Gyógyszerészek Lapja, 1940 (35. évfolyam, 1-24. szám)
1940-01-01 / 1. szám
/NYÓGYSZERÉSZEK Os Lapja" hogy a tűzharcosok érdemeit jutalmazni kell. „A törvény ozás — a jövendő nemzedékeknek az állampolgári kötelességek önfeláldozó teljesítésére buzdító példaadásul is, — a nemzet háláját e harcos fiai iránt az ország mai pénzügyi és gazdasági helyzetéhez mért oly támogatással is le akarja rórni, amely a polgári életben való boldogulásuk elősegítésére szolgáljon, éi végből a következőket rendeli . . Most megint feltesszük a kérdést, mi volt vájjon a törvényhozás szándéka, amikor „az ország más pénzügyi és gazdasági helyzetét” említette? Úgy gondolta-e a törvényhozás, hogy azzal alkalmazkodik legjobban a mai — nyilván szűkös — pénzügyi és gazdasági helyzethez, ha a több helyett még többet ad, hogy az, akinek semmije sincs, sohase jusson semmihez?! A tűzharcosok érdemeinek elismeréséről szóló törvény bevezető részéből — mintegy előszavából — idézett néhány sor nyilvánvalóan a törvény minden további rendelkezésére vonatkozik. Ezekből a sorokból, az indokolásból és általában magából a törvényből is kitűnik, hogy a törvényhozás a tűzharcosokat szociális segítségben kívánta részesíteni. Ugyanez a célja a 10. §-nak is, ezt a célt kellett volna Pest vármegye közigazgatási bizottságának is szem előtt tartani. Egy további kérdést is fel kell tennünk: Méltóságod véleménye szerint a nincstelen folyamodók mellőzése az a támogatás, amely a nemzet háláját — a jövendő nemzedéknek az állampolgári kötelességek önfeláldozó teljesítésére buzdító példaadásul is — leróná? Tiszteletteljes megítélésem szerint a hála lerovásnak — tekintettel az ország mai pénzügyi és gazdasági helyzetére — elsősorban ott van helye, ahol a legnagyobb a szükség; arról pedig, hogy a jognyertes nincs ilyen, szükségben, vagyon könnyű lett volna alapos információt szerezni attól, aki a személyeket és körülményeket egyaránt jól ismeri. Attól tartunk, hogy hiába hivatkozunk a törvény szellemért, vagy akár kifejezett, de csak általánosságban megjelölt céljára. Ha a Méltóságod bölcs elnöklete alatt ülésezett bizottság a törvény idézett sorait helyesen értelmezte volna, nyilván máskép sikerül a döntés; menjünk tehát továább. Még sincs okunk aggodalomra, mert abban a kellemes helyzetben vagyunk, hogy nemcsak a törvény világosan nyilvánított, de mégis csak általánosságban megfogalmazott céljam hivatkozhatunk, ami bizony sokszor édeskevés, hanem félreérthetetlenül szövegezett jogszabályt is perbe hívhatunk. A tűzharcosok érdemeinek elismeréséről szóló törvény gyógyszerészi vonatkozásának végrehajtási utasítása a folyamodókat két csoportba osztja. Az egyikbe a megközelítőleg egyenlő tartamú gyógyszerészi szolgálattal bíró folyamodók tartoznak, a másikba azok, akik nem egyenlő feltételek mellett pályáznak. Az igényjogosultak azonos csoportjába tartozó, egyenlő feltételek mellett pályázók közül azután a rászorultság és az érdemesség körültekintő mérlegelésével kell a jognyertes személyét kijelölni. Rendkívül fájlalom, Méltóságos Uram, hogy föl kell tennem a kérdést: körültekinő mérlegeléssel vétetett-e figyelembe a rászorultság akkor, amikor a jogosítványt két jövedelmező gyógyszertár tulajdonosának méltóztattak ítélni?! Vájjon nem akadt volna a folyamodó hadirokkantak, vitézek és tűzharcosok között olyan, akinek nincs biztos és szép jövedelme? Minden jogosítvánnyal nem bíró pályázónak bérháza, földbirtoka vagy más vagyona lenne? Bármennyire nehezemre esik is az ország legtekintélyesebb vármegyéje határozatának bírálata, meg kell állapítanom, hogy a döntést nem előzhette meg körültekintő mérlegelés. Vagy ha mégis, akkor helytelen szempontokat mérlegeltek. Méltóságos Uram, nem titkolom, hogy a Méltóságod bölcs elnöklete alatt ülésező bizottság döntése nem volt meglepetés. Mindenki tudta, hogy az a folyamodó lesz a jognyertes, aki valóban meg is kapta a jogosítványt. Hogy mi volt ennek a hírnek az alapja, azt nem tudom megállapítani, de hogy alapos volt a hír, azt a döntés bizonyítja. Nem is kutatom, hogy miért jutott a későbbi jognyertesnek eszébe, hogy a Pest vármegyében megüresedő jogosítványért pályázzon, de a nemrégiben Budapesten meghirdetett pályázatban ne szerepeljen. Miért éppen Pest megyében pályázott és miért tudta mindenki, hogy nem hiába pályázik? Erre a kérdésre nem tudunk felelni, de a kérdés föltevésével megfeleltünk egy másik kérdésre. Azt híresztelték ugyanis, a szándékosság némi látszatával, hogy magasabb tényezők már előre megadták hozzájárulásukat a jogosítvány nyetén képen való odaítéléséhez. Ha így lenne, a jognyertes bizonyára már előbb, másutt igyekezett volna ezt a jóindulatot realizálni. A hírt egyébként már eredetileg is hitetlenkedve fogadtuk, mert az ügybe belekevert személyt nem olyannak ismerjük, aki előre hozzájáruló, soli adná olyasmihez, ami később hivatalból elébe kerül. Méltóságos Uram, nem akarom ezekkel a mellékes apróságokkal untatni. Ennek és a többinek nem sok jelentősége van az 1931. évi IV. tc. és a Délj 1939. B. M. számú rendelet mellett. Nem is a mellékes körülményekre alapítjuk panaszunkat, hanem csupán a törvényre és a belügyminiszternek törvényes hatáskörében kiadott rendeletére. És még a belügyminiszter személyére, akiről tudjuk, hogy az igazságot fogja magáévá tenni. Nekünk egyébként is nagyon kicsi itt a szerepünk, mindössze arra szorítkozunk, hogy az illetékes tényezők előtt helyes megvilágításba helyezzük az ügyet. Ezt azonban valóban megtesszük, mert ez kötelességünk. Mielőtt tiszteletteljes levelem befejezem, kötelességem még egy körülményre felhívni Méltóságod bölcs figyelmét. Egynémely szokatlan jelenségnek már tanúi voltunk ebben az ügyben, így annak is, hogy a döntés utáni senki sem akart felvilágosítást adni, mintha senki sem akarta volna a felelősséget vállalni. Érdeklődésünkre akkoriban furcsa válaszokat loptunk, az egyik hivatal a másikhoz, a másik az egyikhez, majd mind a kettő egy nem létező harmadikhoz utasította az érdeklődőket. Nem tagadom azonban, hogy végül mégiscsak kaptunk felvilágosítást; azt, hogy az ügy senkire sem tartozik, majd megmondják, hogy ki a jognyertes, ha a belügyminiszter jóváhagyta a döntést. Mégsem így történt, mert az elutasított folyamodók megkapják az értesítést, de — ismét egy szokatlan jelenség — az értesítéssel együtt okmányaikat is. Ezt sehogy sem értjük. Hatályos törvény ugyanis a felülvizsgálat lehetőségét biztosítja még az olyan közigazgatási véghatározat ellen is, amelyben nincs helye fellebbezésnek. Bszonyára nem kell annak megállapításához különös jóstehetség, hogy ezt a határozatot meg fogják panaszolni. Ha pedigígy van, miért küldték vissza az okmányokat, hiszen ezek ismerete nélkül a miniszter nem tudja megnyugtatóan felülvizsgálni a véghatározatot?! Ki tette várjon ezt az intézkedést, amely lehetetlenné teszi az eljárás szabályszerű folytatását? Meg vagyok győződve, Méltóságos Uram, hogy főispáni hatásköröben haladéktalanul vizsgálatot indít, s a súlyos hiba elkövetőjét felelősségre is vonja. Méltóságos Főispán Úr, még egyszer elnézést kérek. Nem szívesen alkalmatlankodtam ezzel a hosszú levéllel és nem szívesen küldöm el így, a nyilvánosság útján, de nem tehettem másként, mert attól tartottam, hogy ez a levél is válasz nélkül marad; ezt szeretném elkerülni. Fogadja Méltóságos uram őszinte nagyrabecsülésem nyilvánítását. Budapest, 1939. december 27.-én. Gróff Gyula az O.Gy.O.E. igazgatója BICALC mj. Ur. BAYER és TÁRSA 10%-os stabil, fájdalmatlan calc. gluconic. oldat intramusculáris alkalmazásra 6X4 ccm . . P 2.40 6X10 ccm . . . . P 3.—