAYER és TÁRSA 10%-os stabil, fájdalmatlan calc. gluconic. oldat intramusculáris alkalmazásra 6X4 ccm . . P 2.40 6X10 ccm . . . . P 3.—

Next