Gyógyszerészi Hetilap, 1868 (7. évfolyam, 1-51. szám)

1868-09-26 / 39. szám

keverjük, vagy légenysavas sót anilinnal hozunk érintkezésbe és sűrledt kénsavat adunk hozzá — akkor is bekövetkezik, ha az úgynevezett nitrotestek (pyroxylin, nitromannit, nitroamy­­lum és nitroglycerin) egynémelyikét szinte fölhozott mód sze­rint anilin és kénsavval kezeljük, míg mások (nitrobenzol, ni­­troglycyrrhizin) e szinváltozást nem mutatják. Tiszta anilin egy cseppjének sürhedt SO3-val­ összekeverésénél fehéres, vagy sárgás­fehér jegeces sótömeg képződik­, azonban ha az anilin valamely nitro összeköttetést tartalmaz, akkor az bíborvörös színt vesz föl, mely vörös szín vízzeli hígítás alkalmával pillanat alatt sötét zöldbe megy át. Ha például a nitroglyterinnek hozzáegyütt mennyisége tetemes, akkor gyenge elpuffanás következik be, s erős áthevülés közben fehér, anilinszerű szaggal bíró gőzök fej­lesztése mellett a tömeg fekete vörös, majd egészen szenesült lesz. A gyenge rózsaszíntől, melyet némely anilinsók a szabad légeni állás közben fölvesznek, a kémhatás a színnek azonnali be­következése s vízzeli hígítás után zöld színbe átmente által különbözik. Hogy a kémhatás sikerüljön, a három anyagnak, de ki­válóan a nitroglycerinnek tömörítése elkerülhetően szükséges, minélfogva az oldatokat lehetőleg bepárolnunk kell. A glyce­­rinnek kimutatására két módot vehetünk igénybe: 1. Az égényes oldatból csekélyet óraüvegre teszünk s véle üvegpálca segélyével 2-3 csepp anilint keverünk össze, az egészet vízfürdőn elpároljuk, míg az anilinnak világos, olaj­­szerű csíkjai mutatkoznak, s ekkor 1 csepp sürhedt kénsavat hozzagolunk. Vagy, mely előnynyel bir, a mérget mint anya­got nyerjük ki. E czélra 2, az oldatot magában bepároljuk, minek folytán a nitro­glycerin olajszerű cseppekben marad vissza, ezt anilinnal ke­verjük s a kénsavat adjuk hozzá. Ez eljárásnál a bepárlás al­kalmával Werber szerint könnyen csekély nitroglycerin is el­párolhat, mely előbbinél nem történik. További kémhatást brucinnal nyerjük (az ismert királyvörös színeződését légeny­­sav által), ha az anilin helyett néhány darab brucinjegececs­­két veszünk s hasonló módon kénsavval kezeljük. Azonban, hogy e kémhatás orvos-törvényszéki esetekben nitroglycerin­­mérgezés bebizonyítására szolgáljon, oly helyzetben kell len­nünk, miszerint biztosak legyünk a fölött, hogy a hullában (légenysav, légenysavas sók és Spirit. Nitri­dulcis nincsen jelen. Más nitrovegyek (lőgyapot, nitromannit) itt majd nem vehetők tekintetben, miután azok a test belrészébe nem juthatnak s ezenkívül szilárd anyagokat képeznek. Nevezett három test megkülönböztetésére, a­melyek könnyen, kiválóan a sók s a

Next