Gyógyszerészi Közlöny, 1920 (36. évfolyam, 1-51. szám)
1920-05-30 / 21. szám
242 GYÓGYSZERÉSZI KÖZLÖNY A fent hivatkozott 1912. évi 71.124. számú Hirdetményben foglalt egyéb rendelkezések változatlanul érvényben maradnak. A jelenlegi rendkívüli viszonyok mellett a közfogyasztás czéljaira szánt és az elosztó helyek (kereskedők) által forgalomba hozott mesterséges édesítőszerekre a jelen Hirdetményben foglaltak nem vonatkoznak. Az említett czélra forgalomba kerülő mesterséges édesítőszerrek árát a 23.128/1920. számú rendeletem (1. a Budapesti Közlöny 1920. évi április hó 30-án megjelent 99. számában) szabályozza. Budapest, 1920. évi május hó 14-én. Báró Korányi. SZAKÜGYEK. Az alkalmazott gyógyszerészek jogadományozási reformtervezete. Az alkalmazott gyógyszerészek országos szövetsége kidolgozta a gyógyszertárügy reformjára vonatkozó tervezetét és eljuttatta azt a népjóléti miniszter úrhoz. Nyolc hét előtt közzétettük lapunkban a részükről immár hivatalossá vált tervezetet, de álláspontunkat azzal szemben eddig még nem körvonalaztuk. Nem tartottuk ugyanis a kérdést aktuálisnak, mert meggyőződésünk, hogy a nemzetgyűlésnek még nagyon sok fontos törvényalkotással kell végeznie, mielőtt a gyógyszertárügy reformja sorra kerülhetne. Addig pedig a kérdésnek a nyilvánosság előtt való pertraktálása bízvást mellőzhető és pedig azért, mert az a szó szoros értelmében teljesen ki van merítve. Évek hosszú sora óta úgyszólván állandó megvitatás tárgyát képezte a reform kérdése úgy a szaklapok hasábjain, mint az országos egyesület közgyűlésein, a kongresszusokon, a debreczeni és szegedi országos értekezleteken, az Istenben boldogult gyógyszerésztanácsban és általában mindenütt, ahol a gyógyszerészek ügyes-bajos dolgaik megtanácskozására csoportokba verődtek. A következmény az, hogy közismertté vált a reformnak minden lehető és lehetetlen formája és nincs olyan elképzelhető rendszer, amelynek jó és rossz oldala eddig mégis nem világíttatott volna. Ha holnap szólítanak fel a kérdés komoly megtanácskozására, a gyógyszerészi kar különböző érdekcsoportjai teljes fegyverzettel szállhatnak harczba egymás meggyőzésére. Ma ismét (három évtized óta ugyan hányadszor?) olyan hírek keringenek, hogy a reform kérdése hamarosan akuttá válik. Lehetetlenség végre nincs benne és nehogy a «qui tacet consentire videtur» elvét reánk húzzák, sietünk kritikai méltatás alá vonni azt a tervezetet, amelyet az alkalmazott gyógyszerészek immár hivatalosan magukénak vallanak. Mindenekelőtt megállapítjuk, hogy a tervezetnek az új gyógyszertári jogosítványokra vonatkozó része nagyjában és főbb vonásaiban megegyezik azzal a Karlovszky-féle reformtervezettel, amely a budapesti, debreczeni és szegedi gyűléseken 13 esztendővel ezelőtt került a kari nyilvánosság elé és amelyet lapunk 1918. évi 46-ik számában újra publikáltunk. Nevezetesen az ezután engedélyezendő gyógyszertárak dolgában a tervezet az átruházhatatlan, tiszta személyes jogosítvány elvét fogadja el, amelyet a Karlovszky-féle javaslat az