Állami Polgári Fiú és Leányiskola, Gyoma, 1934

I. Az 1934—35. iskolai év története. Iskolánk most zárta le 15. tanítási évét. A benépesülési viszonyok azt mutatják, hogy iskolánk ezalatt a 15 év alatt fennmaradásának és életképes­ségének biztos alapjait rakta le Gyomán. Bár a szomszéd községekben is van­nak polgári iskolák, mégis olyan tanulói létszámmal rendelkezünk, hogy a közel­jövőben a fiúk és leányok együttes oktatását már valószínűleg meg tud­juk szüntetni s állandósulni fog a fiú- és leányiskola 4—4 osztállyal. Iskolánk fejlődését ez évben előbbre vitte a tornaterem megvalósítása. A község megértő elöljárósága és áldozatkész közönsége az „Árvaház alapít­vány“ tulajdonát képező és ugyancsak az iskola területén levő, de eddig nem bérelt melléképületét az Alapítványtól bérbevette és azt szükség-tornateremmé átalakíttatta. Most már csak a legszükségesebb alapvető tornatermi felszerelés kiutalását várjuk, hogy tanulóink testi kiképzése a legmagasabb fokra emel­kedjék. Ugyancsak nagyban járult a fejlődéshez az a körülmény is, hogy ebben a tanévben két tantermet bebútoroztunk. Egyik tantermet a nagyméltóságú VKM. Úr, a másikat a község látta el bútorral, így a rajzterem rendeltetésének adatott át. Ezek után minden vágyunk csak az lehet, hogy szépen fejlődő iskolánk önálló épületet kapjon s véglegesen beköltözhessék állandó, saját otthonába. 1. Javító-, pótló-, felvételi- és tantervkülönbözeti vizsgálatokat szept. 4-én tartották meg az igazgató elnöklésével. Javítóvizsgálatra jelentkezett 2 fiú- és 2 leánytanuló. Ezek közül 2 megfelelt, 2 osztályismétlésre utasíttatott. Felvételi és tantervkülönbözeti vizsgálatra 5 fiú és 4 leány, összesen 9 tanuló jelentkezett. Mindnyájan sikerrel vizsgáztak és így a megfelelő osztályba felvétettek. Kir. Főigazgató engedélyével 1 leánytanuló okt. 13-án,­­ nov. 26-án, 1 pedig jan. 22-én tett sikeres felvételi, illetve tantervkülönbözeti vizsgálatot. 2. Beiratások: Június hó 25-én és 26-án tartottuk meg a beiratásokat, pótbeiratásokat pedig szeptember 10-én végeztük. Beiratkozott az I. osztályba 31 fiú és 20 leány, összesen 51 tanuló, „ a II. 22 „ „ 30 „n 52 n a III.n 24 „ „ 23 „n 47­­» a IV. *» 22 „„ 18 „„ 40 Beiratkozott összesen 99 fiú és 91 leány, összesen 190 tanuló. Tanév végén magánvizsgálatot tett 3 fiútanuló. A beírt rendes és magántanu­lók együttes létszáma tehát 193 tanuló. Évközben kimaradt 6 és meghalt 1­ ­­3 .

Next