Állami Gimnázium, Gyöngyös, 1877
annak kikutatása, azt az emberiségnek semmiféle ürügy alatt elhanyagolnia nem lehet, nem szabad. Ámbár eddig a régi nyelvekkel és classikus irodalommal való foglalkozás volt azon elem, mely a magasabb szellemi műveltségnek életet adott; ámbár ezen tápszer hatotta át mindeddig azoknak lényét, kik végtére is arra hivatvák, hogy a nyilvános élet vezetésére fölkerekedjenek, mindazonáltal újabb időkben több oldalról jön művelődésünknek e hatalmas tényezője megtámadva, főleg a dologhoz nem értők részéről, kik a görög és latin nyelvet a gymnasiumokban előadatni szokott rendszeres tantárgyak keretéből egészen kizárni óhajtják, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a classikai irodalom azon véderősség, melyre az ifjúság szellemképzése, erre pedig a jövőnek alapja van fektetve.Azt mondják ugyanis, hogy a classikusok tanulmányozása által sok gyakorlati ismeretekre fordítandó idő vesz kárba, míg ellenben a reális tudományok oly becses tárgyismeretekkel gazdagítják az ifjút, melyeknek azonnal hasznát veszi. Valóban a babyloni vendégséghez hasonlító vastag materializmus emez édesen csengő-pengő nyilatkozatához magam is hajlandó volnék szegődni, ha nem tudnám, hogy a középtanodai nevelésoktatásnak nem az a feladata, hogy kész ügyvédeket, technikusokat, orvosokat, vagy épen a spekuláns világ gépektől zakatoló és a szellemet az anyaghoz nyűgöző füstös műhelyeiben csupán kézzel fogható haszonért dolgozó napszámosokat neveljen, hanem hogy az ifjú a főtanodákra szükséges előkészültség mellett szerezzen magának a gondolkodásban világosságot, az érzésben melegséget, az akaratban kitartást, vagyis az összes szellemi erők fejlesztése és azoknak gyarapítása. Márpedig az emberi szellem gyakorlására, főkép a zsengekor fejlődő szakában, a classikus írók tanulmányozása oly lényeges eszköz, hogy ezt az emberiségre háramlandó tetemes kár nélkül semmi egyéb tárgy nem pótolhatja. A beszéd ugyanis első ébredésünktől fogva megragadja figyelmünket, minélfogva a nyelvtanulás, melyben az első szellemi erő mutatkozik, a gyermek szellemével legközelebbi rokonságban áll, és így a nyelvtanulás, melyre semmi egyéb, mint a fiatal kor, nem alkalmasabb, általában leghathatósabb eszköz az ifjú szellem fölélesztése és képzésére, mert bármely nyelvnek alkata már önmagában elég nehézséggel bír arra, hogy a lélek emléző és ítélő erejének kellő foglalkozást szolgáltasson, és elég rendszerrel arra, hogy a gondolkodási tehetséget a tárgyak osztályozására késztesse, ha ezekből új és új következtetéseket akar levonni. És ebben áll tulajdonképen az emberi szellemek valódi képzése. Itt az észnek bizonyos nehézségeket kell leküzdenie, szabályokat ké-