Gyógyszerészi Közlöny, 1936 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1936-12-05 / 49. szám

GYÓGYSZERÉSZI KÖZLÖNY. Belügyminiszteri elismerés. A m. kir. belügyminiszter dr. Scholtz Kor­nél m. kir. titkos tanácsos, nyugalmazott ál­lamtitkárnak, az Országos Orvosi Kamara meg­alakítása körül, miniszteri biztosi minőségben kifejtett munkásságáért és dr. Engel Antal budapesti orvoskamarai főtitkárnak, nevezett miniszteri biztos mellett teljesített közreműkö­déséért elismerését fejezte ki. A M. É. Sz. K. B. elnökségi értekezlete. A Magyar Értelmiség Szervezetei Központi Bizottságának elnökségi és titkári tagjai, — ahogy erről múlt héten előzetesen hírt ad­tunk — november 28-án megtartották azt az értekezletet, amelyen a felsőoktatás reformja kérdését tárgyalták meg. A kérdést igen be­ható eszmecsere során vitatta meg az értekez­let, amelyen dr. Kálnoky Bedő Sándor a M. É. Sz. K. B. ez évi ügyvezető elnöke elnökölt. Szó­­ba kerültek azok a szempontok, amelyek a ma­gyar értelmiség minden ágazatánál homloktér­ben állnak a kiképzési reform megvalósításá­nál, így a tudományos képzés minden téren való kifejlesztése, a gyakorlati képzés olyan kialakítása, hogy az a tudományos kiképzést ne szorítsa háttérbe, hanem annak kiegészíté­sét képezze, egyetemes és ne részkiképzés, to­vábbá szigorú etikai elvek felállítása a jellem­képzés és egyéniség kialakításának szükséges­sége. Az értekezlet felkérte dr. Kálnoky Bedő Sándor ügyvezető elnököt, hogy az Országos Felsőoktatási Kongresszuson a Magyar Értel­miség Szervezetei Központi Bizottságának vé­leményét juttassa kifejezésre. Az értekezleten a gyógyszerészrend részéről dr. Mozsonyi Sán­dor min. tanácsos, egyet, magántanár, Löd­erer Tamás, a MGyE. alelnöke, Urszinyi Károly az OGyOE. elnöke, Gróff Gyula az OGyOE ügy­vezető titkára és Korizsánszky Ottó, a MGyE. ügyvezető igazgatója vettek részt. Dr. Tauffer Gábor­ egyesületi elnök, orsz. gyűl. képviselő másoldalú elfoglaltsága folytán kimentette el­maradását. Országos Felsőoktatásügyi Kongresszus. A magy. kir. vallás és közoktatásügyi mi­niszter által december 10-16-ára összehívott Országos Felsőoktatásügyi Kongresszusról szóló múlt heti híradásunk kiegészítésében kö­zöljük, hogy az ünnepi megnyitón dr. Hómon Bálint vallás és közoktatásügyi miniszter tartja a­ megnyitó beszédet. Dr. Kornis Gyula állam­­titkári címmel felruházott ny. r. tanár, a Kép­viselőház elnöke: „Az egyetemi oktatás főbb kérdései”, dr. Imre Sándor volt államtitkár egyet. ny. r. tanár: „Az egyetem nevelési fel­adatai” címen tart előadást.­­— A IV. szakosz­tály, mely az orvosi és közegészségügyi kér­désekkel fog foglakozni, december 16-án dél­előtt és délután tartja ülését­­a Mária-utca „Turul" kötszer „Príma ‘ kötszer ,,TURUL’ ü­vegkötöző kék­­ színekben P 150 Faorsón ~ ■ -t. Gyors szállítás - készletmegtakarítás „TURUL" Kötszergyár Budapest, 11., Erőd­ u. 1-3. 39. sz. alatti Szemészeti Klinika tantermében. • Elnök: dr. Verebesl­ Tibor egyetemi ny. r. ta­nár, az Országos Orvosi Kamara elnöke, az Igazságügyi Orvosi Tanács elnöke, Társ­­elnö­kiök: dr. Scholtz Kornél m. kir. t. t., nyug. államtitkár, az Országos Közegészségügyi Ta­nács elnöke. Dr Báró Korányi Sándor nyug. egyetemi ny. r. tanár, felsőházi tag, dr. Nékám Lajos egyetemi ny. r. tanár, felsőházi tag, dr. Entz Béla egyetemi ny. r. tanár. Előadók: dr. Balogh Ernő egyetemi ny. r. tanár. Az or­vostudományi képzés reformja, dr. Tomcsik József miniszteri tanácsos, a m. kir. Országos Közegészségügyi Intézet igazgatója, egyetemi ny. r. tanár. Az orvostudományi képzés re­formja külföldön. (Hozzászólások az elhangzott két előadáshoz), dr. Darányi Gyula egyetemi ny. r. tanár, az orvostudományi kar dékánja: Az orvostovábbképzés. (Hozzászólások). dr. Johan Béla államtitkár, c. egyetemi rk. tanár: Az egészségügyi igazgatás kívánalmai. (Hoz­zászólások). Dr. Mozsonyi Sándor egyetemi ma­gántanár, miniszteri tanácsos, a kir. magyar Pázmány Péter tudományegyetem gyógysze­részeti intézetének és egyetemi gyógyszer­­tárának igazgatója. A gyógyszerészképzés re­formja. (Hozzászólások). Approbációs vizsga Budapesten. A budapesti Pázmány Péter Tudomány­­egyetemen november hó 30-án tartott appro­bációs vizsgát a következő okleveles gyógy­szerészek tették le: dr. Payer Dénes, dr. Molnár István, Dietra Margit, Gáspár (Goldstein ) Er­­nesztina, Teutsch Ottokár. Prodam Guidó, a siklórepülés feltalálójának ünneplése Azoknak a hős magyar repülőknek a tisz­teletére, akik 25 esztendővel ezelőtt saját szer­kezetű repülőgépeikkel versenyeztek, s gépeket építettek, november 28-án ünnepi vacsorát ren­deztek. Megjelentek ezen a magyar repülés út­törői teljes számban, köztük Prodam Guidó ikartársunk is. Az ünnepi vacsorán Prodam Guidó is felszólalt, visszapillantást vetve repü­lősportunk fejlődésére.­­ A magyar repülés úttörői az ünnep alkalmából egy-egy aranyo­zott babérkoszorút kaptak emlékül. Ez ünnep alkalmából a napilapok melegen emlékeztek

Next