Állami Gimnázium, Gyöngyös, 1889
? Hogyan fog hozzá helyre ütni munkájában az általunk okozott rendetlenséget? Hogyan szabadul ki ezen, amint új, úgy előre nem látott helyzetéből? A rovarok hozzá szoktattak bennünket, hogy segédeszközeit is számba vegyük; itt is készeknek kell lennünk arra, hogy melyunk tud fordulatot adni a munkának, tud találni kibúvót, melyre mi nem is gondolunk és amely mindenen fog segíteni. Valóban, az azonnal lemond első tervéről, elhagyja rendes munkálkodását, tervet változtat, épen azért, mert azt változtatnia kell. Ahelyett, hogy öltönye darabjait kimetszené, az olló által elválasztott két hártyát selyemszálakkal igyekszik egyesíteni, azután mielőtt azokat levágná kibéleli. Ezen átlátszó hártyák eleinte homályosakká látszanak válni, mialatt színt változtatnak. Ha figyelünk, észrevesszük, hogy ezen homályosság és színváltozás a selyembélléstől származik, melylyel a moly tokját szokta ellátni. Azon mértékben lesznek domboruabbakká e hártyák, a mint azokat béleli, midőn törekszik, hogy gömbölyded csövet mutasson, mely után már alig van más tenni valója, mint lemetszeni azokat a levélről, melylyel összeállnak. De hogyan jut oda a moly, hogy onnan levágja? A béllés tulajdonképen egy selyem tok, belebujván e tokba nem szakitott-e el a moly minden közlekedést az őt betakaró hártyákkal ? Arra határozza el magát talán, hogy bélését fogaival kirágja, hogy ott kibújhasson. ? Oh nem Iváit arra elég elővigyázata, hogy jó eleve hagyjon magának bizonyos távolokban nyilasokat, hagyott itt üres helyeket a hálóban, ezeken kinyújtja fejét és tetszése szerint metszi a hártyákat, azokat összehozza, szorosan egyesíti és azzal végzi munkáját. Úgy vélem, elég, hogy molyunk ügyességéről magunknak elég nagy fogalmat alkossunk, noha ezzel nem fejeztük be mindazt elmondani művészetéről, ami benne csodálandó, mert ha magára hagytuk volna a molyt, az a tokja elővégét a levélnek a szárához közel eső részéből vágta volna ki, tehát a hátsó vég az ellenkező oldalból lett volna kimetszve, de az általunk tett levágása a csipkézetnek munkájában zavart okozott, mely nem engedé, hogy a moly első tervét kövesse. Elvettük a levéltől azon kikerekitést és arányokat, melyekre joggal számíthatott és melyeknek meg kell határozni a tok véges helyét és alakját, rendes tervével tehát ellentétesen halad, kivágja az elővéget a levél csúcsa felé való részéből és a hátsót azon részből, mely a szárral szomszédos. Ha melyunk egyszerű gépezet volna, nem igen foghatnánk fel, hogyan változtatná el szükségben működéseit. Kell-e eljárásait az értelemnek tulajdonítani, vagy azok bizonyos érzelmei és teste alkotásainak következményei ? Legnagyobb csoda itt, de legzavartabb is a moly működésének változása. Midőn öltönyét közel a levél széléhez szabja, a hártyákat csak egy oldalról kell lemetszeni; ez oldal az, mely a rovar héját fogja takarni. Az ellentétes oldal már egészen el van készítve a természet keze által; itt már meg van mindaz, amit a moly kíván a hártyák kikerekítése és egyesítésére nézve. A tok háta megtartandja tehát a levél csipkézetét, azzal fog felékesittetni és amolynak nincs más dolga vele, mint azt tökéletesen kiüresiteni. Ha ezen foglalkozása alatt ollóval levágjuk a csipkézetet és a természet által szorosan egyesitett hártyákat szétválasztjuk, a légnek sza