Állami Gimnázium, Gyöngyös, 1918-1919

bizalmi kiküldöttei a tanácskormány rendeletéből kifolyólag részt vettek azokon a tanácskozásokon, melyeken a tanári testület a jutalomdíjak és a VIII. osztályú tanulók végbizonyítványai ügyében döntött; ezen szerepükkel azonban semmikép nem éltek vissza és tapintatosan tartózkodtak attól, hogy a tanári testületet igazságos ítéletének kimondásában korlátozzák. Az 1919—20. tanévben azután a 103252./1919. sz. min. 1. alapján szeptember 5. és 6-án rendes érettségi vizsgálatot tettek a jelöltek Erdős Tivadar intézeti igazgató, mint megbízott elnök vezetése alatt. A meg nem felelt tanulókról pedig a 103224. 1919. min. rendelet alapján megállapítottuk, hogy mely tárgyakból kap­tak elégtelent és szeptember 15-én javító vizsgálatra bocsátották őket. Az 1919. szept. 25-iki 104258. sz. min. rendelet azon enge­délyt, hogy a leánymagántanulók valamennyi tanítási órára bejár­hassanak, az 1919—20 tanévre is kiterjesztette. November 24-én tért vissza Kmoschek Elek, rendes mnár, tart. népi. hadnagy, olaszországi hadifogságából és tanításra jelentkezett. Az 1919. nov. 26-iki 108327. sz. min. rendelettel Szőgyi Gusztáv, Hágai Ferenc, Stiller Kálmán rendes tanárok, valamint Simon Mihály tornatanár a nyolcadik fizetési osztályba léptek elő. Az 1919. évi nov. 29-iki 108155. sz. min. rendelettel Erdős Tivadar igazgató a hatodik fizetési osztályba lépett elő. Az 1920. január 22-iki 6334. sz. min. rendelet Simon Mihály tornatanárt 40 évi tanítás után 1920. március 1-től kezdve nyugdíjazta, s helyébe az 1920. febr. 24-iki 10132.3. sz. min. rendelettel Bihari Gyula okleveles torna­tanárt alkalmazta. Az 1920. febr. 25-iki 108471. sz. min. rendelet Jónás Frigyes rendes tanárt a zalaegerszegi áll. főgimnáziumhoz helyezte át. Az 1919. szept. hó 4-iki 103323. sz. min. rendelettel Gyöngyösön alkalmazott Füredi Ferenc h. tanárt az 1920. márc. 5-iki 102069. f­ sz. min. rendelettel a balassagyarmati áll. főgimn.­­hoz helyezték át. Az 11­20. évi 100112. sz. min. rend. értelmében a gyöngyösi állami főgimnáziumot Madzsar Gusztáv tankerületi kir.­­főigazgató hatáskörébe utalta, aki hivatalos látogatását 1920. évi május hó 13 17-én végezte. Uj tantárgy gyanánt hozták be a 200884./1919. sz. miniszt. rendelet alapján a gazdasági, jogi és sociális ismeretese közlését, melyet dr. Kovács Gábor tankönyve alapján a IV., VII. és Vili. osztályban az intézet történet-tanárai adtak elő. A tanári I.vgütet 1919. szeptember 9-én tartott kari ülésén ítélt a kommunizmusban résztvett tanulók fegyelmi ügyében s két tanulót csupán magántanulónak vett fel azon megjegyzéssel, hogy az intézetbe nem járhatnak be és a többi tanulóval nem szabad érintkezniök. A tanári testület az év folyamán a december 6-iki ellenőrző, a március 13-iki első félévi osztályozó s a május 21-iki ellenőrző értekezletek alkalmából idejekorán tájékoztatta a szülő­ket gyermekeik el­haladása és viselkedése felől. A tanári testület 1920. március 13-án tartott értekezletén a következő határoza­tokat hozta:

Next