Gyógyszerészi Közlöny, 1924 (40. évfolyam, 1/2-17/50. szám)

1924-01-06 / 1. (egyesített 2.) szám

ÖTÖDY­SZERÉSZI KÖZLÖNY A pótokkal szemben. Kilőtt ugyanis a gyógy­­szerész csupán azon árszabás szerint számláz­hatta a kihitelezett gyógyszereket, amely a ki­szolgáltatás napján volt érvényben,­­tekintet nélkül a számlázás és még kevésbé a kifizetés időpontjára. A fenti rend­el­etek szerint a szám­lázást most már minden hónapban, a hó utolsó napján érvényben levő árszabás szerint kell eszközölnie. Ad 2. A kártérítési törvény 2. §-a szerint a tőke szándékában kifejezett kártérítés, a tarto­zás lejárta napjától a kifizetés napjáig számí­tandó. Fontos tehát a lejárat napjának a meg­állapítása. __ Az idevágó egyes törvények és az ezek alap­ján kibocsátót rendeletek nem állapítanak meg a fizetések telj­ességére lejárati napot. Ezzel szemben az újabban létesített Országos Tiszt­viselői Betegsegélyezési Alapról szóló törvény már előírja, hogy a hitelben kiszolgáltatott gyógyszerek mindenkor a hó utolsó napján számlázandók és a vételár a számla beérkezésé­itől számított 30 napon belül egyenlítendő ki. A kártérítési törvény 8. §-a az esedékességet illetőleg úgy rendelkezik, hogy az állami stb. intézmények, közszállításon alapuló pénztarto­zás tekintetében, csak az 1907. évi III. t.-c. 13. §-ának 2. bekezdésében meghatározott határidő elteltével esnek késedelembe. E törvényhely szerint: „Az állami és közhatósági megrende­lések számlái, a tényleg megtörtént átvétel után százezer koronát meg nem haladó összeg­nél a szállítás befejezésétől számított 30 nap alatt, százezer koronát meghaladó összegnél pedig 60 nap alatt fizetendők ki“. E két tör­vényes rendelkezés nyomán kereshetjük felve­tett kérdésünk megoldását. Az Országos Be­tegápolási Alap és a különféle betegsegélyző pénztárak terhére kiszolgáltatott gyógyszerek általában egészen a legújabb időkig 3 havon­ként voltak számlázandók. Hogy ez a korona értékcsökkenése folytán, mekkora sérelmet je­lentett a gyógyszerészekre, az könnyen elkép­zelhető. Az elmúlt nyár folyamán kibocsátott, említett rend­eletek már lényeges enyhítést hoztak e téren, összevetve ezeket a rendeltete­ket az 1923. évi december hó 24-én életbe lépett 130.213—923. N. M. M. számú taxa-rendelettel, megállapíthatjuk, hogy a hitelben kiszolgálta­tott gyógyszereket mindenkor a hó utolsó nap­ján kell számlázni. Az egyes gyógyszerek ki­adása folytatólagos szolgáltatás lévén, ebből az következik, hogy az egy egészet képező szolgáltatás, amelynek ára egy összegben egy­szerre fizetendő ki, mindenkor a hó utolsó nap­ján fejeződik be. Az 1907. évi III. t.­e.-ben megállapított 30, iletve 60 napi határidő tehát mindenkor a hó utolsó napjától számítandó, amennyiben a számlák a következő hó 15. nap­jáig bemutattattak. Az itt megállapított 100000 koronás értékhatár ma természetesen anakro­nizmus, s valóban érhetetl­en, hogy nem történt egyidejűleg intézkedés, mást törvény a kijel, el­forduló értékhatárok felemeléséhez hasonlóan, ennek felemelése iránt is. A betegsegélyzőpénztáraikra azonban ez a hosszú határidő, tekintetes arra, hogy ezek állami intézményeknek nem tekinthetők, nem vonatkozhatik. Annyival kevésbé, mert a nép­jóléti és munkaügyi miniszter a Gy. Hetilap dec. 23-iki számában közölt, 114100—1923. sz. rendeletében utasította ezeket a pénztárakat, hogy a „A gyógyszerészektől beérkező szám­lákat, amennyiben azok ellen alapos kifogás nem merül fel, lehetőleg azonnal egyenlítsék ki.“ Ebből következik, hogy a tartozás lejárta itt a számla benyújtásával következik­­be. Láthatjuk mindebből, hogy a valorizációs törvény nagyon kevés­ eredményt hozott a gyógyszerészeknek, az állami stb. intézmé­nyek részére kiszolgáltatott gyógyszerek árai­nak megfelelő értékben való behajthatását il­letőleg. A lejárat kitolódása azt eredményezi, hogy mire a kártérítés követelhetésének idő­pontja beáll, a pénzügyi viszonyok terén igen nagy eltolódások, helyesebben a kiszolgálta­tott gyógyszerek pótlására, szolgáló nyers­anyagok árában nagymérvű drágulások áll­hatnak elő. Mindezt súlyosbítja, hogy ezekkel az adósokkal szemben csak a kisebb mértékű kártérítés érvényesíthető. Pedig milyen egy­szerűen elintézhetők volnának ezek a nehézsé­gek. Csak a bürokratizmusból kellene engedni egy keveset, t. i. a sorrendet kellene csupán megváltoztatni. A gyógyszerésznek egy hó­napról összesített számláját csupán az összeg­­szerűség szempontjából kellene felülvizsgál­ni és ezután nyomban kifizetni. A különböző hivatalokat a szegénység igazolása, relaxálás stb. céljából megjárhatják a számlák ezután is. Differenciák esetén az intézményeket ve­szély nem fenyegeti, hiszen a gyógyszerész azoknak állandó hitelezőjük. A mai viszonyok között, az elintézés mostani módja igazságta­lan és voltaképen nem egyéb, mint az állam­polgárok egyik osztályára kivetett külön spe­ciális adó. Kérdés merülhet fel az iránt is, hogy a ma­gánosok részére kihitelezett gyógyszerek szám­lázásánál mely időpont árszabása irányadó, a kiszolgáltatásnak vagy a számlázásnak az idő­pontja? Egy konkrét esetből kifolyólag 1923. évi 117,284. számú rendeletében, a népjóléti miniszter jogosnak minősítette a számlázás időpontjában érvényben lévő árszabásnak al­­kalmazását. (A rendeletet 1. a Gy. Hetilap dec. 23-iki számában). Ez természetes és jogos is s véleményem szerint kétség sem férhet ahhoz, hogy adott esetben a bíróság is ugyan­erre az álláspontra helyezkednék. Az esedé­kesség ebben az esetben, ellenkező megállapo­dás hiányában, a számla benyújtásakor azon­nal bekövetkezvén, késedelmes fizetés esetén, A kártérítés és pedig a nagyobb mértékű kárté-

Next