Gyógyszerészi Közlöny, 1934 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1934-01-06 / 1. szám

GYÓGYSZERÉSZI KÖZLÖNY e) a gyógyszerszállítási egyezmények meg­kötésénél az egyesület közreműködését igényel­hetik ; f) csak a tag lakóhelyén, vagy körzetében elintézhető bármi kori ügyben való eljárásra az egyesület központi ügyviteli irodája illetékes tisztviselőjének kiszállását igényelhetik. A hely­színi tárgyalásra és eljárás céljából való utazás­sal járó készköltség azt a tagot terheli, aki azt kérte; g) minden szakkérdésben, valamint gyógy­szerészeti vonatkozású kérdésekben az egye­sület közreműködését kérheti. (8) A rendkívüli tagokat a közgyűlésen, va­lamint a kerületi teljes ülésen tanácskozási jog illeti meg. A rendkívüli tagokra is vonatkozik azonban ezen § b), c), d), e), f) és g) pontja. (9) A tiszteleti tagok teljesen a rendes ta­gok jogaival bírnak. (10) Alapító tagok — amennyiben nem rendes tagok is egyben — valamint a pártoló tagok, vendégként részt vehetnek, illetve képvi­seltethetik magukat az egyesület közgyűlésein, de fel nem szólalhatnak, nem szavazhatnak, nem választhatnak és nem választhatók. 9. §: A tagok kötelességei. A rendes és rendkívüli tagok kötelesek: a) az egyesület érdekeit teljes erejükből előmozdítani, b) a gyógyszerészi kar tekintélyének eme­lésére közreműködni; ennek elérése tekinteté­ből önmagukat és más kartársakat minden olyan tettől vagy eljárástól visszatartani, amely a gyógyszerészi kar tekintélyére, hátrányára és kárára van, vagy lehet, c) kötelesek az egyesület pénztárába a köz­gyűlés által megszavazott progresszív tagdíjat megfizetni. A megállapított tagdíj összegéről, valamint az évi hátralékokról a kerületi elnö­kök saját kerületbeli tagokra vonatkozólag ne­gyedévenként értesítendők, d) kötelesek a közgyűlési, választmányi és kerületi teljes ülési határozatokat szigorúan betartani, valamint az egyesület által a betegsé­gi biztosító intézetekkel kötött szerződések ren­delkezéseihez pontosan alkalmazkodni, e) kötelesek viszályok esetén magukat a 28. §-ban körülírtak alapján hozott fegyelmi hatá­rozatnak alávetni. 10. §. Tagdíjak. (1) A rendes és rendkívüli tagok évi tag­díját az évi rendes közgyűlés állapítja meg. A tagdíjra vonatkozó közgyűlési határozat azon­ban csak a belügyminiszter jóváhagyása után hajtható végre. A rendes, valamint a rendkívü­li tagok tagdíja jelenleg a következő: (2) Azon gyógyszertárak után, amelyben gyógyszerész alkalmazott nincs, havi 3.50 arany­­pengő, (3) egy gyógyszerész alkalmazottal működő gyógyszertár után havi 5.50 aranypengő, (4) két gyógyszerész alkalmazottal műkö­dő gyógyszertár után havi 6.30 aranypengő, (5) három gyógyszerész alkalmazottal mű­ködő gyógyszertár után havi 7.20 aranypengő, (6) A Budapesti Gyógyszerész Testület ke­belébe tartozó gyógyszertárak után rendes és rendkívüli egyesületi tagok tagdíja havi 3 aranypengő. (7) A befizetett tagdíjak 15%-a a jóléti és segélyalapot illeti. (8) Az ezen levonás után megmaradt alap­tagdíj 20%-a, a lezárt évet követő esztendő első negyedében — a Budapesti Gyógyszerész Tes­tületi kivételével — a kerületek elnökségének adandó rendelkezésére, a kerület pénztárát illető összegként. A kerületi elnökségek ezen visszaté­rített 20%-ról kerületük éves rendes közgyűlé­sén elszámolni tartoznak. (9) Az egyesület ügyviteli irodája a tag­díjak befizetésére az egyes tagokat legalább ne­gyedévenként felszólítani tartozik. (10) A tagdíjak havonként is fizethetők. (11) Az alapító tagok egyszers mindenkorra legalább 1000 aranypengőt tartoznak fizetni. (12) A pártoló tagok évi tagdíja legalább 200 aranypengő. (13) A tiszteleti tagok sem tagdíjat, sem egyéb egyesületi járulékot nem fizetnek. (14) A késedelmesen fizető tag bíróságilag kötelezhető a tagdíj és minden egyéb egyesületi járulék megfizetésére. 11. I. A tagság megszűnésének módja. (1) A tagság megszűnik: a) elhalálozás, b) a gyógyszertártulajdonosi (bérlő, hatóságilag nyilvántartott kezelői állapot megszűnése), c) kilépés, d) törlés, e) kizárás által. (2) A kilépési szándék ajánlott levélben a kerületi elnök útján jelentendő be. Ez a bejelen­tés azonban csak akkor érvényes, ha három évi tagság után az év első negyedében történik meg. A tagdíjfizetési kötelezettség azonban csak az év végén szűnik meg. (3) Törlést a választmány javaslata alap­ján a közgyűlés eszközölhet és pedig abban az esetben, ha a tag tagdíjfizetési kötelezettségé­nek háromszori egy-egy havi időközben megis­mételt felhívás ellenére sem tesz eleget. (4) Kizárásnak van helye, ha valamely tag ellen a 28. §-ban írt rendelkezések szerint megindított fegyelmi eljárás ilyen döntést von maga után. A fegyelmi bizottság erre vonatkozó javaslata a választmányon át a közgyűléshez ke­rül döntésre. 5

Next