Állami Gimnázium, Gyöngyös, 1877

annak kikutatása, azt az emberiségnek semmiféle ürügy alatt el­hanyagolnia nem lehet, nem szabad. Ám­bár eddig a régi nyelvekkel és classikus irodalommal való foglalkozás volt azon elem, mely a magasabb szellemi műveltség­nek életet adott; ámbár ezen tápszer hatotta át mindeddig azok­nak lényét, kik végtére is arra hivatvák, hogy a nyilvános élet vezetésére fölkerekedjenek, mindazonáltal újabb időkben több oldalról jön művelődésünknek e hatalmas tényezője megtámadva, főleg a dologhoz nem értők részéről, kik a görög és latin nyelvet a gymnasiumokban előadatni szokott rendszeres tantárgyak kere­téből egészen kizárni óhajtják, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a classikai irodalom azon véderősség, melyre az ifjúság szellem­képzése, erre pedig a jövőnek alapja van fektetve.­­Azt mondják ugyanis, hogy a classikusok tanulmányozása által sok gyakorlati ismeretekre fordítandó idő vesz kárba, m­íg ellenben a reális tu­dományok oly becses tárgy­ismeretekkel gazdagítják az ifjút, melyeknek azonnal hasznát veszi. Valóban a babyloni vendégséghez hasonlító vastag materializ­mus emez édesen csengő-pengő nyilatkozatához magam is hajlan­dó volnék szegődni, ha nem tudnám, hogy a középtanodai nevelés­­oktatásnak nem az a feladata, hogy kész ügyvédeket, technikuso­kat, orvosokat, vagy épen a spekuláns világ gépektől zakatoló és a szellemet az anyaghoz nyűgöző füstös műhelyeiben csupán kéz­zel fogható haszonért dolgozó napszámosokat neveljen, hanem hogy az ifjú a főtanodákra szükséges előkészültség mellett szerezzen magának a gondolkodásban világosságot, az érzésben melegséget, az akaratban kitartást, vagyis az összes szellemi erők fejlesztése és azoknak gyarapítása. Már­pedig az emberi szellem gyakorlá­sára, főkép a zsengekor fejlődő szakában, a classikus írók tanul­mányozása oly lényeges eszköz, hogy ezt az emberiségre háram­­landó tetemes kár nélkül semmi egyéb tárgy nem pótolhatja. A beszéd ugyanis első ébredésünktől fogva megragadja figyel­münket, minélfogva a nyelvtanulás, melyben az első szellemi erő mutatkozik, a gyermek szellemével legközelebbi rokonságban áll, és így a nyelvtanulás, melyre semmi egyéb, mint a fiatal kor, nem alkalmasabb, általában leghathatósabb eszköz az ifjú szellem fölélesztése­ és képzésére, mert bármely nyelvnek alkata már önmagában elég nehézséggel bír arra, hogy a lélek emléző és ítélő erejének kellő foglalkozást szolgáltasson, és elég rendszerrel arra, hogy a gon­dolkodási tehetséget a tárgyak osztályozására késztesse, ha ezekből új és új következtetéseket akar levonni. És ebben áll tulajdonképen az emberi szellemek valódi képzése. Itt az észnek bizonyos nehézségeket kell leküzdenie, szabályokat ké-

Next