Gyógyszerészi Hetilap, 1933 (72. évfolyam, 1/2-23/52. szám)
1933-06-11 / 10. (egyesített 24.) szám
i66;:iiiiiiiii[iiiiiiiiiiiiiiiii[iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii[iiiii[iiiiiiiiiiiiiiii[y gyógyszerészi hetilap iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiw Valódi Cellophan szűrő- és üveggöngyölőpapír Hajdú és Bokor, Budapest, VII., Alsóerdősor ucca 8. Telefon : 380—88. óriási támasza volt, mint az Igazgató Tanács tagja, aki az összes fontosabb bizottságok munkájában is állandóan részt vett. A Budapesti Gyógyszerész Testület választmányában is az ő szava döntötte el a vitát. Magánéletében is elsősorban gyógyszerész volt. Rengeteget olvasott, állandóan képezte magát, amiben nagy segítségére volt hatalmas memóriáján kívül rendkívüli nyelvkészsége is. Francia, angol és német nyelven olvasott és beszélt s ezenkívül a szláv nyelveket is értette. A külföldi gyógyszerészi és orvosi lapokat a legutolsó időkig is mind elolvasta, azokból jegyzeteket készített s fel is dolgozta. Rendkívül nagy levelezést folytat. Sok-sok külföldi gyógyszerész és vegyigyáros barátjával, akiknek levelére a legnagyobb figyelmességgel válaszol. A gyógyszertár vezetését sohasem adta ki kezéből s annak minden apró-cseprő ügyéről is informálni kellett. Alkalmazottai az imádásig szerették, mert bár hajszálhasogatóan pedáns volt, segédeinek mindenkor jóságos atyja maradt. Reggeltől-estig ott szorgoskodott a patikában. Jelszava volt: Patikát — a patikából — csak a patikában lehet csinálni. Bámulatos időbeosztással rendelkezett. Mindenhez volt ideje, mindent magára vállalt és el is végzett; törékeny fizikumát, melyet a sok csillapító gyógyszer még jobban gyengített, roppant akaraterejének hatalmas erejű motorja hajtotta. Az utolsó tizenöt esztendőben mindenkor igénybe vették, valahányszor okosságra, ludicumra, bölcsességre volt szükség, s ő nagy tudásával mindenkor a legnagyobb elánnal merült be az ügyek érdemébe. Minden gyógyszerészeti kérdést a legalaposabban ismert s nem volt olyan időpont — éjjel vagy nappal —, amikor pályaszeretetéből kifolyólag ne állott volna minden tekintetben a legnagyobb készséggel rendelkezésre. Sajátos, az első pillantásra izgatottnak látszó viselkedése alatt mindig a józanság, higgadtság, a békeszeretet húzódott meg s ritkán fordul elő, hogy egy emberben a nagy képzettség, kiváló szónoki és diplomata képesség, szerénységgel párosult tapintat és finom modor, mérséklet és bölcsesség s last not least — áldott jó szív, — oly bőséges keverékében lettek volna jelen, mint benne. Hányszor előfordult itt e teremben, hogy a nehéz, viharos helyzetekben felszólalását így kezdette: Az ügyet két részre kell osztani! S mindig sikerült neki apró engedmények nyújtásával megmenteni a szituációt , kiegyenlíteni az ellentéteket. Mindezek alapján is megállapíthatja mindenki, hogy a magyar gyógyszerésztársadalom kimagasló, általános tisztelettel és megbecsüléssel körülövezett tagját vesztette el benne. És most fordítsuk kereső lámpánkat magánélete felé. Itt is mintaképe volt a családjáért és barátaiért élő és dolgozó egyszerű polgárembernek. Családtagjai szinte istenítették. Bizonyos vonatkozásokban szinte apostolnak, prófétának tetszett, mert kora fiatalsága óta csak másokért dolgozott. Életprogramja: Családja, barátai, a gyógyszerészet. A pénz, mint olyan, nem érdekelte, se bizonyos vonatkozásokban gyűlölte is azt s csupán azért nyúlt utána, hogy vele másoknak örömet, gyönyörűséget szerezzen. Ő maga rendkívül takarékosan élt, utolsó útját, operációjára menet a szanatóriumba, is villamoson tette meg. Azonban, ha jótékony célra kellett áldozni, a legnagyobb összeget is szó nélkül fizette ki. De nemcsak pénzzel, hanem bölcs,megfontolt tanáccsal is rendelkezésre állott minden hozzáfordulónak s százakra megy azoknak a száma, akik neki köszönhetik boldogulásukat. El lehet róla mondani, hogy ő csak adott, mindig csak adott.... Apró kis feljegyzéseiből, kis noteszeiből, melyekbe álmatlan éjjelein jegyezte fel eszméit, gondolatait, különös képe bontakozik ki Zoltán Béla egyéniségének. Erősen foglakoztatott agya még akkor sem hagyta pihenni, röpke gondolatait éjjel is feljegyezte s másnap fel is dolgozta azokat. Meg vagyok győződve, hogy nem voltmég ember és pálya, amelyek oly elválaszthatatlanul lettek volna összekötve, mint Zoltán Béla és a gyógyszerészet, aki szent és önzetlen odaadással utolsó percéig a gyógyszerészi közérdek javára dolgozott. „Megdöbbenve állunk sírhantja mellett", olvasom egyik méltatásában, „és vágyódva hiszszük, hogy még halottaiban is szolgálni fogja pályáját. Szolgálni fogja életének példájával és azokkal a nagy erkölcsi értékekkel, amikkel egész lénye és életének minden pillanata telítve volt." Pár hét múlt el halála óta és már visszasírjuk. Most, amikor megint nehéz időket élünk , kari életünket a külső ellenségeken kívül egy belső megrázkódtatás is veszélyeztet, fel kell idéznem Zoltán Béla szellemét, kövessük az ő nyomdokát, amely két szóból áll: Béke és megértés. Megemlékezésemnek végére értem. Fájó