Gyógyszerészi Közlöny, 1924 (40. évfolyam, 1/2-17/50. szám)
1924-01-06 / 1. (egyesített 2.) szám
ÖTÖDYSZERÉSZI KÖZLÖNY A pótokkal szemben. Kilőtt ugyanis a gyógyszerész csupán azon árszabás szerint számlázhatta a kihitelezett gyógyszereket, amely a kiszolgáltatás napján volt érvényben,tekintet nélkül a számlázás és még kevésbé a kifizetés időpontjára. A fenti rendeletek szerint a számlázást most már minden hónapban, a hó utolsó napján érvényben levő árszabás szerint kell eszközölnie. Ad 2. A kártérítési törvény 2. §-a szerint a tőke szándékában kifejezett kártérítés, a tartozás lejárta napjától a kifizetés napjáig számítandó. Fontos tehát a lejárat napjának a megállapítása. __ Az idevágó egyes törvények és az ezek alapján kibocsátót rendeletek nem állapítanak meg a fizetések teljességére lejárati napot. Ezzel szemben az újabban létesített Országos Tisztviselői Betegsegélyezési Alapról szóló törvény már előírja, hogy a hitelben kiszolgáltatott gyógyszerek mindenkor a hó utolsó napján számlázandók és a vételár a számla beérkezéséitől számított 30 napon belül egyenlítendő ki. A kártérítési törvény 8. §-a az esedékességet illetőleg úgy rendelkezik, hogy az állami stb. intézmények, közszállításon alapuló pénztartozás tekintetében, csak az 1907. évi III. t.-c. 13. §-ának 2. bekezdésében meghatározott határidő elteltével esnek késedelembe. E törvényhely szerint: „Az állami és közhatósági megrendelések számlái, a tényleg megtörtént átvétel után százezer koronát meg nem haladó összegnél a szállítás befejezésétől számított 30 nap alatt, százezer koronát meghaladó összegnél pedig 60 nap alatt fizetendők ki“. E két törvényes rendelkezés nyomán kereshetjük felvetett kérdésünk megoldását. Az Országos Betegápolási Alap és a különféle betegsegélyző pénztárak terhére kiszolgáltatott gyógyszerek általában egészen a legújabb időkig 3 havonként voltak számlázandók. Hogy ez a korona értékcsökkenése folytán, mekkora sérelmet jelentett a gyógyszerészekre, az könnyen elképzelhető. Az elmúlt nyár folyamán kibocsátott, említett rendeletek már lényeges enyhítést hoztak e téren, összevetve ezeket a rendelteteket az 1923. évi december hó 24-én életbe lépett 130.213—923. N. M. M. számú taxa-rendelettel, megállapíthatjuk, hogy a hitelben kiszolgáltatott gyógyszereket mindenkor a hó utolsó napján kell számlázni. Az egyes gyógyszerek kiadása folytatólagos szolgáltatás lévén, ebből az következik, hogy az egy egészet képező szolgáltatás, amelynek ára egy összegben egyszerre fizetendő ki, mindenkor a hó utolsó napján fejeződik be. Az 1907. évi III. t.e.-ben megállapított 30, iletve 60 napi határidő tehát mindenkor a hó utolsó napjától számítandó, amennyiben a számlák a következő hó 15. napjáig bemutattattak. Az itt megállapított 100000 koronás értékhatár ma természetesen anakronizmus, s valóban érhetetlen, hogy nem történt egyidejűleg intézkedés, mást törvény a kijel, elforduló értékhatárok felemeléséhez hasonlóan, ennek felemelése iránt is. A betegsegélyzőpénztáraikra azonban ez a hosszú határidő, tekintetes arra, hogy ezek állami intézményeknek nem tekinthetők, nem vonatkozhatik. Annyival kevésbé, mert a népjóléti és munkaügyi miniszter a Gy. Hetilap dec. 23-iki számában közölt, 114100—1923. sz. rendeletében utasította ezeket a pénztárakat, hogy a „A gyógyszerészektől beérkező számlákat, amennyiben azok ellen alapos kifogás nem merül fel, lehetőleg azonnal egyenlítsék ki.“ Ebből következik, hogy a tartozás lejárta itt a számla benyújtásával következikbe. Láthatjuk mindebből, hogy a valorizációs törvény nagyon kevés eredményt hozott a gyógyszerészeknek, az állami stb. intézmények részére kiszolgáltatott gyógyszerek árainak megfelelő értékben való behajthatását illetőleg. A lejárat kitolódása azt eredményezi, hogy mire a kártérítés követelhetésének időpontja beáll, a pénzügyi viszonyok terén igen nagy eltolódások, helyesebben a kiszolgáltatott gyógyszerek pótlására, szolgáló nyersanyagok árában nagymérvű drágulások állhatnak elő. Mindezt súlyosbítja, hogy ezekkel az adósokkal szemben csak a kisebb mértékű kártérítés érvényesíthető. Pedig milyen egyszerűen elintézhetők volnának ezek a nehézségek. Csak a bürokratizmusból kellene engedni egy keveset, t. i. a sorrendet kellene csupán megváltoztatni. A gyógyszerésznek egy hónapról összesített számláját csupán az összegszerűség szempontjából kellene felülvizsgálni és ezután nyomban kifizetni. A különböző hivatalokat a szegénység igazolása, relaxálás stb. céljából megjárhatják a számlák ezután is. Differenciák esetén az intézményeket veszély nem fenyegeti, hiszen a gyógyszerész azoknak állandó hitelezőjük. A mai viszonyok között, az elintézés mostani módja igazságtalan és voltaképen nem egyéb, mint az állampolgárok egyik osztályára kivetett külön speciális adó. Kérdés merülhet fel az iránt is, hogy a magánosok részére kihitelezett gyógyszerek számlázásánál mely időpont árszabása irányadó, a kiszolgáltatásnak vagy a számlázásnak az időpontja? Egy konkrét esetből kifolyólag 1923. évi 117,284. számú rendeletében, a népjóléti miniszter jogosnak minősítette a számlázás időpontjában érvényben lévő árszabásnak alkalmazását. (A rendeletet 1. a Gy. Hetilap dec. 23-iki számában). Ez természetes és jogos is s véleményem szerint kétség sem férhet ahhoz, hogy adott esetben a bíróság is ugyanerre az álláspontra helyezkednék. Az esedékesség ebben az esetben, ellenkező megállapodás hiányában, a számla benyújtásakor azonnal bekövetkezvén, késedelmes fizetés esetén, A kártérítés és pedig a nagyobb mértékű kárté-