Gyógyszerészi Közlöny, 1933 (49. évfolyam, 1/1-45. szám)

1933-01-01 / 1. (egyesített 1.) szám

4 GYÓGYSZERÉSZI KÖZLÖNY Hogy jól töltöttem-e be hivatásomat és az­­elmúlt idő alatt megfeleltem-e a reám ru­házott bizalomnak, azt a Magyarországi Gyógyszerész­ Egyesület és a Budapesti Gyógy­szerész Testület tagjai vannak hivatva elbírálni. Sohase ragaszkodtam görcsösen az elnöki székhez, amit bizonyít az is, hogy többször vetettem fel magammal szemben, minden kü­lönösebb ok nélkül, a bizalmi kérdést, mert látni óhajtottam a pályának velem szemben megnyilvánuló érzelmeit. Ezenkívül volt egynéhány választás, ahol szintén meg volt adva az alkalom, hogy a gyógyszerészi pálya titkos szavazás útján nyilvánítsa igazi akaratát. Hogy ma az elnöki székben ü­­lök, az azért van, mert láttam, hogy a pálya bizalma velem szemben változatlan. Az elnöki szék­ma tövisekkel van kirakva és senki se iriggje, hogy ma elnöknek lenni valami irigylésre méltó dolog. Felvetheti valaki a kérdést, hogy akkor miért tartom meg az elnöki állásokat? A vá­lasz nagyon egyszerű. Nem látom még a szerintem alkalmas utódot, akinek az elnökséget átadhatnám. A Magyarországi Gyógyszerész-Egyesület és a Budapesti Gyógyszerész Tes­tület elnökének budapesti gyógyszertártulajdonosnak kell lennie, részben az alapszabályok értelmében, részben pedig praktikusissági okokból. A­z idősebb kollegák, akik szerintem alkalmasak volnának az elnöki tisztségre, ko­ruknál és elfoglaltságuknál fogva semmiképen sem vállalkoznak reá; a fiatalokat pedig, akik szóba jöhetnének, kellő gyakorlat és rutin hiányában nem tartom még alkalmasaknak, hogy ebben a sohase tapasztalt, rettenetes gazdasági krízisben a pálya élére álljanak. Mert lehet valaki nagyon derék, törekvő, szorgalmas ember, de ez még nem bizonyítja azt, hogy egy intelligens pálya irányítására és vezetésére alkalmas. Ama nagy vizeken, amit úgy hívnak, hogy hiúság, én már régen túl vagyok. Amikor a gyógyszerészi korporációk elnökségét el­fogadtam, megelőzőleg már államtitkár és nem­zetgyűlési képviselő voltam. Bármennyire is megtisztelő tehát reám a korporációk elnök­sége, azt mindenkinek be kell látnia, hogy nálam ez nem szolgált lépcsőül a további emel­kedésre. Ellenkezőleg, éppen mivel népjóléti államtitkár voltam, inkább én adtam súlyt az elnökségnek. Anyagilag tetemes áldozatokat hoztam e 11 év alatt a pályáért és négy cikluson keresztül, a képviselőválasztások alkalmával felajánlott anyagi segélyezést se fo­gadtam el; egyetlen fillért sem, bár mint a többi kép­viselő­jelöltnek, nekem is minden al­kalommal felajánlották. Hogy mi késztett ennek a cikknek a megírására,­­szokott őszinteségemmel elmon­dom. Nem a magam egyéni érdeke vagy hiúsága, hanem a pályám érdeke és a pályám iránt való szeretetem. Én pályánk jövőjét sötétnek látom. A nagyközönségben, úgy az intelligens osztály­ban, mint az alsóbb néprétegekben kiirth­atatlanul él az a tudat, hogy a gyógyszertárak ma is nagyszerűen prosperáló üzletek s ennek nyomán természetesen felfakad az emberi irigység. Ma, ebben a gazdasági leromlottságban, h­a valakiről azt hiszik, hogy anyagiak­ban az átlagos színvonal felett áll, már megvan az antipatia iránta a tömeg részéről. A szomorú valóság pedig az, hogy vannak napok, amikor az aranybányáknak tartott nagyobb forgalmú patikák is alig hozzák meg a mindennapi rezsit és akkor, amikor a gyógy­szerészi pálya 14 millió adóssággal küzd, amikor az OTI újabb és újabb kellemetlen meg­lepetésekkel szolgál, amikor a közönség pénztelensége miatt szinte elkerüli a gyógyszertá­rakat és amikor a pályának, mint egy embernek kellene talpraállania, hogy visszaverjen minden támadást, akkor jön egy laikusok által szerkesztett ellenzéki lap, amely bajainkat az egyenetlenség, a visszavonás, széthúzás és gyakran valótlanságok pertraktálásával még jobban elmérgesíti. Kimondom nyíltan, hogy hitem szerint nincsen még egy pálya, amely eltűrné azt, hogy egy, a pályától teljesen idegenül álló földbirtokos báró és ügyvéd belekontárkodjanak és kontárkodásukkal ártalmára legyenek a pályának. Az ő szempontjukból én nem csodálkozom rajtuk. Ma mindenki megpróbál mindent a megélhetésért vagy egzisztenciáért. Ők bizonyára nem a gyógyszerészi pálya iránt való nagy szeretetükből indították ezt a lapot, mert hiszen nekik a pályához semmi közük és semmi érzékük. De amint a patikákat aranybányának tartja a laikus közönség, úgy ve­lük a szaklapról is ezt hitették el és talán azt hitték, hogy ez egy fényes üzlet. Magyarország

Next